Elhunyt Géczy Barnabás nemzetközi hírű magyar paleontológus

Géczy Barnabás
Géczy Barnabás akadémikus maradandót alkotott a hazai és a nemzetközi paleontológiai tudományokban
Vágólapra másolva!
Elhunyt Géczy Barnabás Széchenyi-díjas paleontológus, egyetemi tanár, professor emeritus. Az MTA rendes tagja pénteken, életének 97. évében halt meg - közölte a Magyar Tudományos Akadémia az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Maradandó életművet alkotott a jura időszaki ammoniteszek kutatásával

Géczy Barnabás a Békés megyei Dobozon született 1925. augusztus 21-én. Középiskolai tanulmányait követően, 1943-ban beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem földrajz-történelem szakára, ahol 1947-ben középiskolai tanári diplomát szerzett. Ezután az egyetem őslénytani tanszékén kapott munkatársi állást. 1954-től adjunktusként, 1964-től egyetemi docensként dolgozott,

1967-ben vette át egyetemi tanári kinevezését.

1973-ban megbízták a Paleontológiai Tanszék vezetésével, innen 1995-ben vonult nyugdíjba, majd egy évre rá professor emeritus címet kapott.

Géczy Barnabás akadémikus maradandót alkotott a hazai és a nemzetközi paleontológiai tudományokban Forrás: Magyar Tudományos Akadémia

1982 és 1983 között a párizsi Curie Egyetem (Sorbonne VI.) vendégprofesszora volt. 1960-ban védte meg a földtudományok kandidátusi, 1966-ban akadémiai doktori értekezését.

1993-ban megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1998-ban pedig rendes tagjává.

A Nemzetközi Paleontológiai Unió magyarországi képviselője volt. 1966 és 1969, valamint 1981 és 1986 között a Magyarhoni Földtani Társulat alelnöki tisztét is betöltötte.

Géczy Barnabás professzor kezei alatt tudósgenerációk sora nőtt fel Forrás: Bookline.hu

Maradandó életművet alkotott a jura időszaki ammoniteszek kutatása terén, amelynek legfontosabb elemei - a nagyszámú rövidebb publikáció mellett - az Ammonoides Jurassiques de Csernye, Montagne Bakony, Hongrie (1966-67) és a Les Ammonitines du Carixien de la Montagne du Bakony (1976) című monográfia. E művek a Mediterrán régió tekintetében nélkülözhetetlen alapmunkák, a biosztratigráfiai összefüggések miatt pedig világszerte ismert forrásmunkák.

Egyik első úttörője volt a lemeztektonikai elmélet hazai alkalmazásának

Nevéhez fűződik a bakonycsernyei Tűzköves-árok jura kori ammoniteszeinek monografikus feldolgozása, amellyel több új nemzetség és faj leírását tette lehetővé. Kutatásai során a lemeztektonika módszereit alkalmazta. A jura ősföldrajzi helyzet rekonstruálása során az ammonitesz-faunák összehasonlító vizsgálata segítségével

úttörő eredményeket ért el a Kárpát-Pannon-medence térségének fejlődéstörténeti rekonstrukciójában.

Egy mezozoikumi héjas fejlábú, egy ammonitesz rekonstrukciója Forrás: Enchanted Earth

Géczy Barnabás élenjárt a lemeztektonikai elmélet hazai alkalmazásában. Tucatnyi dolgozata jelent meg, amelyekben az evolúció, az őséghajlattan, az ősföldrajz és a lemeztektonika közötti összefüggésekre vonatkozó, teljesen újszerű és a későbbiekben igazolódott elképzeléseit vázolta fel.

Tudományos eredményei elismeréseként 1963-ban és 1978-ban Hantken Miksa-emlékérmet, 1994-ben Akadémiai Díjat, a jura ammoniteszek kutatásában végzett, nemzetközileg is elismert eredményeiért, valamint az őslénytan oktatás új alapokra helyezésében kifejtett iskolateremtő tevékenységéért pedig ugyanebben az évben Széchenyi-díjat kapott. 1997-ben Szabó József-emlékéremmel díjazták. Géczy Barnabás temetéséről később intézkednek.

(Forrás: MTI)