Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Niels Henrik Abel második gyermekként született egy hatgyermekes családba a Norvégia egyik dél-nyugati öblében elhelyezkedő Finnoy szigetén, Stavanger város közelében. Apja liberális nézeteket valló evangélikus lelkész, teológus volt, azok közül való, akiket „krumplipapnak" gúnyoltak, mert nemcsak lelki táplálékkal, hanem élelemmel is ellátta nyáját.
1814-ben az első Norvég Parlament küldöttjévé választották, épp abban az időszakban, amikor felesége, egy gazdag hajótulajdonos és kereskedő lánya az alkohol rabja lett.
Fiuk 1817-től a 12. században alapított Christiania Katedrális Iskola tanulója lett, ahol a tehetségét felismerő matematikatanára a világhírű Isaac Newton, Pierre-Simon de Laplace és Jean le Rond d'Alembert műveit is a kezébe adta, sőt, különórákat is biztosított számára.
Édesapja halála után Niels Henrik Abelt tanára ösztöndíjjal támogatta,
így az iskolában maradhatott, és később pénzt is gyűjtött neki, hogy 1821-től magánhallgatóként a Royal Frederick Egyetemen tanulhasson tovább.
Niels Henrik Abel 1823 tavaszán az ország első tudományos folyóiratában, a Magazin for Naturvidenskaberne-ben megjelent cikkével mutatkozott be a tudományos életben.
Első tanulmánya az Általános módszer változó nagyságrendű függvények keresésére, amikor egy tulajdonságukat két változó közötti egyenlet fejezi ki címet kapta, ezt követte két másik cikk a határozott integrálok alkalmazhatóságáról.
1823 nyarán Abel a dániai Koppenhágába utazott, ahol meglátogatta az ottani matematikusokat, elsősorban Ferdinand Degent, akit akkoriban Skandinávia vezető matematikusaként tartottak számon. Tevékenyen részt vett a diákéletben, dolgozott Fermat Nagy tételén, és elkezdte tanulmányozni az elliptikus függvényeket.
Ott ismerkedett meg a tizenkilenc éves Christine Kemppel, akit a következő évben Norvégiában jegyzett el.
1824 tavaszán saját zsebből fizette ötödfokú egyenletekről szóló, franciául írt munkája kinyomtatását, ezért a próbaverziót hat rövid oldalra tömörítette, ami az értekezést gyakorlatilag érthetetlenné tette, így nem nyíltak meg számára a kapuk Európa tudásközpontjaiba, ahogyan Niels Henrik Abel remélte.
Közben azonban 1825-ben elnyert egy két évre szóló királyi ösztöndíjat, amelynek egyik előírása volt, hogy először Carl Friedrich Gausshoz, a híres német matematikushoz és természettudóshoz menjen Göttingenbe, majd onnan Párizsba.
Niels Henrik Abel ehelyett azonban inkább Berlinbe utazott, ahol találkozott a matematika iránt érdeklődő mérnökkel, August Leopold Crelle-lel, aki épp akkor indította el a Crelle's Journal című, tiszta és alkalmazott matematikával foglalkozó folyóiratát, amely ma is létezik.
Abel itt jelentette meg a legtöbb értekezését és neki volt köszönhető, hogy a kiadvány hamar népszerű lett az európai tudósok körében.
Első itt publikált műve annak bizonyítása volt, hogy az általános ötödfokú egyenletek nem oldhatóak meg gyökvonással. A folyóirat első évfolyamában hét másik írása is megtalálható, így egy binomiális sorozatokról szóló alapmű is, amelyben teljes körűen tárgyalja e sorozatok konvergenciakritériumait. Niels Henrik Abel ezekben a munkákban
azt a pontosságot és szigorúságot mutatja be, amely a kor tudományában gyakran hiányzott a matematikai bizonyításokból, ezzel ő lett a szigorúbb bizonyítási metodika egyik úttörője.
Miután Niels Henrik Abel diáktársaival Szászországot és az Alpok több vonulatát is felfedezte, 1826 nyarán érkezett Párizsba, ahol rögtön nekilátott élete addigi legnagyobb munkájának. Franciaországi értekezése, amely az elliptikus integrálok összeadásának tantételét tárgyalja, elődeinél tágabban és sokkal részletesebben fejti ki a matematikai problémát.
Az ifjú tudós ugyan 1826 őszén elküldte műve kéziratát a párizsi Tudományos Akadémiának, de soha többé nem hallott róla, később azt hitte, elveszett, végül 1841-ben jelent meg.
Miután tuberkulózist diagnosztizáltak nála, az év végén Niels Henrik Abel szegényen és fáradtan elhagyta Párizst, és visszatért barátaihoz Berlinbe. Felajánlották neki a Crelle's Journal szerkesztői posztját, de visszautasította, mert honvágya volt. Visszatérve Norvégiába az ösztöndíját azonban nem hosszabbították meg. Magántanításból, kölcsönökből és barátai támogatásából tengődött, és ezen csak az Akadémiai Kollégium támogatása enyhített, amelyet végül megkapott.
Közben továbbra is a berlini Crelle-ben jelentette meg újabb munkáit, Carl Gustav Jacobi porosz matematikussal szabályos publikálási versenyt rendeztek az elliptikus függvények tárgykörében.
Niels Henrik Abel ugyan kapott egy helyettes professzori megbízást a Christiania Egyetemen, de állandó állást nem, ezért jegyesével úgy döntöttek, hogy Berlinbe mennek. Christine tőle 250 kilométeres távolságban, Arendal város mellett dolgozott nevelőnőként. Abel 1828 karácsonyán szánkóval ért oda hozzá átfázva. Nemsokára vért köhögött, és még tizenkét hétig élt ágyhoz kötve. Amikor jobban volt, elveszettnek hitt Párizsi értekezése újbóli megírásán dolgozott.
Az értekezést azonban soha nem tudta befejezni. Niels Henrik Abel 1829. április 6-án halt meg. A sors különös fintora, hogy április 8-ai keltezéssel két levelet is küldtek neki. Az egyiket Párizsból, arról, hogy
megtalálták Párizsi értekezése kéziratát, német kiadója és barátja, Crelle pedig arról értesítette, hogy biztos állást talált számára Berlinben.
A nevét viselő díjat, amelyet a Norvég Tudományos Akadémia 2003 óta évente ítél oda, többek közt három kiváló magyar tudós, Lax Péter (2005), Szemerédi Endre (2012) és Lovász László (2021) is megkapta.
(MTVA Sajtóarchívum)
