A mítosz, miszerint megvakulhatunk, ha sokáig kémleljük a tűző napot szabad szemmel, ugyan nem állja meg a helyét, az viszont igaz, hogy súlyos, akár visszafordíthatatlan folyamatok indulhatnak el a szemben.

A Nap és a Föld között ugyan mintegy 150 millió kilométer a távolság, mégis súlyos, akár visszafordíthatatlan károsodást okozhat, ha belenézünk a napba. „Ez akkor is bekövetkezhet, ha csak nagyon rövid ideig tesszük ezt!" – figyelmeztet Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemész szakorvosa.

„Amikor közvetlenül a napba nézünk, a szemlencsék olyan erősen koncentrálhatják egy pontra a napsugarakat, hogy azok égési sérülést okozhatnak és károsíthatják a retinát. Az erős napsugárzás képes tartós károsodást létrehozni a retinán, ami komoly látásromlással járhat. Ebben az esetben az elváltozás a foveában, a retina azon pontjában következhet be, amely az éles, központi látásért felelős. Ezen páciensek tipikus tünete, hogy a látóterük közepén egy homályos terület vagy vakfolt alakul ki, a perifériás látás viszont általában nem károsodik.

A napszemüveg sem véd a napba nézés káros hatásai ellenForrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Bernd Wustneck

Fontos megjegyezni, hogy soha ne nézzünk a napba megfelelő szűrő nélküli kamerán és távcsövön keresztül sem. Ezek az eszközök ugyanis hatványozottabban erősítik fel a napsugarakat. A következő gyűrűs napfogyatkozás 2075. július 13-ára, teljes napfogyatkozás pedig 2081. szeptember 3-ára várható Magyarországon, úgyhogy tulajdonképpen nincs olyan ok, ami miatt a napba kellene nézni. Ha pedig valaki a föld egy másik pontján egy korábbi időpontban tekint meg napfogyatkozást, az mindenképp a megfelelő védőszemüveg használata mellett tegye azt.

A szemünknek már az is terhelést jelent, ha egy nyári napon az utcán végigsétálunk. Gondoljunk csak bele, szinte azonnal hunyorgunk, amikor nincs rajtunk napszemüveg. Ez azért történik, mert a szemünk egyéni adottságok függvényében fényérzékeny. Ha csupán az erős napfényre így reagál, a direkt napba nézés kifejezett gyötrelmet jelent a látószervünknek.

Ne csodálkozzunk hát, hogy a szakemberek folyamatosan hangoztatják: a szemünk védelméről ugyanúgy gondoskodnunk kell, akárcsak a bőrünk védelméről! Ahogy a bőrünk, úgy a szemünk is károsodik az UV-sugárzástól. A szemünket ért napégés következménye életünk végéig megmaradhat és hozzájárulhat a kor előrehaladtával kialakuló látáskárosító szemészeti problémák korai megjelenéséhez.

A napfogyatkozást csak speciális szűrővel szabad nézniForrás: MTI/EPA/Imagen de Chile/Felipe Trueba

„Habár a napsütésnek számos előnye és áldásos hatása létezik, az UV-sugárzás, akár természetes napfényből, akár beltéri mesterséges sugarakból származik, károsíthatja a szem felszíni szöveteit, valamint a szaruhártya mélyebb rétegeit, a szemlencsét és a szemgolyó belső rétegeit. Keratitist (szaruhártya-gyulladás), szürkehályogot, makuladegenerációt és a szemhéjak rákos elváltozását is előidézheti. Az UV-károsodás 80%-a 18 éves kor előtt következik be, ezért a gyerekek számára még fontosabb, hogy a szabadban napszemüveget vagy a szemüket eltakaró sapkát, szalmakalapot viseljenek még felhős időben is" – hangsúlyozza Dr. Nagy Angéla. Olyan 100% UV védelemmel ellátott napszemüveget válasszunk, amelyen megtalálható az UV400 és a "CE" jelzés (European Conformity). Ezek garantálják, hogy a szemüveg lencséi megfelelnek az EU-s biztonsági előírásoknak, átestek a kötelező vizsgálatokon.

Forrás: Budai Szemészeti Központ, purecom