Kína világelső a tudományos publikációk terén

Pálinkás József
Az 1990-es évektől a papír alapú publikációkat fokozatosan felváltották az online tudományos tartalmak
Vágólapra másolva!
Kína világelső a tudományos publikációk terén: 2018 és 2020 között a világ tudományos tanulmányainak 23,4 százalékát publikálta, és ezzel megelőzte az Egyesült Államokat - írja a The Guardian című brit lap internetes oldala.
Vágólapra másolva!

A japán Nemzeti Tudományos és Technológiai Politikai Intézet (NISTP) által a héten közzétett jelentés szerint jelenleg Kína publikálja a legtöbb tudományos kutatást évente, őt az USA és Németország követi. A felmérés a 2018 és 2020 közötti számadatokon alapul.

A japán NISTP-jelentésből többek között az is kiderült, hogy a világ legtöbbet idézett - hivatkozott - 1 százaléknyi tudományos publikációjának 27,2 százalékát a kínai kutatások teszik ki. A tudományos életben az általánosan használt mérőszám a hivatkozások száma.

Kína évente átlagosan 407 181 tudományos cikket publikált, megelőzve ezzel az Egyesült Államokat, amely 293 434 cikket tett közzé.

Kína leginkább az anyagtudomány, a kémia, a mérnöki tudományok és a matematika területén végzett kutatásokat, míg az amerikai kutatók a klinikai orvostudomány, az élettudományi alapkutatások és a fizika területén voltak termékenyebbek.

A beszámoló szerint az Egyesült Államok még mindig többet költ kutatásra és fejlesztésre a vállalati és az egyetemi szektorban, mint bármely más ország.

- emelte ki Kuroki Sinicsi, a Japán Tudományos és Technológiai Ügynökség munkatársa a Nikkei Asia című lapnak tett interjújában.