Ez volt a világtörténelem talán legvéresebb csatája

Az egyik fő cél Sztálingrád elfoglalása volt

Nyolcvan éve, 1942. augusztus 21-én kezdődött meg a világtörténelem legvéresebb és leghosszabb csatája Sztálingrádnál. A második világháború európai hadszínterén fordulatot hozó ütközet teljes szovjet győzelemmel zárult, a fél évig tartó harcok során a keleti frontra vezényelt német haderő egynegyede vérzett el.

A támadás 1942. június végén kezdődött

A német Harmadik Birodalom 1941. június 22-én hadüzenet nélkül támadta meg a Szovjetuniót. A végtelen orosz síkságon előrerobogó német csapatokat csak az év telén, Moszkva alatt sikerült a Vörös Hadseregnek megállítania. Hitler 1942 nyarán újabb offenzívát rendelt el, ebben - mivel a második front megnyitása késett - a nyugatról átdobott, harcedzett erők is részt vettek.

A támadást ezúttal egyetlen irányban, a déli fronton indították meg, célja a kaukázusi olajmezők elfoglalása, a további harcokhoz szükséges üzemanyag biztosítása volt.

Az egyik fő cél Sztálingrád elfoglalása volt Forrás: Bundesarchiv

A támadás 1942. június végén kezdődött, s kezdetben szinte akadálytalanul folyt. Hitler július elején módosított a célokon és kettéosztotta a Dél Hadseregcsoportot, a Friedrich Paulus tábornok vezette német 6. hadsereg és a 4. páncélos hadsereg feladata a Volga menti iparváros,

Sztálingrád (ma Volgográd) elfoglalása lett, a Volgán átkelve a német erők előtt Moszkva felé is nyitva állt volna az út.

Hiába üzent hadat a szovjet vezetés a dezertőröknek és „pánikkeltőknek", hiába állítottak fel büntetőszázadokat és büntetőtáborokat, a németek augusztus végére megközelítették a Volgát. A szovjet hadvezetés viszonylag sikeresen vonta vissza erőit, amelyek Sztálingrád térségében kapaszkodtak meg, a csata kezdetén mindkét oldalon egymillió katona állt egymással szemben.

Kíméletlen harc folyt házról házra, utcáról utcára

A városnak mindkét fél számára inkább csak szimbolikus jelentősége volt, Hitler „Sztálin városát" akarta bevenni, ahogy fogalmazott: „Egész hadjáratom értelmét veszti, ha lemondok Sztálingrádról". Morális okokból a szovjetek számára is létkérdéssé vált a legfőbb vezetőjükről elnevezett város védelme, és Sztálin kiadta az "egy lépést sem hátra" parancsot.

A csatában szabad kezet kapó szovjet tábornokok felismerték, hogy a térségben idővel lehetőségük nyílhat az ellenség bekerítésére és felmorzsolására, ezért egyre több katonát vezényeltek Sztálingrádba.

Sztálingrád ostroma: égő házak Sztálingrádban Forrás: AFP/RIA Novosti

A németek a szovjet védelmi gyűrűt áttörve szeptemberben a várostól északra kijutottak a Volgához, de a túlsó parton nem sikerült hídfőállást kiépíteniük. Az erőddé átalakított városban kíméletlen harc folyt házról házra, utcáról utcára, amelyben a németek nem sok hasznát vették tankjaiknak. Novemberre így is elfoglalták a város nagyobb részét, de a szinte emberfeletti elszántsággal küzdő védők iszonyatos véráldozat árán (volt olyan nap, hogy tízezernél is több embert vesztettek) megtartották állásaikat, így

a kimerült német csapatok novemberre védelembe mentek át.

Paulus helyzetét sebezhetővé tette, hogy a szárnyait biztosító olasz, magyar és román csapatok felszerelése gyengébb volt, miközben a szovjet hadvezetés minden nélkülözhető erőt Sztálingrád mögött vont össze, és elkészítette az ellentámadás tervét.

Gyorsan bezárult a harapófogó

1942. november 19-én reggel, mínusz 25 fokos fagyban a 28 kilométer hosszú fő áttörési szakaszon 3500 szovjet löveg és aknavető zúdított össztüzet az ellenséges állásokra, majd megindult a támadás, amely néhány óra alatt elsöpörte a várost északról és délről biztosító román erőket, öt nappal később pedig

bezárult a harapófogó a 22 hadosztályt, 330 ezer katonát magában foglaló német központi csoportosítás körül.

Paulus kétségbeesve küldte a sürgönyöket Berlinbe, de Hitlertől csak azt a választ kapta, hogy foglaljon el körkörös védelmet, és várja meg a „kívülről jövő felszabadító támadást".

II. világháború, Sztálingrád ostroma, térkép a frontról 1942.05. és 1942.11. között Forrás: Wikipedia

A katlanba szorult 6. hadsereg ellátását a németek légihídon kísérelték meg, de a légi fölény hiányában ez szinte lehetetlen feladatnak bizonyult.

A katonák téli öltözék, élelem és gyógyszer nélkül maradtak, éheztek, betegségek és fagy tizedelte őket. December 12-én sikertelenül kísérelték meg a kitörést, a felmentő hadművelet is kudarccal zárult, de a Führer megtiltotta a kapitulációt.

Kétszáz napig tartott az ütközet

A szovjetek 1943 januárjának elején megkezdték a körülzárt német csapatok felmorzsolását, az utcai harcok fordított szereposztásban kezdődtek újra, a németek szorultak vissza egyre kisebb területre. Hitler január végén marsallá léptette elő Paulust, abban reménykedve, hogy mivel német marsall addig még sohasem adta meg magát, ő is a hősi halált választja. Csalódnia kellett:

a parancsok érzéketlenségén felháborodott, a további harcot értelmetlennek tartó, fázó és éhező katonái életét menteni akaró Paulus január 31-én megadta magát.

Február 2-án valamennyi német katona letette a fegyvert, bár egyes elszigetelt egységek a hónap végéig kitartottak, a foglyok között huszonkettő tábornok volt.

Sztálingrád ostroma: a győztes zászlót tűzi ki egy katona Forrás: AFP/RIA Novosti

A kétszáz napig tartó ütközetben a német és a velük szövetséges erők nyolcszáz ezer embert vesztettek

halottakban, sebesültekben, foglyokban és eltűntekben, anyagi veszteségük háromezer repülőgép, csaknem 2000 harckocsi és rohamlöveg, több mint tízezer tüzérségi eszköz volt. A fogságba esett kilencvenegyezer német katonából csak hatezer vergődött haza évekkel a háború befejeződése után. A szovjet veszteségek annyira iszonyatosak voltak, hogy nyilvánosságra sem hozták őket, a hadtörténészek 1,1 millióra becsülik a Vörös Hadsereg által vesztett - elesett, eltűnt, fogságba esett és sebesült - katonák számát, és a harcoknak mintegy negyvenezer civil is áldozatául esett.

A sztálingrádi csata után a szovjet hadsereg átvette és a háború végéig meg is őrizte a kezdeményezést a keleti fronton.

Sztálingrádot 1945-ben Hős Várossá nyilvánították, a várost uraló Mamajev kurgánon, ahol a legvéresebb harcok folytak, monumentális emlékműkomplexum épült.

(MTVA Sajtóarchívum)