Hátborzongató, mit találtak az amerikai nemzeti park termálvizében

szupervulkán, Yellowstone
Vágólapra másolva!
Az amerikai vadőrök egy emberi lábat találtak a Yellowstone Nemzeti Park egyik hőforrásában - közölte a parkőrség, figyelmeztetve a látogatókat, hogy maradjanak távol a termálvizektől – írja a Live Science az AFP híre alapján.
Vágólapra másolva!

A lábfejet - ami egy cipőben volt - az Abyss Poolban, vagyis a park egyik legmélyebb hőforrásában találták meg a hatóságok. A víz hőmérséklete körülbelül 60 Celsius-fok lehet.

A nyomozás eddigi bizonyítékai arra utalnak, hogy a végzetes eset 2022. július 31-én, a reggeli órákban történhetett, a vizsgálatok azonban egyelőre nem zárultak le. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel.

Egy hőforrás a Yellowstone Nemzeti Parkban Forrás: AFP

Az Egyesült Államok legrégebbi nemzeti parkjában nem ritkák a hasonló balesetek. 2016-ban egy ember meghalt, miután beleesett a Norris Geyser-medence egyik hőforrásába, tavaly pedig ketten szenvedtek súlyos sérüléseket egy másik termálvizes medencénél.

A park munkatársai arra kérik a látogatókat, hogy a hőforrások környékén legyenek óvatosak és csak a kijelölt ösvényeken, utakon tartózkodjanak. A hőforrások környékén a talaj egyébként is instabil és vékony, közvetlenül a felszín alatt pedig forró víz található.