Soha nem láthattuk így a 17 millió éves ipolytarnóci ősmaradványokat

medvekutya, ipolytarnóc, ősmaradvány
Az ipolytarnóci lelőhelyen felfedezett legnagyobb ragadozónyom egy nagytestű medvekutyától származik, mely a terület csúcsragadozója lehetett (Szabó Márton illusztrációja)
Vágólapra másolva!
Egy új kutatási módszert, háromdimenziós (3D) szkennereket vetettek be Magyar Természettudományi Múzeum, a Bükki Nemzeti Park és a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársai az ipolytarnóci lelőhelyen. Ennek révén soha nem látott részletességgel váltak vizsgálhatóvá a homokos iszapon lépkedő állatok 17 millió évvel ezelőtt hátrahagyott lábnyomai. A 3000-nél is több lábnyomból álló leletegyüttes kutatása több mint 120 éves múltra tekint vissza – tájékoztatta szerkesztőségünket a Magyar Természettudományi Múzeum.
Vágólapra másolva!

Háromezernél is több lábnyom bújik meg itt

Ahogy arra a Magyar Természettudományi Múzeum emlékeztett, a modern technika térhódítása nem csak a mindennapi életünket megkönnyítő eszközök folyamatos fejlődésében érhető tetten, hanem a tudományos kutatómunkát segítő eszközparkokban is jelentős előrelépést eredményezett. Így az elsődlegesen ipari célokra kifejlesztett háromdimenziós (3D) technikák használata szinte eggyé vált a modern kutatásokkal, hiszen

az ilyen eszközök bevetésével olyan részleteket és jelenségeket figyelhetünk meg, amelyek minden bizonnyal rejtve maradnának, ha pusztán az emberi szem felbontóképességére hagyatkoznánk.

Az ipolytarnóci lábnyomos lelőhelyet kutató tudósok is felfigyeltek a modern idők lehetőségeire, és 3D szkennerekkel eredtek a 17,2 millió évvel ezelőtt élt állatok nyomába.

A 3D szkennerek segítségével 0.01 mm-es felbontásban váltak vizsgálhatóvá az ipolytarnóci lelőhelyről ismert sekély ragadozó emlős nyomok Forrás: Magyar Természettudományi Múzeum

– mutattak rá a hozzánk eljuttatott anyagban.

A háromezernél is több lábnyomból álló leletegyüttes kutatása több mint 120 éves múltra tekint vissza, amely során Tasnádi Kubacska András és Kordos László vezetésével több tucat tudományos publikáció íródott, hozzájárulva e különleges lelőhely megismeréséhez.

Megkövesedett medvekutya lábnyom a Tasnádi Kubacska csarnokban az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen Forrás: MTI/Komka Péter

A Magyar Természettudományi Múzeum, a Bükki Nemzeti Park és a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársai egy merőben új kutatási módszert vetettek be az ipolytarnóci lelőhelyen,

amelynek révén soha nem látott részletességgel váltak vizsgálhatóvá a homokos iszapon lépkedő állatok hátrahagyott lábnyomai.

Igen sekély nyomokról van szó

3D szkennerek segítségével a szakemberek a szem felbontóképességének többezerszeresére tudták nagyítani az ipolytarnóci lábnyomokat, amelynek köszönhetően olyan részletek is láthatóvá váltak, amik korábban rejtve maradtak még a legszakavatottabb tudósok tekintete előtt is.

A kutatómunka során több új nyom és nyomsorozat is felfedezésre került, melyek a grizzly medve testméreteit is meghaladó medvekutyáktól származhatnak Forrás: Magyar Természettudományi Múzeum

– foglalta össze a kutatás fő célkitűzését Dr. Botfalvai Gábor a Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytani és Földtani Tárának vezetője, a megjelent publikáció első szerzője. – Ezek a nyomok igen sekélyek, szabad szemmel szinte alig kivehetőek, ami annak köszönhető, hogy a ragadozó emlősök lopakodó járása során a talp a legtöbb esetben csak kismértékben nyomódik le a talajra.

Hozzátette: a kutatás során használt 3D szkennerek segítségével 0.01 milliméteres felbontásban tudták vizsgálni ezeket a sekély nyomokat, így megfigyelhetővé váltak olyan részletek is, melyek ez idáig nem voltak ismertek.

Nagy valószínűséggel a medvekutyától származnak

A 3D szkennerek segítségével további ragadozó emlős nyomokat, sőt több nyomsorozatot is felfedeztek a lelőhelyen, mely nagyban bővítette a tudósok ismereteit a 17,2 millió évvel ezelőtt létezett élővilág összetételéről és a benne élő állatok testfelépítéséről, mozgásáról és viselkedéséről.

– összegezte a kutatás során felfedezett lábnyomok jelentőségét Magyar János, az ELTE TTK Őslénytani tanszékének doktorandusza, a megjelent publikáció társszerzője. – Ezek morfológiai tulajdonságai arra utaltak, hogy ezek nagy valószínűséggel az Amphicyonidae családba tartozó, 500 kilogrammos testtömeget is elérő medvekutyáktól származhatnak.

Az ipolytarnóci lelőhelyen felfedezett legnagyobb ragadozónyom egy nagytestű medvekutyától származik, mely a terület csúcsragadozója lehetett (Szabó Márton illusztrációja) Forrás: Magyar Természettudományi Múzeum

Kiemelte: az új leletanyag vizsgálatából származó eredmények nagymértékben bővítették a tudásukat ennek a több millió évvel ezelőtt kihalt élőlénycsoportnak a testfelépítéséről és a járásmódjáról

Az ipolytarnóci lelőhely lábnyomainak 3D szkennelésének egy másik pozitív hozadéka, hogy a szkennerekkel alkotott 3D modellek digitális változatát különböző szoftverekkel további vizsgálatoknak vethették alá,

és a kapott eredményeket szabadon hozzáférhetővé tették, nem csak a nemzetközi paleontológus szakma, hanem az őslénytan iránt érdeklődő nagyközönség számára is.

A kutatás során készített 3D modellek itt érhetőek el.

A világ bármely pontjáról vizsgálhatják őket

Ahogy azt a szakemberek hangsúlyozták, a 3D modellek publikálásával és azok szabad hozzáférésű online felületre történő feltöltésével lehetővé vált az ipolytarnóci lábnyomok részletes vizsgálata a világ bármely pontjáról, mely a COVID vírus okozta utazási korlátozások idején kiemelten fontos tényezővé vált a tudományos kutatás területén.

– foglalta össze Dr. Szolyák Péter, a Herman Ottó Múzeum igazgatója a kutatás nemzetközi jelentőségét. – Másrészről lehetővé teszi, hogy a kutatók az ipolytarnóci lábnyomokon a világ bármely pontjáról tudományos munkát végezzenek anélkül, hogy a területre látogatnának, hozzájárulva a lelőhely nemzetközi tudományos körökbe történő integrálódásához.

Megkövesedett ragadozó lábnyomok az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen Forrás: MTI/Komka Péter

Szarvas Imre, az Ipolytarnóci Bemutatóhely vezetője és a megjelent publikáció társszerzője évek óta nagy energiákat fordít arra, hogy

az odalátogató érdeklődők minél többet megtudjanak az ipolytarnóci lábnyomok őslénytani jelentőségéről és az ott folyó kutatás szerepéről.

Hozzátette, a többezres látogatószámot elérő bemutatóhely azonban nem csak egy ismeretterjesztő célú, nagytömegeket vonzó épületkomplexum, hanem egy tudományos kutatólaboratórium helyszíne is, ahol már több évtizede magas színvonalon jegyzett kutatómunka folyik, amelynek legújabb eredménye a Historical Biology szakfolyóiratban nemrégiben megjelent közlemény.