Februárban lövik fel a Boeing első, emberes űrjárművét

Starliner
A Starliner egyelőre még csak ember nélküli küldetést teljesített
Vágólapra másolva!
Februárban indul a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a Boeing első, embert szállító űrkapszulája, a Starliner - jelentette be csütörtökön a NASA.
Vágólapra másolva!

Ez lesz az első emberes tesztrepülés

Az amerikai űrügynökség a SpaceX mellett egy második, az ISS-re történő utazást biztosító űreszközt is szeretne rendszerbe állítani asztronautái számára. A SpaceX fedélzetén 2020 óta folynak űrrepülések a Nemzetközi Űrállomásra.

A SpaceXfedélzetén már jutottak el asztronauták a Nemzetközi Űrálomásra Forrás: AFP/NASA/Aubrey Gemignani

A NASA viszont diverzifikálni szeretné a kapcsolatot biztosító űreszközöket.

A Boeing űrprogramját eleinte számos kudarc kísérte,

többek között egy sikertelen, 2019-es repülés. A repülőgépgyárnak viszont 2021-ben már sikerült űrjárművet küldenie az űrállomásra - egyelőre utasok nélkül.

A Starliner egyelőre még csak ember nélküli küldetést teljesített Forrás: The Universe Space Tech

A cégnek most egy második, ezúttal emberes repülést kell teljesítenie ahhoz, hogy megkapja a NASA tanúsítványát és megkezdhesse a rendszeres missziók teljesítését: ez évente egy repülést jelent.

Technikai probléma miatt halasztják februárra a startot

Egy csütörtöki sajtókonferencián Steve Stich, a NASA kereskedelmi célú, emberes űrrepülési programjának felelőse kijelentette: a 2023 februári felszállási dátumot célozták meg.

A februári misszió során két asztronauta feljuttatását tervezik a nemzetközi Űrállomásra Forrás: NASA/JPL-Caltech

A tesztrepülésen a NASA két asztronautája, Barry Wilmore és Sunita Williams vesz részt. Az asztronauták nyolc napot töltenek az űrállomáson, ahol részt vesznek a repülő laboratóriumban folyó kutatási tevékenységben. A Boeing eredetileg 2022 végére tervezte ezt a tesztrepülést, ám időközben technikai problémák merültek fel.

(Forrás: MTI/AFP)