Szakértők szerint nem népesedtek túl a barnamedvék Szlovákiában

barnamedve
Európai barna medve (Ursus arctos arctos) A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Nem lehet a barnamedvék túlnépesedéséről beszélni Szlovákiában, a populáció az elmúlt tíz évben stabilan valamivel több mint 1000 egyed körül volt - állapították meg cseh szakértők.
Vágólapra másolva!

A szlovákiai Kárpátokban talált több mint 2000 medveszőrcsomó és -ürülék DNS-vizsgálata alapján a prágai Károly Egyetem kutatói Pavel Hulva vezetésével 1056-ban adták meg a Szlovákiában élő barnamedvék becsült számát.

A statisztikai hibahatárt figyelembe véve a szlovákiai barnamedve-állomány valódi nagysága 1012 és 1275 egyed között lehet - közölte a szlovák Állami Természetvédelmi Hivatal (SOP), amely a DNS-mintákat a hegyekben begyűjtötte és elemzésre Prágába küldte.

A medveállomány nagysága jelentősen nem változott, a túlszaporodásra utaló esetleges jelek más körülményekkel, például a ragadozók magatartásának a változásával magyarázhatók - mondta Dusan Karaska, a SOP főigazgatója.

A szakemberek szerint a nyitva hagyott szemeteskukák, a hegyek lábánál termesztett kukorica, a csapdákban hagyott élelem, a szabad térségek beépítése azzal a következménnyel jár, hogy a medvék egyre jobban keresik az emberi lakhelyek közelségét és elveszítik természetes félénkségüket.
Mindez növeli az ember és a szlovákiai csúcsragadozó közti találkozás kockázatát - mutatott rá Karaska.

Forrás: Wikimedia Commons

Tavaly júniusban egy 57 éves férfit sebesített meg halálosan egy medve Lúzsna község közelében, a Zsolnai kerületben, 100 éve az első halálos medvetámadásban a mai Szlovákia területén. Idén májusban egy erdei túraösvényen támadott meg két férfit egy bocsát féltő nőstény barnamedve, egyiküknek súlyos sérüléseket okozva.

A támadások nyomán sokan felvetették, hogy talán túlszaporodtak a medvék Szlovákiában.

A prágai Károly Egyetem zoológusai sem tagadják, hogy a medvék veszélyesek lehetnek az emberre, ezért azt javasolják, hogy jól zárják el előlük a potenciális élelemforrásokat, mint amilyenek a szemeteskukák, a hatóságoknak pedig azt, hogy magyarázzák el a lakosságnak, miként kell viselkedni egy medvével való találkozás esetén.

Az előző hivatalos állami számlálás szerint 2016-ban több mint 1200 medve élt vadon Szlovákiában.