Cuki kis szauropoda lehet Afrika legrégebbi dinoszaurusza

Mbiresaurus raathi , szauropoda
A Mbiresaurus raathi művészi rekonstrukciója
Vágólapra másolva!
A tudósok még 2017-ben kezdtek el dolgozni az észak-zimbabwei Pebbly Arkose Formáció területén, ahol öt évnyi feltárás után végre bemutatták az ásatás „fénypontját": az Mbiresaurus raathi egy majdnem teljes csontvázát, amelyet „Mbire"-ről, a régiót egykor uralkodó Shona-dinasztiáról neveztek el. A faj neve Michael Raath nevét tiszteli, aki segített az első kövületeket felfedezni a területen.
Vágólapra másolva!

A Nature tudományos szaklapban publikált tanulmány szerint a körülbelül 230 millió éves Mbiresaurus raathi példány a valaha talált, legrégebbi dinoszaurusz Afrikában.

– mondta Christian Kammerer, az Észak-Karolinai Természettudományi Múzeum paleontológiai kutatója a Live Science, amit a ScienceAlert online tudományos portál idéz.

A Mbiresaurus raathi művészi rekonstrukciója Forrás: Andrey Atuchin)

Az újonnan elnevezett dinoszaurusz egy úgynevezett szauropodomorph (Sauropodomorpha), tehát a magasba nyúló (és ikonikus) hosszúnyakú szauropodák, például a Brachioszaurusz és az Apatoszaurusz rokona. Körülbelül 2 méteres lehetett, tehát körülbelül akkora, mint egy shetlandi póni. A M. raathi nem volt kicsi, de

a későbbi szauropodákhoz képest inkább alacsonynak számított, amelyek akár a 37 méteres magasságot is elérték.

Ez a dinoszaurusz a késő triász időszakban (252 millió-201 millió évvel ezelőtt) élt egy ősi folyó partján, a mai Zimbabwe gazdag ökoszisztémában gazdag régiójában.

– magyarázta Christopher Griffin, a Yale Egyetem gerinces paleontológusa, a tanulmány első szerzője.

Ez szinte pontosan tükrözi azokat a kövületeket, amelyekre a paleontológusok arra számítottak. A triász időszakban a Föld összes kontinense egyetlen hatalmas szárazföldet, a Pangea kontinenst alkotta.

Itt helyezkedtek volna el a mai országok a Pangea szuperkontinensen Forrás: Massimo Pietrobon

Ennek az ősi közelségnek köszönhetően számos régió, amelyeket ma egész óceánok választanak el – például Dél-Amerika és Afrika partjai – egykor közös növény- és állatvilággal rendelkezett.

A szakemberek szerint ezért nem véletlen, hogy a M. raathi nagyban hasonlít más, a késő triász időszakban élt szauropodomorfákra, mint például a megtévesztően elnevezett Eoraptor-ra és a kutyaméretű Saturnalia-ra: mindkettő Brazíliában, valamint néhány Indiában is megtalálható volt.

Ahogy arra a tanulmány rámutat, a M. raathi a dinoszauruszok leszármazási mozaikjának egy kulcsfontosságú darabja lehet. Nem véletlen, hogy a tudósok úgy vélik, hogy ez a közelmúlt egyik legfontosabb dinoszaurusz-felfedezése a bolygón.