Hihetetlen részletek derültek ki a holdraszállásról

NASA, Apollo-program, holdraszállás
Buzz Aldrin fotójának új részletei, amely közvetlenül Neil Armstong Holdon járása után készült, megmutatja vörös és könnyes, lelkes, de kimerült szemeit
Vágólapra másolva!
Újra rekonstruált fotók segítségével élhetjük át ismét a Holdra lépés szó szerinti csodáját. A houstoni Johnson Űrközpont egyik lezárt páncélszekrényében 35 ezer eredeti fénykép rejtőzik a NASA történelmi Apollo-programjának küldetéseiről, amelynek  az ember Holdra juttatása volt fő célja. Ezeket a fotókat most ötven év után először állították helyre a modern technika segítségével: a pixelről képpontra való átkonvertálás olyan ikonikus képrészleteket tár elénk, amilyeneket eddig még soha nem láttunk.
Vágólapra másolva!

A NASA újra vissza kíván térni a Holdra és az Egyesült Államok arra törekszik, hogy az első nőt és az első színes bőrű asztronautát a Hold felszínére juttassa. Ezért az sem meglepő, hogy felelevenednek az emlékek, és a kutatók az 1961 és 1972 között zajlott Apollo-, valamint az annak alárendelt Gemini-program küldetéseinek fényképei felé fordulnak.

Andy Saunders fotórestaurátor varázslatos munkájának köszönhetően ugyanis most soha nem látott részletességgel fedezhetjük fel a Holdat.

A szakember a NASA digitális restaurálásának egyik legkiválóbb szakértője, aki egy új könyvben, az Apollo Remastered-ben gyűjtötte össze az archív fotókat.

A fényképek restaurálásához a legmodernebb technikákat alkalmazta,

így nem túlzás azt állítani, hogy a valaha készült legjobb minőségű Apollo-képeket láthatjuk. Ezek segítségével úgy élhetjük át az űr- és a Hold sétákat, mintha mi magunk is ott lennénk.

Ez a fotó a Gemini IV űrhajósáról, Ed White-ról az első portré, amelyet egy másik ember készített az űrben Forrás: ONASA/JSC/ASU/Andy Saunders

– tanúsítja Charlie Duke, az Apollo 16 űrhajósa, akit az IFL Science online tudományos portál idéz. – Pontosan tükrözik azt, amire emlékszem az Apollo 16-on a Holdra tett utazásom során; ezek a fotók nagyon precízen visszaadják, milyen is volt valójában a Hold.

1969. márciusa: Russell Schweickart, az Apollo 9 űrhajósa épp David Scottot tükrözi vissza önmagára Forrás: NASA/JSC/ASU/Andy Saunders

És most lássuk akkor az újraalkotott fotókat és Andy Saunders kommentjeit:

„Senki sem érezheti magát kisebbnek, mint amikor az egész világot egy napellenzőben látja."

Gemini XXI, 1966. november. Buzz Aldrin elkészíti az első szelfit az űrben Forrás: NASA/JSC/ASU/Andy Saunders

„Buzz Aldrin sétája."

Apollo 14, 1971. február. Edgar Mitchell lefényképezi a leszállóhelyet, mielőtt elhagyná a Holdat. A bal felső sarokban az ott elhelyezett golflabdák Forrás: NASA/JSC/ASU/Andy Saunders

„Nem csak zászlókat hagytak a Holdon, hanem többek között golflabdákat és családi fényképeket is."

Apollo 16, 1972. április. A hátoldalon ez áll: „Ez az űrhajós [Charlie] Duke családja a Föld bolygóról. Leszállt a Holdra, 1972 áprilisában" Forrás: NASA/JSC/ASU/Andy Saunders

„Ha egymás mellé tesszük, a restaurált részletek elképesztők."

Nil Armstrong fotójának új részletei, amely közvetlenül az asztronauta első Hold-sétája után készült, megmutatja vörös és könnyes, lelkes, de kimerült szemeit Forrás: NASA/Andy Saunders (Digitális forrás: Stephen Slater)

„Hihetetlennek tűnik, hogy alig néhány éven belül láthatjuk, hogy 50 év technológiája mit hozhat ki egy ilyen jelenetből."

Apollo 17, 1972. december. Gene Cernan lekapta Harrison Schmittet, amint egy kráterbe nézett; azóta senki nem járt a Holdon Forrás: NASA/JSC/ASU/Andy Saunders

Idén decemberben lesz ötven éve, hogy utoljára járt ember a Holdon. A szakemberek azonban úgy vélik, hogy a következő évtizedben már nem csak új, látványos fotókra számíthatunk a Hold felszínéről, hanem az olyan technikai „varázslatokra" is, mint amilyeneket most publikáltak.