Megvizsgálták az űrhajósok vérét, amit találtak, az a tudósokat is megrémisztette

NASA, Apollo-program, holdraszállás
Ez a fotó a Gemini IV űrhajósáról, Ed White-ról az első portré, amelyet egy másik ember készített az űrben
Vágólapra másolva!
Összesen tizennégy űrhajós DNS-ében azonosítottak mutációkat egy most nyilvánosságra hozott vizsgálat során - írja a Futurism.
Vágólapra másolva!

A vizsgált asztronauták 1998 és 2001 között repültek a NASA űrsiklóival. A kutatók az űrhajósok vérmintáit tanulmányozták, így akadtak az örökítőanyag változásaira.

Bár ezek a mutációk hosszú távon valószínűleg nem jelentenek veszélyt az űrhajósok egészségére, felhívják a figyelmet az asztronauták rendszeres szűrésének szükségességére. Ez most különösen aktuális, hiszen az emberiség ismét holdraszállást tervez, ami várhatóan egy hosszabb űrmisszió lesz.

A Nature Communications Biology című folyóiratban publikált új tanulmányban azonosított mutációkat az jellemezte, hogy a vérsejtek nagy arányban egyetlen klónból származtak, ezt a jelenséget klonális vérképzésnek nevezik. Az ehhez hasonló mutációkat okozhatja a túlzott ultraibolya-sugárzásnak való kitettség, vagy például az olyan típusú sugárzás, amit a rákterápiák során alkalmaznak.

A kutatók gyanúja szerint az űrhajósok vérében azonosított mutációkat a kozmikus sugárzás idézte elő.

"Az űrhajósok olyan szélsőséges környezetben dolgoznak, ahol számos tényező, beleértve a legfontosabbat, a kozmikus sugárzást, szomatikus mutációkat eredményezhet, így fennáll a veszély, hogy a DNS-t érintő változások klonális vérképzési zavar kialakulásához vezetnek" - mondta David Goukassian, a kutatás vezetője.

Forrás: ONASA/JSC/ASU/Andy Saunders

Az űrhajósok egészségének témája aktuálisabb, mint valaha. A NASA éppen tavaly javasolta, hogy az asztronauták egészségének védelme érdekében változtassák meg a sugárzási határértékeket. Röviden, az ügynökség megpróbálja lehetővé tenni, hogy a fiatalabb űrhajósok viszonylag nagyobb mennyiségű sugárzásnak legyenek kitéve, mint az idősebb asztronauták, és mindkét nemre azonos sugárzási követelmények vonatkozzanak.

A mostani vizsgálat során 12 férfi és két női űrhajóstól vettek vérmintát tíz nappal a repülés előtt és a leszállás napján. A mintákat ezután mintegy két évtizedig – 80 Celsius-fokon tárolták.

A vérmintákban megfigyelt mutációk hasonlítanak az idősebbeknél megfigyelhető szomatikus mutációkhoz. Ez azért különösen érdekes, mert az űrhajósok átlagéletkora mindössze 42 év volt.

A kutatók szerint az eredmény nem jelenti feltétlenül azt, hogy az érintetteknél szív- és érrendszeri betegségek vagy daganatok fognak kialakulni, a hosszabb küldetések során azonban számolni kell ezek kockázatával.