Rossz hír: 2030-ra nem küzdhető le az AIDS, a tuberkulózis és a malária

AIDS
Noha a gyógyszeres kezelés rendkívül sokat javít az AIDS-es betegek életlehetőségein, de a súlyos kórt még nem sikerült kellően visszaszorítani
Vágólapra másolva!
Noha 2021-ben újra jelentős eredményeket hozott a világban az AIDS, a tuberkulózis és a malária elleni küzdelem, a világ még mindig nehézségekkel birkózik ezeknek a gyilkos betegségeknek a legyőzésében - közölte hétfőn megjelent éves jelentésében az AIDS, a Tuberkulózis és a Malária elleni küzdelem Globális Alapja nevű szervezet.
Vágólapra másolva!

Megfordult a trend, de még mindig aggasztó a helyzet

A köz- és magánadományokból egyaránt gazdálkodó alap vezetője, Peter Sands közölte: a három betegség által érintett és kezelt személyek száma 2020-ban csökkenőben volt,

amely egy 20 éve tartó trendet fordított meg.

A koronavírus-válság következtében azonban a számok 2021-ben újra növekedésnek indultak.

Noha a gyógyszeres kezelés rendkívül sokat javít az AIDS-es betegek életlehetőségein, de a súlyos kórt még nem sikerült kellően visszaszorítani Forrás: Imaginechina/Wei liang - Imaginechina/Wei Liang

"A legtöbb ország komoly eredményeket ért el a küzdelemben a 2020-as pusztítása után, de korántsem tartunk ott ahol szeretnénk, mert még mindig túl sok ember hal meg e három betegség következtében" - mondta a Peter Sands a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában.

Az Anopheles stephensi a malária egyik fő terjesztője Forrás: Wikimedia Commons

A tuberkulózissal kezelt betegek száma például 19 százalékkal, 4,5 millió főre csökkent 2020-ban, 2021-ben azonban 12 százalékkal ismét nőtt, 5,3 millió megbetegedésre. Ez a szám alig kevesebb a koronavírus-hullámot megelőző 5,5 milliós számnhoz képest.

Ötvenmillió emberi életet mentett meg eddig az Alap

"Mindeközben a malária és az AIDS számai javultak a 2019-es adatokhoz képest, de a koronavírus-válság következtében messze vagyunk még attól, hogy le lehessen számolni ezekkel a betegségekkel 2030-ra" - tette hozzá az alap vezetője.

Áttörés történt az AIDS terjedésének feltartóztatásában, de még mindig túl sok az új esetszám Forrás: Indian Express

Peter Sands arra is felhívta a figyelmet, hogy az ukrajnai háború következtében körvonalazódó élelmezési válság tovább ronthatja a helyzetet, mivel a az alultápláltság miatt legyengült emberek között több halálos áldozatot szednek ezek a betegségek, és náluk a kezelések hatása is gyengébb. Az alap ezért szeretett volna több partnert bevonni munkájába, hogy minden eddiginél több élelmezési támogatást nyújthasson a rászorulóknak.

Az éhínség és a szegényes táplálkozás egyre súlyosabb problémának számít Forrás: © UNICEF/UNI169415/Pflanz/© Notice: UNICEF photographs are copyrighted and may not be reproduced in any medium without written permission from authorized/© Unicef/Uni169415/Pflanz

Az AIDS, a Tuberkulózis és a Malária elleni küzdelem Globális Alapja Peter Sands szerint

az együttműködő országokkal együtt eddig mintegy 50 millió ember életét mentette meg

2002-es alapítása óta. A koronavírus elleni küzdelemre pedig 2020 márciusa óta 4,4 milliárd dollárt költöttek.

A tuberkulózis kórokozója Forrás: Science Photo Library/KATERYNA KON/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Kateryna Kon/Science Photo Libra

Munkája folytatásához a következő költségvetési ciklusra az alap mintegy 18 milliárd dollárt szeretne összegyűjteni a kormányzatok, a civil társadalom, és a magánszektor bevonásával. A tervezett összeg több mint egyharmadát már összegyűjtötték, és tervben van egy adományozó konferencia megszervezése is.

(Forrás: MTI/Reuters)