Exobolygók nevét keresi az IAU

exobolygó
Egy exobolygó művészi ábrája
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU - International Astronomical Union) pályázatot hirdet 20 olyan exobolygórendszer névadására, amelyeket hamarosan a James Webb-űrtávcsővel is meg fognak figyelni a csillagászok.
Vágólapra másolva!

A névkeresést húsz, egyetlen exobolygós rendszerre hirdették meg

Az IAU Csillagászat Népszerűsítéséért Felelős Irodája (Office for Astronomy Outreach - OAO) felkéri az IAU soraiba tartozó, illetve azon kívüli csillagászokat, hogy tanárokkal, tanulókkal, amatőrcsillagászokkal és a csillagászat iránt érdeklődő nagyközönség tagjaival közösen, kreativitásukat egyesítve találjanak nevet húsz ismert bolygórendszernek - olvasható a csillagaszat.hu hírportálon.

Egy exobolygó művészi ábrája Forrás: ESO / Leemage via AFP

A gazdacsillag mellett ezek mindegyikében egyetlen exobolygó ismert jelenleg.

A pályázatot az OAO megalapításának 10. évfordulója alkalmából hirdetik meg. A NameExoWorlds 2022 elnevezésű pályázat célja, hogy a szakcsillagászok a nagyközönséggel karöltve közös lehetőséget kapjanak ennek a 20 bolygónak, valamint gazdacsillagainak a névadására.

A James Webb űrteleszkóp művészi ábrája. A húsz kiszemelt exobolygót a JWT is vizsgálni fogja Forrás: NASA/JLP-Caltech

A pályázattal kapcsolatos további, részletes angol nyelvű információk itt érhetők el.

Exobolygó (illusztráció) Forrás: NASA

A NameExoWorlds 2022 program az unió exobolygó-névadásért felelős munkacsoportja végrehajtó bizottságának, az OAO-nak, valamint a Thaiföldi Nemzeti Csillagászati Kutatóintézetnek (National Astronomical Research Institute of Thailand - NARIT) a közös kezdeményezése.
(Forrás: MTI)