Több mint kétszáz cet vetődött partra Ausztráliában

gömbölyűfejű delfin
Röviduszonyú gömbölyűfejű delfin
Vágólapra másolva!
Mintegy 230 cet vetődött partra az ausztráliai Tasmania nyugati partjainál található Macquarie közelében, néhány nappal azután, hogy több nagy ámbráscet tetemére bukkantak rá az állam délkeleti részén.
Vágólapra másolva!

A gömbölyűfejű delfinek gyakrabban vetődnek partra más ceteknél

A csapat vélhetőleg gömbölyűfejű delfinekből áll, és úgy tűnik, hogy az állatok fele még életben van - mondta el a helyi környezetvédelmi minisztérium szerdán. Mentésükre szakértőket küldtek a térségbe.
A helyi lakosokat felszólították, hogy maradjanak távol a szerencsétlenül járt cetektől. A minisztérium hangsúlyozta: védelem alatt álló fajról van szó.

Röviduszonyú gömbölyűfejű delfin Forrás: Live Azores

Egyelőre nem tudni, hogy az állatok miért merészkedtek a sekély vízbe.

Olaf Meynecke, a Griffith Egyetem kutatója elmondta, hogy a melegebb hőmérséklet miatt megváltozhatnak az áramlatok, és módosulhat a táplálékforrások fellelhetősége. A szakértő szerint az éhező cetek többet kockáztathatnak, és a kelleténél közelebb merészkedhetnek a partokhoz, csak hogy végre táplálékhoz jussanak.

A gömbölyűfejű delfinek szoktak leggyakrabban partra vetődni (a kép illusztráció) Forrás: Research Gate

Hozzátette: a gömbölyűfejű delfinek (Globicephala spp.) más ceteknél gyakrabban vetődnek partra, mert nagy csoportokban élnek, és rendkívül szociális lények. Ha egyikük sekély vízbe merészkedik, a többiek is követik.

Kedden tizennégy ámbráscet úszott ki a partra

A BBC brit műsorszolgáltató kedden beszámolt róla, hogy tizennégy fiatal nagy ámbráscet (Physeter macrocephalus) vetődött partra és pusztult el Tasmaniában. Egyelőre nem tudni, hogy miért vetődtek partra a hatalmas állatok, de szakértők vizsgálatot indítottak az ügyben.

Nagy ámbráscet (Physeter macrocephalus) Forrás: BRANDON COLE, NORBERTWU.COM

Az államban nem ritkák a hasonló esetek.

2020 szeptemberében 470 hosszúszárnyú gömbölyűfejű delfin vetődött partra ugyancsak Tasmania partjainál. Az állatok közül 111-et sikerült megmenteni, a többi elpusztult. Ez volt a legsúlyosabb ilyen eset Ausztráliában.

(Frrás: MTI/AP/APA/AFP)