Így alapozzák meg a hazai biovédelmi és biobiztonsági kutatásokat

virológia, BSL4
A laboratóriumi vizsgálatokhoz magas szintű biológiai biztonsági laboratóriumok (BSL) szükségesek
Vágólapra másolva!
Egyedülálló biovédelemi és biobiztonsági alap és alkalmazott kutatások indulhatnak a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Virológiai Nemzeti Laboratóriumban (VNL). Ahogy azt a hozzánk eljuttatott közleményben a szakemberek hangsúlyozták: elsődleges cél a hazai biovédelemi és biobiztonsági alap és alkalmazott kutatások megteremtése, amely magába foglalja az új állatok által hordozott vírusok azonosítását, komplex molekuláris biológiai jellemzését.
Vágólapra másolva!

Változó világunkban a fertőző betegségek térhódítása határtalan méreteket öltött. Ezek világméretű fenyegetettsége és terjedése komoly társadalmi, egészségügyi kockázatot jelent minden nemzet számára.

– tájékoztatta szerkesztőségünket a Virológiai Nemzeti Laboratórium csütörtökön. – Ezek a kórokozók sok esetben állatokról-emberekre terjedő, zoonotikus betegségek, amelyek súlyos, olykor életveszélyes fertőzéseket is okozhatnak.

A szakemberek hozzátették: mivel a velük történő munka különösen nagy kockázattal jár, így a laboratóriumi vizsgálatokhoz magas szintű biológiai biztonsági laboratóriumok (BSL) szükségesek.

A laboratóriumi vizsgálatokhoz magas szintű biológiai biztonsági laboratóriumok (BSL) szükségesek Forrás: PTE/VNL

A tények azt bizonyítják, hogy az emberi civilizáció terjedésével, a modern kor technológiai találmányai és az életminőség javítása érdekében bevezetett vívmányok előnyei sokszor számos veszélyt is rejthetnek magukban.

Ahogy arra a pécsi virológusok rámutattak, az aktív biobiztonsági, biovédelmi kutatások érdekében kiemelten fontos, hogy a hazai járványvédelem munkáját segítve olyan alap és alkalmazott kutatásokat végezzenek a VNL munkatársai, amelyek egy esetleges pandémia megelőzését szolgálják.

– magyarázták a kutatók. – Habár a molekuláris detektálási módszerek a legjobb technikai alternatívát nyújtják az újonnan felfedezett vírusok kimutatására, a vírusok izolálása napjainkban is az egyetlen igazán megfelelő módszer a virális kórokozók zoonotikus potenciáljának felmérésére.

Ezek az alapkutatások sok esetben olyan eredményeket hoznak, amelyek

a későbbi alkalmazott kutatások, fejlesztések és járványügyi beavatkozások számára elengedhetetlen információkat szolgáltatnak.

A közleményből kiderül: a Virológiai Nemzeti Laboratórium jelenleg a közép-kelet-európai régióban egyedülálló módon egy olyan kiemelten fontos gyorsreagálású terepi labordiagnosztikai egységgel rendelkezik, amely

valós időben képes a felbukkanó fertőző betegségek szerteágazó molekuláris biológiai vizsgálatára, mely alkalmazása nemcsak a tudomány, de szükség esetén hozzájárulhat a hazai biovédelemhez és biobiztonsághoz is.

A dr. Jakab Ferenc professzor vezetésével megvalósuló projekt lehetőséget nyújt a nemzetközi kapcsolatok megerősítésére is. Az európai kollaborációk egyik fő célja a kutatás mellett a hatékony biológiai biztonság megteremtése a nemzetek számára, valamint a diagnosztikai, járványügyi stratégiák kidolgozása.