Váratlan riasztás: már néhány falat is rákot okozhat ebből az ételből

Vágólapra másolva!
A koi pla Thaiföld legkedveltebb étele, milliók rajonganak érte. Olcsó, könnyen elkészíthető, nem kell hozzá más, csak nyers hal, citrom és pár fűszernövény. Állítólag nagyon finom. Egyetlen gond van csupán vele: rendkívül halálos.
Vágólapra másolva!

Az étel által okozott probléma olyan hatalmas méreteket öltött, hogy egy thai orvos, Narong Khuntikeo kampányt indított a betiltásáért. Szülei halála révén ő is érintett, így most másokat próbál felvilágosítani a közkedvelt ételkülönlegesség veszélyeiről.

A koi pla főként a távol-keleti ország szegényebb régióiban népszerű, azt viszont sokan nem tudják, hogy súlyosan rákkeltő: daganatokat okoz a májban.

A fő bűnös nem az elsődleges hozzávaló, a hal, hanem az abban rejtőző apró élősködő, a májmétely.

Ezek a paraziták nagyon elterjedtek, az étel pedig annyira népszerű, hogy Iszán tartományban kiugróan magas a májrákosok aránya. Míg világszerte a daganatos betegségek alig 10 százalékát teszi ki a májrák, addig a térségben élők között ez az arány az 50 százalékot is meghaladja.

Khuntikeo szüleinek halálát epevezetékrák okozta, a betegséget pedig a koi pla fogyasztásával hozták összefüggésbe. A szakértő a felvilágosító kampány lebonyolítása mellett orvosokból és kutatókból álló csoportot szervez, hogy ultrahang készülékekkel és vizeletvizsgálatokkal minél több iszáni lakost leszűrjenek.

Koi specialitás (illusztráció) Forrás: Wikimedia Commons

Az étel elkészítéséhez használt halakat a Mekongban fogják, ahol a májmétely széles körben elterjedt.

Mivel a halat nyersen fogyasztják, a helyiek idővel rengeteg élősködőt visznek a szervezetükbe, amelyek aztán a testben felhalmozódva májrákot idéznek elő.

Khuntikeo sok olyan emberrel találkozott, akik fiatal koruk óta fogyasztják ezt a helyi ételt, de soha nem vizsgáltatták ki magukat. Többségük nem is hallott a koi pla fogyasztásának veszélyéről.

A változás szükségességéről azonban nem egyszerű meggyőzni a helyieket. Sokan – főként az idősebbek – ódzkodnak a hal megfőzésétől, mert az szerintük elrontaná az ételkülönlegesség jellegzetes ízét.