Percek alatt elsüllyedt a legnagyobb brit hadihajó, rengetegen haltak meg
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
A Hood csatacirkáló a brit birodalom szimbóluma volt az 1920-as és 30-as években. Hatalmas Hood volt a beceneve, és a világ minden országában ismerték. Anglia ellenségei rettegtek tőle, miközben büszke britek milliói rajongtak érte. A hajó olyan fontos szerepet töltött be Nagy-Britannia politikájában, hogy az 1920-as években Föld körüli útra küldték: Brazíliától Ausztráliáig hirdette a birodalom dicsőségét. A Hood alig volt kisebb, mint a Titanic. A majdnem három focipálya hosszúságú csatacirkáló ágyúi 27 kilométerre tudtak ellőni közel egytonnás lövedékeket. A legyőzhetetlen tengeri erő jelképe azonban felrobbant és három perc alatt elsüllyedt a német Bismarckkal történt ütközetben, 1941-ben. Az 1400 tengerésze közül mindössze hárman élték túl a robbanást. Cikkünkben arra keressük a választ, mi okozhatta ezt a katasztrófát.
„Atyaisten, nincsenek túlélők!"
Mi volt ez?
Az HMS Electrán, a reggeli derengésben, ijesztő morajlást lehetett hallani. A hang abból az irányból jött, amerre a Hood és a Prince of Wales, a két hatalmas csatahajó még az éjjel elhúzott a rombolótól. A matrózok kérdőn néztek egymásra. Nemsokára megszólalt a fedélzetmester sípja. „A jobb oldali őrség készüljön fel túlélők mentésére!" Néhány perccel később futótűzként terjedt el az egész hajón a Prince of Wales üzenetének híre és tartalma:
A Hood elsüllyedt. Kiválok a harcból.
Az Electra matrózai kábultan láttak munkához, Miközben leengedték a mentőhálókat a hajó oldalán, és mentőöveket, takarókat, rumot illetve teát készítettek elő a sebesültek százainak, egymást kérdezgették, hogyan történhetett ilyesmi? Hiszen a Hood legyőzhetetlen, a flotta zászlóshajója, a világ legerősebb hadihajója!
Néhány órával korábban, 1941. május 24-én éjjel 2 óra után a négy kísérő romboló parancsnoka zászlójelekkel engedélyt kért a Bismarck üldözéséért felelős admirálistól, Sir Lancelot Holland tengernagytól, hogy csökkenthesse a kis hajók sebességét a viharos tengeren. A könnyű rombolók komoly sérüléseket szenvedtek, a mentőcsónakokat darabokra törték a hullámok, leszakították a korlátot a fedélzetről és letépték a szellőzőnyílásaik tetejét. A Hood-on utazó tengernagy válasza így szólt:
Folytatom az üldözést. Amint lehetséges, zárkózzon fel.
A két óriás, a büszke Hood és a vadonatúj Prince of Wales, mit sem törődve a Dánia-szoros barátságtalan vízével, előre húzott és eltűnt a szitáló, hideg havasesőben. A rombolók lelassítottak, és a nyugodtabb hajózás lehetővé tette a szakácsoknak a tűzhelyek begyújtását. Nemsokára forró tea és szendvicsek érkeztek a fedélzeti őrség tagjainak.
A rombolók matrózai védtelennek érezték magukat a Hood óriási ágyúinak távollétében, de nem volt mit tenni. A négy kis hajó harci alakzatba bontakozott, vonalba álltak, és 15 kilométerre növelték egymástól a távolságot, hogy észrevegyék, ha a német hajók valahogy elkerülnék a két brit csatahajót és visszafordulnának, épp a rombolók felé.
Reggel hat óra körül hallotta meg a HMS Electra legénysége azt a vészjósló morajlást a távolból. A hajó folytatta az útját. Reggel 9 óra körül váratlanul szétoszlott a köd. A hirtelen kitisztult időben sokkoló látványt fogadta a matrózokat.
A tengeren több ezer tárgy úszott: függőágyak, összetört mentőtutajok, deszkák, farudak, tengerészsapkák, csizmák, ruhák, levelek, családi fotók, könyvek – de egyetlen embert sem láttak.
Jack Taylor matróz nem jutott szóhoz. A mellette álló társa felkiáltott:
Atyaisten, nincsenek túlélők! A teljes legénységgel együtt süllyedt el!
Az Electra némán, lassan haladt az olajos tengeren, körülötte a felfoghatatlan katasztrófa bizonyítékai. A hatalmas Hood, amelynek a védelmében biztonságban érezték magukat, megsemmisült.
Ember a vízben!
Egy őrszem megpillantott egy túlélőt. Taylor lemászott a mentőháló aljára és kinyújtotta a karját. Ahogy a romboló lassan elsiklott mellette, a hideg tengerben lebegő tengerész megragadta Taylor kezét, mire az felhúzta a hálóra, onnan pedig a többi matróz felsegítette a fedélzetre.
Egy másik túlélő is az Electrához sodródott, míg egy harmadiknak kötelet dobtak, azzal húzta oda magát a hálóhoz. Rajtuk kívül senkit nem találtak, még holttesteket sem láttak. A Hood magával ragadott 1415 embert a közel három kilométeres mélységbe.
A Hood legendája
Az óriási csatacirkálót 1916-ban rendelte meg a brit haditengerészet, de a jütlandi csata tapasztalatai alapján az építése négy éve alatt jelentősen áttervezték. Megerősítették a páncélzatát, főleg oldalt, de megmaradtak a viszonylag vékony vízszintes, főfedélzeti és mélyebb szinteken elhelyezett páncélrétegei.
A hajógépei összesen 144 ezer lóerőt adtak le, ezzel a karcsú Hood újkorában elérte az elképesztő 31 csomó (58 km per óra) sebességet. 1940-re ez a sebesség 30 csomóra (56 km per óra) csökkent, de még így is sokkal gyorsabb volt, mint a régebbi brit csatahajók.
Korabeli filmhíradó-részlet a Hood-ról:
1920 és 1941 között a Hood a Királyi Haditengerészet leginkább foglalkoztatott hajójának számított, ami nem meglepő. A Hood volt a brit birodalom jelképe, a világ legnagyobb és legerősebb hadihajója, amely nem csak a távoli gyarmatok kikötőiben hirdette a brit felsőbbrendűséget, hanem körbehajózta a Földet és számos országban megfordult. Rio de Janeirótól Honoluluig érdeklődők milliói figyelték, ahogy fenséges méltósággal megjelent a part közelében és leengedte a horgonyait.
Az emlékezetes világkörüli úton 1 millióan látogattak el a Hood és kísérői fedélzetére. A második világháborúig több száz, mai kifejezéssel élve, VIP-partit tartottak a fedélzetén a vendéglátó országok politikusai és hírességei számára. Ilyenkor fellobogózták az egész hajót, és ponyvákat feszítettek ki a fedélzete fölött, hogy az erős nap ne zavarja a koktélozó vendégeket.
A partik idején esténként a lampionokkal és fényfüzérrel feldíszített hadihajó fényárba borult, és a fedélzetről vidám jazzmuzsika hangját sodorta a szél a parton bámészkodó köznép felé. A Hood olyan népszerű volt, hogy még postai levelezőlapot is kiadtak róla.
Műszaki és egyéb problémák
A civilek nem tudták, de a Hood közel sem volt olyan jó erőben, mint ahogy az kívülről látszott.
Például nem véletlenül hívták a „Királyi Haditengerészet legnagyobb tengeralattjárójának".
Ezt a szaknyelv nedves hajóként (wet ship) fogalmazta meg. A csatacirkáló ugyanis az építésekor utólag felszerelt, kb. 4 ezer tonna páncél miatt a tervezettnél mélyebben feküdt a vízen, ezért csendes időben is csak maximum közepes sebességnél maradt száraz a fedélzete. Amint felgyorsított, olyan orrhullámokat vetett, hogy folyamatosan víz alatt állt az első része. Ezen a fotón épp emiatt fordították hátra az első, az A-torony ágyúit – a víz bezúdult volna az ágyúcsöveken keresztül:
A tatfedélzetet eleve alacsonyabbra szerkesztették a mérnökök, így menet közben ott is tilos volt a szabadban tartózkodni. Mindezek miatt a szellőzőnyílásokon át gyakran víz került a hajótestbe, még a legénységi tömegszállásokra is, amelyeket sosem lehetett teljesen kiszellőztetni és kiszárítani.
Emiatt a matrózok között folyamatosan terjedt a TBC.
A Hood és más brit hadihajók ezen a korabeli felvételen:
Egy másik jellegzetessége az volt, hogy nagy sebességnél az erős orrhullámot mély hullámvölgy követte a hajó oldala mentén, és gyakorlatilag szabaddá vált, kilátszott a vízből az oldalsó páncélöv és a vízvonal alatti, pirosra festett rész. Ennek a ténynek különös szerepe lett később a katasztrófában.
A nagy sebessége és a csatacirkálóknál erősebb páncélzata miatt máig sok szakértő, pl. az amerikai haditengerészet is, gyors csatahajónak tekinti a Hood-ot.
Az Admiralitásnál azonban tisztában voltak azzal, hogy a Hood felülről, íves röppályán érkező lövedékek ellen nem jól védett, ezért nem is szántak olyan feladatokat a csatacirkálónak, mint a csatahajóknak.
A gondot az jelentette, hogy
Anglia egyedül harcolt a II. világháború elején az Atlanti-, az Indiai- és a Csendes-óceánon, illetve a Földközi-tengeren is, ezért a flotta alig bírta erővel.
Eleve kevés volt a nagy felszíni egység, és ezek legtöbbje első világháborús veterán volt. Az új, modern, gyors csatahajók közül egyelőre csak a King George V és a Prince of Wales készült el, így a Hood-ra szükség volt. Egyebek mellett azért, mert rajta kívül nem volt más olyan nagy brit hajó, amely tudta volna tartani a sebességet a Harmadik Birodalom új csatahajójával, a Bismarckkal. Azzal a szupercsatahajóval, amely a vízre bocsátásakor átvette a világ lenagyobb hadihajója címet.
A Rheinübung-hadművelet, a náci hatalmi harc torzszülöttje
A német haditengerészet már a háború kitörése előtt terveket készített arra, hogyan vonja majd blokád alá Angliát, a szigetország működőképessége ugyanis a teherhajókon érkező áruktól függött.
Ha nem érkeznek meg a hajók, a britek nem tudják folytatni a harcot, Németország győz
– így lehet megfogalmazni a Kriegsmarine parancsnoka, Raeder nagyadmirális és stábja stratégiáját.
Ebben a főszerepet a nagy német felszíni egységek, a csatahajók vitték volna, amelyek lekötik az angol főerőket, amíg a kisebb hadihajók, a cirkálók, zsebcsatahajók, tengeralattjárók és repülőgépek megtizedelik a konvojokat.
A náci haditengerészet 1941-ig többször folytatott ilyen hadműveleteket az Atlanti-óceánon, felemás sikerrel.
Az Admiral Graf Spee-nek elfogyott a szerencséje egy sokáig sikeres támadássorozat után, és a legénysége elsüllyesztette. Az Admiral Scheer bevetése eredményes volt, az Admiral Hipperé nem. A Scharnhorst és a Gneisenau csatahajók a Berlin-hadműveletben, 1941 elején sok hajót süllyesztettek el, de amikor visszaérkeztek a franciaországi Brest kikötőjébe, több hónapos javításra szorultak. A Tirpitz annyira új volt, hogy még nem fejeződött be a legénység kiképzése, így nem lehetett számolni vele. Úgyhogy az 1941 tavaszára tervezett Rheinübung-hadművelet több sebből vérzett.
Raeder nagyadmirális mégis erőltette a bevetést. Raeder tudta, hogy Hitler a Szovjetunió megtámadására készül, amelyben a tengerészetnek alig lesz majd szerepe.
Ezért még a Barbarossa-hadművelet megindítása előtt szeretett volna
egy olyan feltűnő, nagy sikerű akciót, amelyben a csatahajók igazolják, hogy jogos a rájuk fordított hatalmas összeg és az a nyersanyag-mennyiség, amelyet másra, pl. tengeralattjárók építésére is fel lehetett volna használni.
Dönitz tengernagy, a tengeralattjárók parancsnoka, Raeder ősellensége éppen azzal fúrta a főnökét Hitlernél, hogy felesleges ennyi pénzt kidobni a hasznavehetetlen nagy hajókra, inkább sok U-bootot kell építeni helyettük.
Tehát Raedernek tulajdonképpen hatalmi okból volt szüksége egy csatahajós sikerre, hogy megőrizze a pozícióját a náci politikai elitben. A hadművelet kijelölt parancsnoka, Günther Lütjens ellentengernagy megpróbálta kijárni Raedernél a bevetés elhalasztását, de Raeder ezt a fenti okok miatt visszautasította.
A Bismarck így kapta meg kísérőül az egyetlen elérhető, olyan nagyobb hajót, a Prinz Eugen nehézcirkálót, amelynek megfelelő volt a hatótávolsága egy atlanti hadművelethez. A Luftwaffe és a tengeralattjárók megígért támogatása nem volt túl meggyőző Lütjens és a két hajó kapitánya, Ernst Lindemann illetve Helmuth Brinkmann számára, de nem mondhattak ellent a haditengerészet főparancsnokának.
A hadműveleti utasítás szerint
a Bismarcknak nem az volt a feladata, hogy harcba bocsátkozzon az angol csatahajókkal,
hanem hogy halogató harcot folytasson, és hogy lehetővé tegye a Prinz Eugen számára a kereskedelmi hajók támadását.
Meg kell állítani a Bismarckot
A brit Admiralitás összesen tíz nagy felszíni egységet, csatahajót, csatacirkálót és repülőgép-hordozót, tartott készenlétben, hogy megakadályozza a Bismarck kitörését az Atlanti-óceánra. Ebből is látszik, hogy
a Bismarck bármilyen harci feladat nélkül is, pusztán a létezésével hatalmas erőforrásokat kötött le, amelyeket más hadszíntereken lehetett volna felhasználni.
Amikor megérkezett Londonba a jelentés, hogy a Bismarck Norvégiába hajózott a Balti-tengerről, a brit Honi Flottát fokozott készültségbe helyezték. Lütjens két útvonalat választhatott az Atlanti-óceánra: az Izland és a Faröer-szigetek közötti útvonalat, illetve az Izland és Grönland közötti Dánia-szorost. A német ellentengernagy az utóbbi mellett döntött. Az itt várakozó angol cirkálók azonban 1941. május 23-án felfedezték a két német hajót, és azonnal jelentették az Admiralitásnak:
Előttünk egy csatahajó és egy cirkáló, távolság 7 mérföld, irány 240 fok.
A Hood és a Prince of Wales Sir Lancelot Holland tengernagy parancsnoksága alatt egy napja kifutott a tengerre a skóciai Scapa Flow-ból és Izland felé tartott, hogy ott várakozzon a bevetési parancsra. A legénység május 23-án 20 órakor szerzett tudomást arról, hogy valami készül, mert a Hood gyorsítani kezdett, hogy mielőbb megtegye az 560 kilométer távolságot a Bismarckig. 20:57-kor a raj már 27 csomóval haladt. Holland tengernagy jelzett a torpedórombolóknak, hogy ha szükséges, csökkentsék a sebességüket, de a kis hajók ekkor még kitartottak.
Éjfél után már csak 224 kilométer volt a távolság a két hajóraj között. Az angolok úgy becsülték, hogy 1:40 után bármikor megtörténhet a harcérintkezés, ezért elrendelték az első fokú készenlétet. A rombolók hajnal 2 órakor kénytelenek voltak lelassítani. Holland tengernagy északra küldte őket, hogy kutassanak a német hajók után, ő pedig délnek fordult a két csatahajóval. Ekkor már biztos volt benne, hogy a reggeli világosság előtt nem kezdődik meg az ütközet, ezért engedélyt adott arra, hogy a matrózok a szolgálati helyeiken aludjanak.
A feszültség azonban olyan nagy volt a Hood-on, hogy a tengerészek legfeljebb csukott szemmel pihentek, de elaludni képtelenek voltak.
Reggel 4 órakor a radar alapján 37 ezer méterre becsülték a távolságot a két hajóraj között. A látási viszonyok javultak, a köd elkezdett oszlani.
5:35-kor két hajó sziluettje bukkant fel a távolban. A távolságuk 38 ezer méter volt. A brit tisztek számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a német előnybe kerültek. A Hood-nak és a Prince of Wales-nek sokkal hamarabb irányt kellett volna váltania, hogy elvágják a Bismarck és a Prinz Eugen útját. Így most tulajdonképpen enyhe ívben üldözniük kellett a német hajókat, ráadásul úgy, hogy a két angol hajó hátsó ágyútornyai nem szólhattak bele a harcba.
Holland nem megfelelő taktikája miatt a brit tűzerő gyakorlatilag a felére zuhant, ami kb. olyan, mintha egy bokszoló csak az egyik kezét használnál a ringben.
5:52-kor a Hood 22 ezer méterről tüzet nyitott. Megkezdődött a csata a Dánia-szorosban.
Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!
origo.hu
Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült
borsonline.hu
Alig takarta valami Tolvai Reni formás testét
borsonline.hu
"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján
mandiner.hu
A földbe állt a Momentum támogatottsága Budapesten
ripost.hu
Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha
vg.hu
Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra
borsonline.hu
Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét
nemzetisport.hu
Harmadszor is győzelem – elsőként az Alba jutott be a férfi kosárlabda NB I elődöntőjébe
origo.hu
Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó
videa.hu
Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)
origo.hu
Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t
origo.hu
