Elárverezik II. Erzsébet néhai brit királynő fontos relikviáját

II. Erzsébet
Erzsébet tiszti egyenruhát visel, és a Kiegészítő Területi Szolgálat elsősegélyszállító teherautója mellett áll a második világháború idején
Vágólapra másolva!
Elárverezik II. Erzsébet néhai brit királynőnek a második világháború éveiben szerzett jogosítványát - jelentette a BBC. Ahogy arról már mi is írtunk, a királnyő a második világháború idején teljes állásban gépjárműszerelőként szolgált a hadseregnél. 
Vágólapra másolva!

Az okmány fotókkal és a királyi családhoz tartozók egyéb korábbi vagyontárgyaival a jövő héten kerül árverésre a colchesteri Reeman Dansie aukciósházban.
A vezetői engedély érdekessége, hogy azt az akkori trónörökös hercegnő katonai szolgálata során szerezte. Ez viszont nem számított érvényesnek máshol.

– mondta James Grinter, az aukciósház menedzsere.

Erzsébet tiszti egyenruhát visel, és a Kiegészítő Területi Szolgálat elsősegélyszállító teherautója mellett áll a második világháború idején Forrás: Pinterest

Az okmány leütési árát jelenleg 2000 fontra (945 ezer forint) becsülik, bár Grinter szerint az érdeklődés minden várakozást felülmúlhat.

A jogosítvány és a királynő katonai szolgálatát dokumentáló fotók a brit hadsereg egyik járművezető-oktatója, Violet Wellesley őrnagy hagyatékának részét képezték,

aki azonban meghagyta, hogy csak a királynő halálát követően értékesíthetik örökösei az archívumot. II. Erzsébet szeptemberben hunyt el 96 éves korában.

Ahogy arról már mi is írtunk, miután az akkor még 18 éves Erzsébet hercegnő hónapokig hiába könyörgött édesapjának, hogy engedje vezetni, ezért úgy döntött, hogy csatlakozik a Női Kisegítő Területi Szolgálathoz (Women's Auxiliary Territorial Service) a második világháború vérzivataros éveiben.

A "királyi előjogok" - vagyis az uralkodót egyedül megillető hatáskörök és jogok - részeként II. Erzsébet volt az egyetlen személy az Egyesült Királyságban, aki jogosítvány nélkül vezethetett.

(MTI/dpa/Origo)