Így ért véget a két évig tartó amerikai atommonopólium

Illusztráció

Hetvenöt éve, 1947. november 6-án jelentette be a moszkvai városi tanács ünnepi ülésén Vjacseszlav Molotov szovjet külügyminiszter, hogy a Szovjetunió ismeri az atombomba titkát, véget ért a két évig tartó amerikai atommonopólium. A szovjet forradalom harmincadik évfordulójának előestéjén tett nyilatkozatnak Nyugaton nem sok hitelt adtak, egészen addig, amíg 1949. augusztus 29-én végre nem hajtották az első sikeres szovjet atomrobbantást.

Foglalkoztatta a nukleáris láncreakció lehetősége

A bolsevikok már közvetlenül hatalomra jutásuk után, 1918-ban rádiumkutató intézetet hoztak létre Leningrádban, amelynek vezetője a világhírű fizikus Abram Joffe lett. Itt kezdte pályafutását 1925-ben az akkor még csak 22 éves Igor Kurcsatov, aki idővel a szovjet atomkutatás vezéralakja lett.

Kurcsatov egyik első szovjet tudósként kezdett atomfizikával foglalkozni, ő felügyelte az első szovjet ciklotron (részecskegyorsító) építését is.

Szilárd Leó Forrás: U.S. Department of Energy, Historian's Office

A szovjet tudósokat már az 1930-as években foglalkoztatta a nukleáris láncreakció lehetősége, amelyet 1932-ben Szilárd Leó vetett fel és a német Otto Hahn valósított meg először hat évvel később. 1940-ben

előterjesztést is készítettek esetleges katonai felhasználásáról, de amikor a következő évben a náci Németország megtámadta a Szovjetuniót, ezt elfektették.

Egy neves szovjet fizikus, Georgij Fjodorov 1942-ben a láncreakcióval kapcsolatos amerikai, angol és német közlemények elmaradásából arra következtetett, hogy ezek a hatalmak „szuperfegyveren" dolgoznak, amit szigorúan titkos levélben Sztálinnak is megírt.

Lázasan keresték a felelőst

A mindig gyanakvó generalisszimuszt elgondolkodtatta a dolog, ezért elrendelte a szovjet nukleáris program beindítását, Kurcsatov vezetésével. Ő kíméletlen tempót diktált magának, de munkatársainak is, ezért nevezték el „Generálisnak". (Kurcsatov a munka kezdetén megfogadta, hogy nem borotválkozik, amíg sikerrel nem jár. Excentrikus arcszőrzetét később is megtartotta, ezért „Szakállnak" is nevezték munkatársai.)

Intézeteket szerveztek, kiépítették az ipari bázist, a munka azonban igazán csak azután gyorsult fel, hogy az amerikaiak 1945 augusztusában ledobták az atombombát Hirosimára és Nagaszakira.

A Nagaszakira 1945. augusztus 9-én ledobott atombomba gombafelhője. Szilárd Leó élesen elítélte az atomfegyver bevetését Forrás: Library Of Congress

A program felügyelete a párt legszűkebb vezető testületéhez, a Politikai Bizottsághoz került, a munkába bevonták a Vörös Hadsereg által a megszállt Németországból „importált" tudósokat, és a hírszerzés is értékes információkat szállított az amerikai Manhattan-tervről. Ennek forrásai részben a beépített ügynökök voltak, részben pedig maguk a tudósok, akik

anyagi indíttatásból vagy lelkiismereti okokból osztották meg ismereteiket a szovjetekkel.

Az amerikaiak atommonopóliumuk elvesztése után persze lázasan felelőst kerestek, akiket az 1953-ban kémkedésért kivégzett Rosenberg házaspárban találtak meg. A vádak igazát a mai napig sem sikerült tisztázni, de az biztos, hogy valaki más is adott át információkat, miként az is, hogy Kurcsatovék e segítség nélkül is sikerrel jártak volna, de munkájuk így jelentősen lerövidült.

Októberben helyezték üzembe az első atomreaktort

Számos logisztikai problémát kellett leküzdeniük, kezdetben a németektől lefoglalt uránércet használták, de 1946 tavaszára már 45 tonna urán és 450 tonna különlegesen tiszta grafit állt rendelkezésükre.

Októberben üzembe helyezték az első atomreaktort, és szenteste elvégezték az első kísérletet szabályozott láncreakcióval.

Kurcsatov csapatának 1947-ben két különböző módszerrel sikerült egészen kis mennyiségű, hasadóanyagként használható 239-es plutóniumot előállítania.

Atomrobbanás illusztráció Forrás/Illusztráció: AFP

Az első szovjet atombombát 1946-ban kezdték építeni, működési elve megegyezett a Hirosimára ledobott amerikai fegyverével. Az Első Villám fedőnevű (az amerikai hírszerzés által Sztálinra utalva Joe bácsiként emlegetett)

22 kilotonnás bombát elkészülte után a legnagyobb titokban szállították a kazahsztáni Szemipalatyinszkba, és 1949. augusztus 29-én robbantották fel.

A jellemző korabeli legenda szerint a bombán dolgozó tudósok elismerését az esetleges kudarc esetén kiszabott büntetéseknek megfelelően osztották: akiket kivégeztek volna, azok a Szocialista Munka Hőse kitüntetést kapták, akiket "csak" börtönbe vagy lágerbe küldtek volna, azok a kisebb presztízsű Lenin-rendet vehették át.

(MTVA Sajtóarchívum)