Páratlan római kori kincset találtak

Az egyik bronzszobor
Vágólapra másolva!
Huszonnégy, kiváló állapotban fennmaradt nagyobb bronzszoborra, szobrocskákra és rengeteg pénzérmére bukkantak egy római kori termálfürdő romjai alatt Toszkánában, szakértői vélemények szerint a páratlan lelet a legjelentősebb a maga nemében a riacei bronzszobrok felfedezése óta.
Vágólapra másolva!

A 2300 éves szobrokra az elmúlt két hétben találtak rá a Rómától 160 kilométerre északra fekvő, mintegy 1600 lakosú San Casciano dei Bagniban, ahol három éve kezdődött el az ókori romok feltárása.

A páratlan lelet egy meleg vizes medencékkel, teraszokkal, szökőkutakkal és oltárokkal teli szentélyből került elő, amelyet legalább a Kr. e. 3. században építhettek, és a Kr. u. 5. századig üzemelhetett - közölte Jacopo Tabolli sienai régészprofesszor. A szentélyt a kereszténység elterjedését követően bezárták, de nem rombolták le - tette hozzá a szakértő.

A szobrok között istenségek, például Hygeia, az egészség istennője, Apollo, a művészetek istene, valamint uralkodók, fiatal katonák is vannak. Közülük öt csaknem egy méter magas.

Az egyik bronzszobor Forrás: MTI/EPA-ANSA/UNISTRASI/Jacopo Tabolli

A vélhetőleg helyi kézművesek által készített alkotásokat közel hatezer darab bronz, ezüst és arany pénzérme borította. Az ásatási területen számos etruszk és latin nyelvű feliratot is találtak. Tabolli elmondta, hogy a termálvíz konzerváló hatásának köszönhetően a műremekek szinte érintetlen állapotban maradtak fenn. A szakértő különösnek nevezte, hogy a szobrok égetett agyag helyett bronzból készültek. Szerinte ez arra utalhat, hogy egy magasan fejlett kultúrájú, elit települést díszíthettek. A szobrok a többi fogadalmi ajándékhoz hasonlóan a térségben élő neves családoktól, az etruszk és a római világ előkelőitől, földbirtokosoktól, helyi vezetőktől és uralkodók származhatnak.

Az ásatás során előkerült leletekből arra lehet következtetni, hogy a térségben az etruszk nyelv tovább fennmaradt, mint ahogy azt korábban tartották - mutatott rá Tabolli. A régész szerint a jelek alapján az etruszk orvoslást a rómaiak is elismerték és becsben tartották.

Fotó a lelőhelyről Forrás: MTI/EPA-ANSA/UNISTRASI/Jacopo Tabolli

A feltárást a tél közeledtével felfüggesztik, és csak tavasszal kezdik újra. A következő hónapokban a Sienai Egyetem, az olasz kulturális minisztérium és a helyi városvezetés munkatársaiból, valamint külföldi egyetemek szakértőiből álló csapat kutatással, a bronzszobrok tanulmányozásával és restaurálásával fog foglalkozni. A műalkotásokat ebből a célból a toszkánai Grossetóba szállították, később pedig egy új múzeumban fogják kiállítani őket San Casciano dei Bagniban.

Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter rámutatott: a páratlan bronzlelet további lendületet adhat a turizmusnak. San Casciano dei Bagni termálvizei miatt ma is közkedvelt. A település restauráltatta fürdőit, amelyeket már a Mediciek is látogattak a 16. században.