A spanyol királyság a XVI. századtól az Újvilág kifosztásából finanszírozta az európai politikáját és a hódításait. A kincseket a La Flota de Indias (Indiai flotta) szállította haza. Mivel jellemzően ezüstrudakat szállítottak, gyakran Ezüstflottának is hívták ezeket a hajórajokat. Minden esetben a visszaút volt a veszélyesebb: a legénység már kimerült, a betegségek is jobban terjedtek, és a rengeteg kinccsel megrakott, eleve is lassabb, nehéz spanyol hajók könnyebben váltak a kalózok és az angolok prédájává. Ezért, amennyiben meg tudták oldani, visszafelé összeálltak egy nagyobb konvojba, a nagyobb biztonság érdekében.
1715. július 24-én is így történt, amikor két kisebb egység együtt indult útnak Havannából, először Florida felé, majd onnan keletnek kanyarodva haladtak volna Európa irányában. A 11 spanyol hajóhoz egy francia fregatt, a Le Griffon is csatlakozott. Kezdetben ideális időben hajóztak, de július 29-én romlani kezdett az időjárás, majd két nap múlva az évtized legpusztítóbb hurrikánja csapott le a flottillára. A spanyol admirális kiadta a parancsot, hogy szélirányba kell fordulni, de ekkor már késő volt.
A vihar a sziklás partra sodorta a nehéz, rosszul manőverező hajókat, ahol mind a 11 elsüllyedt.
A konvoj egyetlen túlélője a francia fregatt volt, amelynek a kapitánya már korábban a vihar felé fordult, hogy elkerülje a partra sodródást.
A mesés kincs lelőhelye lassan feledésbe merült. Aztán majdnem kereken 300 évvel a 11 spanyol hajó elsüllyedése után, 2015. július 27-én,
1 millió dollár, mai értékén 400 millió forintnyi aranyat talált a Schmitt-család a floridai West Palm Beach-hez közel, a mindössze 4 és fél méteres vízben.
A hivatásos kincsvadász családból Rick, az apa és Eric, a fiú merültek le kutatni a sekély tengerszakaszon. 51 aranyérmét, egy 12 méter hosszú aranyláncot és egy különleges aranypénzt találtak. Ez utóbbi, a Tricentennial Royal nevű érme a király számára készült, mindössze hat példányban.
A húgom, Hillary a merülés napján lett 22 éves. Azt mondta, ma mindenképpen találunk aranyat, mert ez a születésnapja. Erre egy órával később megtaláltuk a kincseket
- mesélte Eric Schmitt.
Hillary ehhez azt tette hozzá, h ő csak a szülei kérésére, tulajdonképpen kabalautasként szokott részt venni a kincskereső expedíciókon.
Ugyanebben az évben, alig egy hónappal később egy William Bartlett nevű búvár talált egy aranyat egy közeli spanyol roncsnál. Aztán még egyet. Aztán még egyet. Izgatottságában a kesztyűjébe tette az aranyakat és a felszínre emelkedett.
A kesztyű minden ujja kidagadt a sok odatömködött aranytól
- mondta a kincskereső hajó kapitánya, Jonah Martinez.
Ez az újabb expedíció két nap alatt 350 érmét halászott ki a tengerből.
A lelet értéke 4,5 millió dollár volt, ez ma 1,8 milliárd forint.
A spanyol arany 20 százaléka Florida államé lett, a többin a kiemelési jogok tulajdonosa, egy kincsvadász nagyvállalat, és az alvállalkozó kincskeresők osztoztak.
Az SS City of Cairo nevű brit hajót 1942. november 6-án, 80 évvel ezelőtt az Atlanti-óceán kellős közepén megtorpedózta az U-68 jelzésű német tengeralattjáró. Az U-68 a felszínre emelkedett, és megadta a hajótörötteknek a lehetséges útirányokat és távolságadatokat Brazíliáig, Afrikáig, illetve Szt. Ilona szigetéig. Ez volt a legbiztatóbb, mert ide „csak" 800 kilométert kellett megtenni az óceánon.
Jó éjt, és elnézést, hogy elsüllyesztettem önöket
- búcsúzott tőlük a német kapitány, Karl-Friedriech Merten, aki később azt mondta, biztos volt abban, hogy a hajótöröttek ott vesznek az óceánon.
Azonban a túlélők egy része hihetetlen módon megúszta a mentőcsónakos utazást az ősszel közismerten barátságtalan, viharos Atlanti-óceánon.
Az egyik mentőcsónakot 3 ezer kilométer megtétele után,
szinte már brazil vizeken találták meg, és már csak ketten voltak életben az utasai közül. Négy másik mentőcsónakot angol hajók mentettek meg, az ötödikről pedig három utast egy német blokádtörő hajó vett a fedélzetére. Ezt a német hajót 1943 januárjában elfogta és elsüllyesztette egy angol cirkáló. Az SS City of Cairo három túlélőjének tehát kétszer is menekülnie kellett. Egyiküket ismét az ellenség, egy német tengeralattjáró, az U-410 halászta ki az óceánból a második elsüllyesztés után. A mentőakció után szövetséges bombázók támadták meg a tengeralattjárót és kis híján elsüllyesztették a frissen kimentett angollal együtt. A két másik túlélő a német hajótöröttekkel, tehát a foglyul ejtőikkel együtt szerencsésen eljutott a spanyol partokig.
Az SS Cairo elvesztése rossz hír volt Churchill kormánya számára, amelynek minden pennyre szüksége volt a háború folytatásához.
Az elsüllyesztett gőzös ugyanis 100 tonna ezüstrúpiát szállított.
A második világháború idején esély sem volt a kincs megtalálására és kiemelésére, mert ezt nem tette lehetővé a korabeli technológia. 2010-ben a brit kormány megbízta a Deep Ocean Search (DOS) nevű céget, amelyben 20 francia kutató is dolgozott a roncs felkutatásával és a kincs felhozatalával. Hogy nem volt könnyű dolguk, az is jelzi, hogy a Titanic „csak" 3800 méter mélyen fekszik.
A DOS 2011-ben kezdett neki a kutatásnak. A cég vezetője ezt mondta a feladatról:
Itt nemcsak az 5 ezer méteres mélység, az áramlatok, a felszíni időjárás vagy hullámzás nehezítette a dolgot, hanem az is, hogy a legközelebbi megfelelő kikötő 1600 kilométerre van innen. A nehézségeket fokozta, hogy a roncsot a Közép-Atlanti-hegylánc területén kellett keresnünk, amelyet völgyek és kanyonok tarkítanak.
A hangradar, a szonár végül rábukkant egy kicsi, de különös tárgyra a tengerfenéken.
A szonárfelvételeken egy alacsony tárgy volt látható az egyik hegyoldalban. A méretei alapján nem az SS Cairóról lehetett szó, de a koncepciónk az volt, hogy mindent, ami nem természetes alakzat, meg kell vizsgálni. Így találtuk meg a hajót, amely két darabra tört a süllyedéskor és ményen az iszapba fúródott. Egyes részeit több méter iszap takarta, ezért tűnt alacsonynak.
A robot két óra alatt jutott le az SS Cairóhoz, és már az első merüléskor fantasztikus felvételeket mutatott a roncsról. Néhány érmét sikerült megragadni a manipulátorával, de aztán az irtózatos nyomás és a hideg olyan sok műszaki hibát produkált a berendezésekben, hogy egészen 2013-ig tartott a kincs felhozatala.
Mint kiderült, óriási a különbség a számunkra és az eszközeink számára megszokott 3-4 ezer méteres mélység és az 5150 méter között, ahol a roncs körül dolgoztunk.
A kutatók az expedíció végén egy emléktáblát helyeztek el a roncson.
A brit kormány csak 2015-ben jelentette be a műveletet.
A rekordmélységből megmentett kincs értéke 34,5 millió font, vagyis 15,5 milliárd forint.
Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!