Az új kutatás segíthet megmagyarázni a méhcsaládok elhullásának magas szintjét világszerte, amelynek az elmúlt néhány évtizedben vagyunk a tanúi. A méhpusztulások különösen az Egyesült Államokban voltak súlyosak 2006–2007 telén, amikor néhány kereskedelmi méhész elveszítette a kolóniáinak a 90 százalékát.
Megmagyarázhatatlanul magas arányú méhcsaládpusztulást jelentettek Kanadában, Ausztráliában, Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában, Görögországban, Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban, Svájcban, Németországban, Finnországban és Lengyelországban is.
A 2012–2013-as hideg télen a mézelőméh-kolóniák 29 százaléka pusztult el az Egyesült Királyságban.
Anthony Nearman és Dennis van Engelsdorp, a Marylandi Egyetem kutatói matematikai modellezést alkalmaztak az új tanulmányban annak kimutatására, hogyan vezethet a méhek alacsonyabb várható élettartama a kolónia tömeges pusztulásához.
Kutatásuk szerint a méhek élettartama az Egyesült Államokban a 34 napos mediánról mindössze 18 napra csökkent 1969 óta.
A szerzők a kaptárokból eltávolított és ketrecben tartott dolgozó méheket tanulmányozták, nem pedig a vadméheket, ami befolyásolhatta az eredményeket. De ha ez a tézis nem igaz, akkor valami igazán aggasztó történik a világban.
A szerzők úgy vélik, hogy a modern mézelő méhek nagyobb gyakorisággal szenvedhetnek olyan betegségektől, mint például a deformált szárny vírusa, amely a negyven évvel ezelőtti felfedezése óta egyre gyakoribbá vált egy kórokozó, az úgynevezett varroa atka globális elterjedése miatt.
A mézelő méheket emellett komolyan gyengíthetik a peszticidek új generációi, amelyek ötven évvel ezelőtt még nem léteztek.
Ráadásul az a virágpor, amelyet a méhek lárvái fogyasztanak, gyakran szintén vegyi anyagokkal szennyezett. Ez tovább ronthatja a helyzetet, mert a neonikotinoidoknak nevezett, rendkívül mérgező növényvédő szerek már kis dózisban is csökkentik a méhek betegségekkel szembeni ellenálló képességét.
Egy lehetséges magyarázat lehet az is, hogy a méhek génjei megváltozhattak
– mondta Dave Goulson, a Sussexi Egyetem biológia professzora a ScienceAlert online tudományos portálnak, aki főként evolúcióval, viselkedéssel és környezeti tényezőkkel foglalkozik. – A mézelő méhek élettartama a génjeikhez kapcsolódik: a mesterséges, tehát méhészek által végzett vagy természetes szelekció előnyben részesítheti a rövidebb élettartamú méheket.
A tudósok azt látják, hogy ez a jelenség nem specifikus és más fajoknál is előfordulhat. Példaként a tőkehalat hozták fel, amelyek ma már korábban érik el a kifejlett egyedkort, amikor kisebb a méretük is, mert a túlhalászás azt jelenti számukra, hogy a halak ritkán élnek túl sokáig ahhoz, hogy nagyra nőjenek.
A modern világ stresszorai, mint például a peszticidek és a betegségek, azt is jelenthetik a szakemberek szerint, hogy a mézelő méhek ritkán élnek túl sokáig.
Így a fejlődésük kedvezhet az úgynevezett „élj-gyorsan-halj-fiatalon" életmódnak.
A méhekre már most is rengeteg nyomás nehezedik a túlélésük érdekében. A Bristoli Egyetem 2022 novemberében közzétett tanulmánya például megállapította, hogy a műtrágyák megváltoztatják a növények „elektromos mezőjét", ami átalakította a méhek virágérzékelését.
Ez az újszerű tapasztalat azonban visszatartja őket a virágok látogatásától.
Közben a méhek élőhelye is eltűnik: a vadvirágos rétek 97 százaléka az 1930-as évek óta szó szerint eltűnt az Egyesült Királyságban, mivel a gazdálkodás egyre intenzívebbé vált.
Bármilyen lenyűgöző is, ez az új tanulmány több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol
– magyarázta Dave Goulson. – Az adataink fogságban tartott munkásméh-csoportokon alapulnak, mert ezt a módszert gyakran használja a tudomány stresszorok (például növényvédő szerek) méhekre gyakorolt hatásának tanulmányozására.
Az ilyen jellegű kísérletekben a tudósok általában egy időben és azonos körülmények között állítanak fel kontrollcsoportokat. Nearman és van Engelsdorp a kontrollcsoportok történeti adatait használta fel az Egyesült Államokban számos ilyen tanulmányban. Ahogy a most publikált kutatás szerzői elismerik, ez a jelentésük gyenge pontját jelenti.
Ahogy arra rámutattak, nem tudják garantálni, hogy a laboratóriumi körülmények 1969 óta változatlanok maradtak.
A régebbi tanulmányok ráadásul inkább faketreceket, a modernek pedig műanyagot használtak, ezek mérete is lehetett kisebb vagy nagyobb. Ezzel szemben a modern inkubátorokban a légáramlás most gyorsabb – vagy lassabb – lehet.
Az ilyen részleteket azonban ritkán jegyzi meg a tudományos kutatás. A szakemberek szerint bármi, ami az elmúlt ötven évben megváltozott, megmagyarázhatja a hosszú élettartam csökkenését. A tudósok számára ezért nem lesz könnyű megfejteni a most közzétett tanulmány eredményeit. Úgy gondolják azonban,
ha találnának történelmi adatokat a vadon élő méhek élettartamáról a korábbi évtizedekből, össze tudnák őket hasonlítani a mai világ méréseivel.
Ez pedig segíthetne a tudósoknak kizárni annak lehetőségét, hogy a vizsgálat eredményeit a laboratóriumi körülmények befolyásolták.
A méhek várható élettartama csökkenti a beporzást
– mutatott rá Dave Goulson. – A méhek és más beporzó rovarok nélkülözhetetlenek a jó eredménnyel záruló betakarításhoz a világszerte termesztett növények 75 százalékánál.
A biológia professzor hozzátette: a méhek porozzák be ezenkívül az összes vadon élő növény mintegy 80 százalékát.
A tanulmány végül megjegyzi: minden méhfaj hasonló kihívásokkal néz szembe, mint a mézelő méhek, de a szakemberek nem tudják, hogy a várható élettartamuk megváltozott-e. Ha a méhek valóban kevesebb ideig élnek a vadonban, akkor a tudománynak ki kell derítenie, hogy miért.