Madárinfluenza miatt váratlanul bezártak egy berlini létesítményt

gogó, kalapácsfejű madár
A gogó vagy kalapácsfejű madár (Scopus umbretta)
Vágólapra másolva!
Váratlanul kiürítették és bezárták pénteken a berlini állatkertet, miután madárinfluenzát azonosítottak a múlt héten elhullott egyik gázlómadárnál.
Vágólapra másolva!

A madárházat és pingvinházat délben lezárták, majd a látogatókat felkérték távozásra.

– közölte a berlini állatkert.

Élő madarak körében eddig nem észlelték a betegség tüneteit az állatkertben, ettől függetlenül az összes madarat letesztelik, sőt a betegség terjedésének elkerülése végett a dolgozók is mind védőruhát kötelesek viselni.

A gogó vagy kalapácsfejű madár (Scopus umbretta) Forrás: Wikimedia Commons/Charles J. Sharp

Azt egyelőre nem tudni, az évente 3,7 millió látogatót fogadó állatkert (Zoologischer Garten Berlin, Zoo) mikor nyit ki újra.

A német főváros keleti részén fekvő Berlini Állatpark (Tierpark Berlin), mely az állatkert társlétesítményeként működik, ugyancsak hasonló intézkedésekkel reagált az állatok védelmében.

A madárállományok között gyorsan terjedő, madárinfluenza néven ismert H5N1 vírus általában halálos betegséget okoz a szárnyasoknál. Mivel a vírus az elmúlt években több alkalommal is felütötte a fejét Közép-Európában, a térségben folyamatosan végeznek szúrópróbaszerű vizsgálatokat az elpusztult állatokon.

(MTI/dpa/Reuters)