Újabb misszió indul a kínai űrállomásra

Tienkung
A Tienkung űrállomást folyamatosan bővítik
Vágólapra másolva!
A kínai űrkutatási hivatal (CMSA) hétfőn ismertette a következő, a kedden induló Sencsou-15-ös űrmisszió feladatait.
Vágólapra másolva!

A három űrhajós csatlakozik a Sencsou-14 legénységéhez a Föld körül mintegy 400 kilométeres magasságban keringő, Tienkung (Mennyei palota) nevű kínai űrállomáson, hogy a hosszan tartó űrutazás hatásait vizsgálják - számolt be a CMSA.

A Sencsou-15 küldetés lezárja az űrállomás építésének utolsó műveleteit, egyben elindítja alkalmazásának és fejlesztésének első szakaszát - mondta Csi Csi-ming, a CMSA igazgatójának asszisztense egy sajtótájékoztatón.

A küldetés során a Sencsou-15 legénysége több mint 40 kísérletet hajt végre az űrtudományi kutatás és alkalmazás, az űrgyógyászat és az űrtechnológia területén. Űrsétákat tesz, és befejezi a Mengtien (Mennyei Álmok) labormodul telepítését, továbbá ellenőrzi a modul teherzsilipjét - ismertette Csi Csi-ming.

A Sencsou-15 űrhajó kedden este, helyi idő szerint 23 óra 8 perckor indul az északnyugat-kínai Csicsüan űrrepülőtérről.

Kína már több évtizede fektet be eurómilliárdokat űrprogramjába. Űrállomása építésére részben az sarkallta, hogy az Egyesült Államok nem fogadta be a kínaiakat a Nemzetközi Űrállomás (ISS) programba, amely az Egyesült Államok, Oroszország, Kanada, Európa és Japán együttműködésében valósul meg. Az ázsiai ország, amely 2003-ban küldte első asztronautáját az űrbe, azt tervezi, hogy 2030-ra embert küld a Holdra.

Kínai Moduláris Űrállomás (Tienkung, Mennyei Palota) Tienho (Mennyei Harmónia) főmodult 2021. április 29-én állították Föld körüli pályára Forrás: MTI

Az egyre sokasodó feladatokhoz tartalékos űrhajósokat toboroznak, a lehetőséget megnyitják a hongkongiak, makaóiak előtt is - közölte hétfőn a CMSA.

A hongkongi és makaói intézmények, egyetemek és főiskolák kutatói és oktatói az orvosbiológia, a gépészet, az elektronika, az anyagtudomány, a kémia és a csillagászat területéről lelkesen jelentkeztek a feladatra - hangsúlyozta Csi Csi-ming. Hozzátette, hogy a kiválasztás a két régióban zökkenőmentesen zajlik, mivel az alapképesítések szűrése már befejeződött, és a klinikai vizsgálatok is folyamatban vannak.