Egy ősi csont segít a tudósoknak finomítani az emberiség legjobb barátainkkal való kapcsolatának idővonalát: a kutyatársak évezredek óta színesítik életünket. Hogy hány évezred? Nos, azt senki sem tudja biztosan. A precíziós szénizotópos kormeghatározás azonban segíthet szűkíteni.

Az azonosítás sokszor nehézkes

A spanyolországi baszkföldi Erralla-barlangból 1985-ben előkerült kutya humerus (felkarcsont) 17 410 és 17 096 év közötti időre datálható. Emellett számos elemzési sor megerősíti, hogy nem farkastól, hanem a kutyától (Canis familiaris) származik. Ez azt jelenti, hogy a régi, repedezett felkarcsont az eddigi legrégebbi kutyacsont.
Ez a szakemberek szerint egy hihetetlen adatpontot jelent a kutyák háziasításának kontextusba helyezéséhez, miközben új vitákat nyit a „kutyaszerű farkasok" maradványainak idővonaláról és természetéről, amelyeket a farkasok és a kutyák közötti köztes szakasznak tartanak.Az ugyanis máig vita tárgyát képezi, hogy a kutyák mikor és hogyan váltak el farkas (Canis lupus) őseiktől, és mikor kezdődött a háziasításuk.

Az Eralla kutyacsont különböző szögekből nézveForrás: Hervella et al., J. Archaeol. Sci. Rep ., 2022

Bár egyesek úgy vélik, hogy a két faj több mint 100 ezer évvel ezelőtt kezdett elválni egymástól, ám sokkal általánosabban elfogadott, hogy a kutyák háziasítása valamikor 40 ezer és 20 ezer évvel ezelőtt kezdődött. És még az is lehetséges, hogy a folyamat azzal kezdődött, hogy a farkasok egyre inkább az emberi településekhez kezdtek el kötődni.

A biológiai maradványokat azonban nehéz azonosítani.

Az idő múlása ugyanis megnehezíti a munkát. A csontok vizsgálata nem feltétlenül megbízható, mivel a farkasok testformái változatosabbak lehettek a múltban, esetleg regionális eltéréseket mutattak. Így a tudomány olyan csontokból azonosítja a kutyaszerű farkasokat, amelyek 15 ezer és 40 ezer évvel ezelőtt kutya- és farkasszerű tulajdonságokkal rendelkeztek.

A Journal of Archaeological Science: Reports tudományos szaklapban publikált tanulmány kutatói megjegyzik, hogy a legrégebbi, házikutyának azonosított maradványok – az Eralla-barlang csontja előtt – a felső paleolitikumból származnak Nyugat-Európából, amely a Magdalén néven ismert kultúrához kapcsolódik, amely körülbelül 17-12 ezer évvel ezelőtt virágzott. Ezek a maradványok a franciaországi Gironde-ból és a németországi Bonn-Oberkasselből kerültek elő, és 15 114-14 237, illetve 14 809-13 319 évvel ezelőttre datálhatók.

Korábban történhetett a háziasítás

A spanyolországi Baszkföld Egyetemen dolgozó Montserrat Hervella genetikus és antropológus által vezetett csapat számos technikát alkalmazott az Eralla-csont elemzésére. Először radiokarbonos kormeghatározást, amivel leszűkítették azt az időt, amióta az állat utoljára élt és lélegzett. Ezután genetikai és morfológiai (a csont alakjának tanulmányozása) elemzést alkalmaztak a faj kiderítésére, ami megerősítette, hogy a csont tulajdonosa egy Canis familiaris, egy háziasított kutya volt.Ez a leszármazási vonal e kutyák eredetét egy jégkorszak csúcsára, az úgynevezett utolsó gleccsermaximumra vezeti vissza, ami körülbelül 22 ezer évvel ezelőtt történt, amikor a szélsőséges hideg uralta a Földet.

A kutya háziasítása körül még mindig rengeteg a kérdésForrás: Ettore Mazza

Ezek az eredmények felvetik annak a lehetőségét, hogy a farkasok háziasítása az eddig javasoltnál korábban megtörtént, legalábbis Nyugat-Európában, ahol a paleolit vadászó-gyűjtögetők és a vadon élő fajok, például a farkas kölcsönhatása felerősödhetett a glaciális menedékterületeken az éghajlati válság idején – mondta Conchi de la Rúa, a Baszkföldi Egyetem régésze a ScienceAlert online tudományos portálnak.

A csontok kormeghatározása is jelentős keresztezést mutat a kutyaszerű farkasokkal. A tudósok szerint ez azt jelentheti, hogy újra kell gondolni a háziasítási folyamatot, ahol a kutyaszerű farkasokat a kutyák elődjének tartották.