Az amerikai aranyláz idején elsüllyedt hajóról származó tárgyakat árvereznek el

Az SS Central America elsüllyedése
Vágólapra másolva!
Egy 165 éve, az észak-amerikai aranyláz idején elsüllyedt hajóról származó tárgyakat bocsátanak árverésre a hét végén Amerikában.
Vágólapra másolva!

A Panamából New Yorkba tartó, Aranyhajó néven ismert SS Central America gőzhajó 1857 szeptemberében süllyedt el egy hurrikán miatt Dél-Karolina partjai közelében. A szerencsétlenségben 425 ember vesztette életét, 153 embert tudtak megmenteni. A hajó utasainak személyes tárgyai több mint száz évig álltak a hullámsírban, két kilométeres mélységben, ahol a hideg és oxigénszegény környezet segítette a fennmaradásukat. Az utasok többsége eredetileg San Franciscóból érkezett egy másik hajóval, és Panamában szállt át az SS Central fedélzetére.

Bob Evans, a víz alatti feltárások tudományos vezetője elmondta, hogy az árverésre kerülő tárgyak első ránézésre hétköznapi használati cikkeknek tűnhetnek, de valójában különleges lehetőséget adnak arra, hogy betekintsünk a hajó utasai és az azon szolgáló legénység hétköznapi életébe az aranylázban égő munkásemberek és a San Franciscó-i felső tízezer tagjainak holmijain keresztül.

Egyes felbecsülhetetlen értékű ritkaságokként bemutatott tárgyak akár egymillió dollárért is elkelhetnek a szombati árverésen a Nevada állambeli Renóban. Köztük van például a Wells Fargo vállalat legrégebbi ismert kincsesládájának fedele, valamint egy arany után kutató bányász által hordott nadrág is, amely talán az egyik első Levi Strauss-modell lehet.

Az SS Central America elsüllyedése Forrás: Wikimedia Commons

Több gyűjtő azóta várja nagy izgalommal ezeknek a tárgyaknak a piacra kerülését, hogy 1988-ban felfedezték, hogy pontosan hol helyezkedik el a legendás hajó roncsa. A hullámsírba került hajón maradt aranyat már évtizedekkel ezelőtt elkezdték a felszínre hozni, és több millió dollárért el is adták. Most viszont olyan több száz történelmi jelentőségű kincsen a sor, mint például egy 1849-es Colt típusú zsebpisztoly, 1850-es évekből származó papírpénzek, a Monte Cristo grófja című regény egy 1849-es kiadású, illusztrált példánya és egy ismeretlen nőt ábrázoló dagerrotípia. Licitálni lehet továbbá az Aranyhajóról származó csomagcímkékre, hajójegyekre, zsebórákra, melltűkre, ruhaneműkre, Brooks Brothers-ingekre, egy erényövre, sőt egy bontatlan rekesz sörre is.

(MTI/AP)