Ősi medencéket tártak fel Jeruzsálem eredetinek tartott helyén

Siloám tava
Siloám tavának rekonstrukciója a Második Templom korából
Vágólapra másolva!
Siloám tava Jeruzsálem vízellátását szolgáló vízgyűjtő medence a város délkeleti részén. A tó számos sziklába vájt medencét rejt a Wadi Hilweh déli lejtőjén, Jeruzsálem óvárosának falain kívül, Dávid városának déli végén.
Vágólapra másolva!

A Siloám tava Ezékiás (Krisztus előtt 715 – 687), a héber Biblia szerint Júda 13. királya uralkodása idején épült. A vizet a Gihon-forrás táplálta, amelyet a Siloám-alagút, más néven Ezékiás alagútja szállított, és amely a város lakóit folyamatos ivóvízzel látta el, különösen ostrom idején. Néhány régész ezt tartja Jeruzsálem eredeti helyének.

A medencéket a Második Templom idején (időszámításunk előtt 516 – időszámításunk szerint 70) építették újjá, és valószínűleg „mikvéként", azaz rituális fürdőhelyként működtek azon zarándokok ezrei számára, akik a Siloám-tavánál gyűltek össze, mielőtt a Dávid városán keresztül felmentek volna a templomba.

Ebben az időben János evangéliuma azt írja, hogy „Jézus egy születésétől fogva vak embert küldött a tóhoz, hogy befejezze a gyógyulását". Az évek során számos hagyomány nőtt ki a Siloám tava körül, és a 19. század vége óta a világ minden tájáról érkező régészeti expedíciók középpontjában áll.

Az 1890-es években egy F. J. Bliss és A. C. Dickey vezette brit-amerikai régészcsoport feltárta a medence néhány lépcsőfokát, az 1960-as években pedig Kathleen Kenyon brit régésznő végzett ásatásokat a helyszínen.

A régészek 2004-ben egy szennyvízcsatorna ásatási munkálatai során újra felfedezték a Második Templom korából származó kőlépcsőket, és azt is megerősítették, hogy a medence 69 méter széles volt, és hogy legalább a három oldalán lépcsők találhatók.

Siloám tavának rekonstrukciója a Második Templom korából Forrás: Wikimedia Commons/Yoav Dothan

Az Izraeli Régiségügyi Hatóság bejelentette, hogy új projektet indítanak Siloám tava teljes feltárására. Az első szakaszban a régészeti ásatásokat figyelhetik meg a látogatók, a következő hónapokban pedig a tó is látogatható lesz annak a turistaútvonalnak a részeként, amely Dávid városának legdélebbi pontján kezdődik és a nyugati falnál ér véget.

– mondta Moshe Lion, Jeruzsálem polgármestere a HeritageDaily online tudományos portálnak. – Sok éves várakozás után hamarosan megkezdjük ennek a fontos helyszínnek a feltárását, és elérhetővé tesszük a Jeruzsálemet évente felkereső több millió látogató és turista számára.