Ide került ez a rendkívül korszerű sugárterápiás eszköz

Ahogy arra a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben a Pécsi Tudományegyetem emlékeztetett, a PTE Klinikai Központ Onkoterápiás Intézete 2002-es alapítása óta mindig is a daganatgyógyítás céljából alkalmazott sugárterápiás eszközpark modernizálásának szemléletét és igényét képviselte. Így kerülhetett Pécsre 2010-ben az akkori kornak megfelelően a legkorszerűbb sugárterápiás és sugársebészeti beavatkozásokra is alkalmas készülék, a Novalis TX gyorsító. Ez akkor Magyarországon és a régióban is forradalmi újításnak számított.
További fejlesztésként, 2015-ben egy másik lineáris gyorsító, valamint egy modern tervezési CT berendezés került az intézetbe.
Most pedig a jelen kor egyik legkorszerűbb sugárterápiás eszközét szerezték be, egy Varian Halcyon típusú lineáris gyorsítót.
A jelenlegi fejlesztéssel már egyértelműen kimondható, hogy a PTE KK Onkoterápiás Intézetében, mint regionális onkológiai centrumban biztonságosan és korszerűen történhetnek a sugárkezelések, a modern kor egészségügyi elvárásainak teljes mértékben megfelelően
– mondta Prof. Dr. Mangel László, a PTE KK Onkoterápiás Intézet igazgatója a beruházás kapcsán. – Az onkológiai diagnosztika és terápia rohamosan fejlődik, egyre több betegünknek tudunk reményteli gyógyulást, hatékony kezeléseket és mind több minőségi életévet nyújtani.
Hozzátette: ezt azért is szükséges hangsúlyozni, hiszen egy gyógyulási vagy a fejlődés következtében egyre hosszabb, akár többéves kezelési időszakban mind gyakrabban lehet szükség sugárkezelésre is, így rendkívül fontos, hogy a betegek számára ezt a lehetőséget folyamatosan, biztonságosan, és a kor szellemének megfelelő technológia felhasználásával tudják biztosítani.
A most átadott új készülék szolgálatba állításával pedig egy regionális onkológiai centrum szakmai elvárásainak megfelelően a technológiai háttér immár teljes mértékben rendelkezésre áll.
A PTE KK Onkoterápiás Intézetében éves szinten több mint 1500 betegnél történik sugárterápia, napi szinten pedig mintegy 300-400 beteg ellátását végzik el. Ezért rendkívül fontos a jelen fejlesztés, az új sugárterápiás eszköz telepítése és használata a mindennapos betegellátásban a biztonságos és még eredményesebb, hatékonyabb kezelések érdekében.