Vadkamerák a természetben - amikor az erdő életre kel

A hiúzok számára a rossz minőségű vadkamerák olyanok, mintha egy mozgásérzékelős lámpa villanna fel időről időre az erdő közepén, ezért messziről elkerülik azokat. Amikor pedig meglepi őket, az megzavarhatja, sőt a territóriumuk egy részének felhagyására is késztetheti őket, csökkentve az életesélyeiket
Vágólapra másolva!
Kirándulás közben gyakran eszünkbe jut, hogy vajon hol lehetnek az állatok. Egyáltalán kik azok, akik lépteink előtt, és majd mögöttünk megjelennek, mikor az erdő ismét elcsendesedik. És hol lehetnek most, akik a szürkületkor és azután a legaktívabbak, és akik majd a hajnali időszak félhomályában térnek nyugovóra búvóhelyeiken. Vajon hány vaddisznó, mókus, nyuszt lehet húsz méteren belül (!) a túraútvonalat szegélyező bozótosban, hány borz pihen földalatti kamráiban alattunk? És miért nem pillantjuk meg őket gyakrabban?
Vágólapra másolva!

Egy rövid összeállítással szeretnénk megmutatni, hogyan kelt életre a vadon a léptünk nyomán. Ők azok, akik rejtőzködve figyelnek minket, míg egy erdei úton sétálunk, mi pedig mit sem sejtve haladunk el mellettük. Szarvasok, őzek, barnamedve, aranysakál, borzok és más erdőlakók szerepelnek a videó összeállításban. Sokukkal találkoztunk közvetlenül is: szarvasok, őzek, farkas és vadmacskák szaladtak már át előttünk az ösvényen, láttunk muflon nyájat legelészni, a találkozást elkerülendő egy pillanatra sem torpantunk meg, amikor a medve jellegzetes szagát éreztük egy számára egyébként alkalmas területen és futottunk már össze egymásra kíváncsi nyuszt és róka párossal.

A következő felvételeket azonban passzív infravörös mozgásérzékelő szenzorral (PIR) vezérelt kamerákkal készítettük. A tárgyak és az élőlények is bocsátanak ki infravörös sugárzást. A fotoelektromos PIR szenzor a madarakra és emlősökre leginkább jellemző 10 µm körüli sugárzás változása esetén feszültséget generál. Amint a beérkező infravörös sugárzás állandósul, a szenzor nem ad le több jelet. A változásra indítja a felvételkészítést és ezen az elven működik a legtöbb mozgásérzékelős lámpa, számos riasztó, de a „vadkamerák" (kameracsapdák) is. Előnyös, hogy úgy kalibrálhatók, hogy a széltől hajladozó ágakra, hulló levelekre ne kapcsolják be a kamerát, csak a gerincesekre jellemző sugárzás változásaira legyenek érzékenyek, és az is nagyon fontos, hogy passzívak, azaz nem bocsátanak ki elektromágneses hullámokat, így nem zavarják az állatokat.

Éjszakai felvételek

Az első PIR-el felszerelt kameracsapdák az 1960-as években készültek tudományos és természetfilmes célokra. A felvételkészítést időkapcsoló állítja le, de a beérkező sugárzás ingadozásának adott időn belüli elmaradása is alkalmazható a felvétel lezárására. A kameracsapdák egy részét éjjellátó rendszerrel is felszerelik, aminek aktív világítása a közeli infravörös spektrum jellemzően 700 – 1100 nm közötti tartományában bocsát ki elektromágneses sugarakat, illetve az objektív (vagy közvetlenül a szenzor) elé szűrő csúszik, amely meggátolja, hogy más spektrum-tartományból is beérkezzen sugárzás, a tisztább felvétel érdekében.

Medvék megfigyelésére felszerelt kameracsapda Forrás: AFP/Charly Triballeau

Ezzel az a probléma, hogy alapvetően az emberi látáshoz dolgozták ki. Az emberek számára a 380 - 740 nm hullámhosszú elektromágneses sugárzás tartomány észlelhető, ezen belül a 440 – 580 nm tartományban veszünk észre fényforrást éjszaka, egyénenként csekély eltéréssel. Ezzel szemben a különböző állatfajok színlátása nagyon eltérő lehet.

A gímszarvas szürkületi látásáért felelős pálcikasejtek érzékenysége az ultraibolya tartomány felé tolódik. Az érzékenységet figyelembe véve könnyen elképzelhető, mennyivel többet észlelnek a felvillanásokból, mint mi Forrás: Origo

Miért veszik észre a gímszarvasok, a borzok és a sakálok a legtöbb vadkamerát?

A kameracsapdák észlelését a rossz minőségű, látható spektrumhoz közeli megvilágító egység; a kamera működésekor fellépő hanghatások (relék, szűrőváltók hangja); illetve az embertől, a műanyagoktól vagy fertőtlenítőtől származó szagok befolyásolják. Sajnos a legtöbb emlős látja a kameracsapdákban használt infravörös megvilágítást (hivatkozás a cikk végén található), ezért számos műhely, így Magyarországon például az Interspect kutatócsoport dolgozik zavarásmentes felvevő berendezéseken, amikkel az állatok észrevétlenül figyelhetők meg természetes élőhelyükön. Ez kiemelten fontos a veszélyeztetett fajok esetében.

A hiúzok számára a rossz minőségű vadkamerák olyanok, mintha egy mozgásérzékelős lámpa villanna fel időről időre az erdő közepén, ezért messziről elkerülik azokat. Amikor pedig meglepi őket, az megzavarhatja, sőt a territóriumuk egy részének felhagyására is késztetheti őket, csökkentve az életesélyeiket Forrás: Michael Lucid, Wildlife Regional Biologist, Wednesday, September 12, 2012.

Ajánlott irodalom:

Paul D. Meek, Guy-Anthony Ballard, Peter J. S. Fleming, Michael Schaefer, Warwick Williams, Greg Falzon: Camera Traps Can Be Heard and Seen by Animals. Published: October 29, 2014 https://doi.org/10.1371/journal.pone.0110832