Rituálisan feláldozták, mielőtt a mocsárba dobták volna

Testét a mocsár olyan tökéletesen konzerválta, hogy arcvonásai, ráncai, de még a serkenő szakállának rövid szálai is tökéletesen láthatóak

A régészek több száz ősi, úgynevezett láptest tanulmányozását végezték el Európa vizes élőhelyein. Kiderült, hogy ezek egy évezredes hagyomány részét képezték. A láptest egy emberi holttest, amely természetes módon mumifikálódott egy tőzeglápban. Az erősen savas víz, az alacsony hőmérséklet és az oxigénhiány miatt a lápok megőrzik az olyan anyagokat, mint a bőr, a haj, a körmök, valamint a belső szervek.

Rekonstruálják egy egyén életének egyes szakaszait

Már az őskorban is lápokba temették az embereket, amire kitűnő bizonyítékként szolgál a legrégebbi ismert láptest, amely a dániai Koelbjerg ember, akit a mezolitikum idején, időszámításunk előtt 8000-re datálnak. Számos mocsári test híres arról, hogy rendkívül jó állapotban őrződött meg, mint például a Lindow Man az Egyesült Királyságból, a Tollund Man Dániából vagy a Yde Girl Hollandiából.

A magas szintű megőrzésnek köszönhetően a mocsári testek lehetővé teszik a tudósok számára, hogy rekonstruálják egy egyén életének egyes aspektusait, például a gyomorban megőrződött nyomok alapján az utolsó étkezést, vagy akár a halál okát.

A tollundi férfi testét gondosan helyezték el Forrás: Wikimedia Commons/Nationalmuseet

Sok ilyen „láptest" mutat hasonlóságokat, például erőszakos halálra utaló nyomokat és a ruházat hiányát, ami a régészek szerint arra enged következtetni, hogy a főként a vaskorban elterjedt emberáldozat kulturális hagyománya részeként ölték meg és helyezték el őket a mocsárban.

Szó szerint emberek ezrei végezték a lápokban, hogy aztán évszázadokkal később, egy tőzegvágás során újra előkerüljenek

– mondta Dr. Roy van Beek, a Wageningeni Egyetem munkatársa a HeritageDaily online tudományos portálnak. – A jól megőrzött példák csak egy kis részét mesélik el ennek a sokkal nagyobb történetnek.

Évezredes, mélyen gyökerező hagyomány részét képezte

Egy holland, svéd és észt kutatókból álló nemzetközi csapat az Antiquity című folyóiratban közzétett tanulmányában több mint 1000 maradványt elemzett 266 európai lelőhelyről. A tudósok három fő kategóriába sorolták a vizsgált eseteket: az első a „mocsári múmiák", ahol a bőr, a lágyrészek és a haj maradt fenn, a második a „mocsári csontvázak", ahol csak a csontok maradtak fenn, és a harmadik kategória a részleges maradványok, ezek vagy mocsári múmiák, vagy csontvázak.

A tanulmányból az is kiderült, hogy a mocsári testek gyakorlata egy évezredes, mélyen gyökerező hagyomány részét képezte.

A jelenség a neolitikum idején, időszámításunk előtt 5000 körül kezdődött Dél-Skandináviában és fokozatosan terjed el Észak-Európában. A legfiatalabb, Írországból, az Egyesült Királyságból és Németországból ismert leletek tanúsága szerint a hagyomány a középkorban és a kora újkorban is folytatódott.

Testét a mocsár olyan tökéletesen konzerválta, hogy arcvonásai, ráncai, de még a serkenő szakállának rövid szálai is tökéletesen láthatóak Forrás: Wikimedia Commons/Sven Rosborn

Ahol a halál okát meg lehetett határozni, ott a jelek szerint szörnyű vége lett: valószínűleg szándékosan hagyták őket a mocsárban.

Ezt az erőszakot gyakran rituális áldozatként, vagy egy bűnöző kivégzéseként, esetleg egy erőszakos eset áldozataként értelmezik. Az elmúlt évszázadokban azonban jelentős számú véletlen haláleset, valamint öngyilkosságok is történtek a lápokban.

Más mocsarakat újra és újra használtak, mint egyfajta temetőt, ahol az emberi maradványokat számos egyéb tárgy kísérte, amelyeket a szakemberek rituális áldozatként értelmeztek, az állati csontoktól kezdve a bronz fegyverekig vagy díszekig. Az ilyen lápokat kultikus helyekként értelmezik, amelyek minden bizonnyal központi helyet foglaltak el a helyi közösségek hitrendszerében.