Erre az alattomos betegségre utalhat a véres vizelet

vizelet, kényszer, felfázás, fertőzés
Vérvizelésről akkor beszélünk, amikor a vizeletben kóros mennyiségű vér jelenik meg.
Vágólapra másolva!
Minden daganatos betegség esetén kulcsfontosságú lehet a korai felismerés, mert ez alapvetően befolyásolhatja a gyógyulási esélyt. Különösen igaz ez a hólyagrákra, amely gyakran hosszú ideig nem okoz panaszt, nincs semmilyen tünete. A véres vizelet azonban olyan jel, ami akár hólyagdaganatra is utalhat, ezért nagyon fontos, hogy aki ilyet tapasztal, akár csak egyetlen egyszer is, kerülje az öndiagnózist, haladéktalanul keresse fel a háziorvosát vagy az urológiai szakrendelést.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Rákregiszter 2019-es és a GLOBOCAN 2020-as adatai szerint Magyarországon évente több mint 3000 embernél diagnosztizálnak hólyagdaganatot, ezek kisebb része jóindulatú, nagyobbrészt azonban rosszindulatú elváltozások.

Hazánkban a férfiak körében ez a negyedik leggyakoribb rákos megbetegedés, összesítésben pedig az ötödik leggyakoribb rosszindulatú elváltozás.

Ezt a ráktípust az esetek többségében 60 évesnél idősebbeknél diagnosztizálják, de fiatalabb korosztályokban is előfordulhat.

– mondja prof. dr. Nyirády Péter, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának igazgatója.

Forrás: 123rf.com

„Nagyon kevesen vannak tisztában a betegség alapvető tüneteivel, pedig a korai felismerés kulcsfontosságú a gyógyulási esélyek szempontjából. A véres vizelet az első és legfontosabb jel, ami akár hólyagdaganatra is utalhat, akkor is, ha csupán egyetlen egyszer fordult elő és akkor is, ha semmilyen egyéb panasz, fájdalom nem jelentkezik. Vérvizelésről (hematúria) nemcsak akkor beszélünk, ha friss vér, vérfoszlány látható a vizeletben; a vizelet színe a hozzá keveredő vér mennyiségétől függően lehet rózsaszín, vörös vagy rozsdabarna is.

– hangsúlyozza Nyirády professzor.

A hólyagrákra utaló tünet lehet még a fájdalmas vizelés, a hirtelen fellépő vizelési inger vagy az égő érzés vizeléskor. Hasonló tüneteket okozhatnak azonban a hólyagot érintő egyéb kóros elváltozások is: húgyúti fertőzések (például hólyaghurut), vesekövek, jóindulatú tumorok, megnagyobbodott prosztata, vagyis a tünetek egyike sem tekinthető a hólyagrák biztos jelének. Ezért is nagyon fontos, hogy akinél bármelyik jelentkezik, haladéktalanul forduljon orvoshoz, mert az okot teljes bizonyossággal csak orvosi vizsgálattal lehet felderíteni. Ha pedig a tünetek hátterében hólyagrák állna, annak a korai felismerése kínálja a legjobb esélyt a sikeres kezelésre.

A húgyhólyagrák legjelentősebb, elsőrendű kockázati tényezője a dohányzás, becslések szerint az esetek több mint egyharmadát ez a káros szokás okozhatja.

Prof. dr. Nyirády Péter ezzel kapcsolatban kiemelte: „Az ma már mindenki előtt ismert, hogy a dohányzás tüdőrákot okozhat, de az nem, hogy egy dohányosnak háromszor-négyszer nagyobb az esélye a hólyagrákra, mint annak, aki nem cigarettázik. Tehát a leszokás és az egészséges életmód, vagyis a klasszikus betegségmegelőzés ennél a daganatnál is elsőrendűen fontos. Ahogyan az is, hogy harminc éves kor fölött évente egyszer mindenki menjen el a háziorvosához egy kivizsgálásra, amelybe a vér- és vizeletvizsgálat is beletartozik. Ez utóbbi segítségével a szabad szemmel esetleg (még) nem látható vér jelenléte is kimutatható."

A különféle rákkeltő anyagok is növelhetik a hólyagrák kialakulásának esélyét, így bizonyos iparágakban (gumi-, bőr vagy vegyipar) foglalkoztatottak - nyomdászok, festők, textilipari dolgozók - körében magasabb lehet a hólyagrák kialakulásának kockázata, mint az általános populációban.

Az említett okokon kívül növelheti még a húgyhólyagrák kialakulásának kockázatát a hosszan tartó vagy ismétlődő húgyúti fertőzés és a húgyhólyag hosszan fennálló kövessége is.

Fontos tehát megjegyezni, hogy a véres vizelet különböző betegségek, így akár a hólyagrák tünete is lehet. Ha ilyet tapasztal, kerülje az öndiagnózist, és haladéktalanul keresse fel a háziorvosát vagy az urológiai szakrendelést. A véres vizelet oka célzott vizsgálatokkal kideríthető, és ha esetleg hólyagrák van a hátterében, a korai felismerés növeli annak esélyét, hogy a kezelés eredményes lesz.