A geoglifákat úgy készítették, hogy sekély árkokat ástak a talajba, és eltávolították a sivatag felszínét borító vörösesbarna, vasoxiddal bevont kavicsokat. Ezáltal a világos agyag- és mészkőföldet fedték fel, amely kontrasztban áll a környező földfelszínnel, és csak a levegőből látható, jól kivehető mintákat tár fel.
A Nazca-vonalakat először Pedro Cieza de León említette az 1553-ban megjelent Perui krónikájában, ahol a sivatagban található ösvény- vagy nyomvonaljelzésekként írja le őket.
A geoglifák méretét csak a 20. században tárták fel a nagyvilág előtt, ami a mai napig mintegy 358 ismert geoglifa felfedezéséhez vezetett, emlékeztet a HeritageDaily online tudományos portál.
Az elmúlt években a Yamagata Egyetem régészei nagyfelbontású légi felvételek és drónok segítségével terepi felmérést végeztek a Nazca-vonalakról. A kutatók meg vannak győződve arról, hogy a geoglifákat a kommunikáció egy ősi formájaként használhatták a Nazca-sivatagban.
A lineáris típusokat az egyik völgyből a másikba való utazáshoz használták, míg a domborműveket (amelyek állatokat, madarakat és különböző alakokat ábrázolnak) általában az ősi utak mentén húzódó lejtőkre rajzolták.
Emiatt a kutatók azt feltételezik, hogy az ábrák a települések közötti kommunikációs útvonalakat jelölték ki.
A Yamagata Egyetem csapata a közelmúltban 168 olyan geoglifát fedezett fel, amelyek időszámításunk előtt 100 és időszámításunk után 300 között keletkeztek. Ez kiegészíti a 2004 és 2018 között felfedezett 190 vonalat, ami miatt a perui kulturális minisztérium 2017-ben régészeti parkot hozott létre Aja területén.