Megdöbbentő, tizenegyezer éves emberi maradványokra bukkantak

csontbarlang
A Central Lancashire Egyetem (UCLAN) régészeiből álló csapat tizenegyezer éves emberi maradványokat talált az angliai Cumbriában található Heaning Wood csontbarlangban
Vágólapra másolva!
A Central Lancashire Egyetem (UCLAN) régészeiből álló csapat tizenegyezer éves emberi maradványokat talált az angliai Cumbriában található Heaning Wood csontbarlangban. A terület egy függőleges aknával rendelkező mészkőformáció, amely egy összetett karsztos hasadékrendszerré alakult.
Vágólapra másolva!

A barlangot először 1958-ban E tárta fel E. G. Holland, aki három felnőtt és egy fiatalkorú csontvázmaradványait hozta felszínre; ezek az egyének a radiokarbonos kormeghatározás alapján a korai bronzkorban éltek. A régészek 2016-ban tértek vissza a helyszínre, ahol állatcsontokat, kőeszközöket, kerámiát és kagylókból készült gyöngyöket tártak fel.

A Martin Stables régész által végzett, legutóbbi ásatás során egy kagylógyöngyöt és emberi maradványokat is találtak a helyszínen, amelyek 11 ezer évvel ezelőttről, a korai mezolitikumból származnak: abból az időszakból, amikor a Homo sapiens, vagyis a modern ember volt az egyetlen hominida faj, amely még fennmaradt a Brit-szigeteken.

A csapatnak sikerült azonosítania nyolc, a barlangban eltemetett egyént, amelyek közül hetet a Nevadai Egyetem és a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatói szénizotópos kormeghatározás segítségével vizsgált.

A Central Lancashire Egyetem (UCLAN) régészeiből álló csapat tizenegyezer éves emberi maradványokat talált az angliai Cumbriában található Heaning Wood csontbarlangban Forrás: UCLan

Az eredmények azt mutatták, hogy a barlangot három különböző időszakban is temetkezési célokra használták:

körülbelül 4000 évvel ezelőtt a korai bronzkorban; körülbelül 5500 évvel ezelőtt a korai neolitikumban; és körülbelül 11 000 évvel ezelőtt a mezolitikum korai szakaszában.

– mondta Dr. Peterson, a UCLan munkatársa a HeritageDaily online tudományos portálnak. – Ez különösen izgalmas, mivel ezek az utolsó jégkorszak vége utáni emberi tevékenység legkorábbi időpontjai Nagy-Britanniában.