A légvezetéknek való ütközés komoly veszélyforrás a madarak számára

madárpusztulás, fenyőrigó, hattyú, légvezeték
Légvezetékkel való ütközés miatt elpusztult fenyőrigó és hattyú (fotók: ifj. Turny Zoltán)
Vágólapra másolva!
Az elektromos vezetékek nemcsak az áramütés miatt jelentenek veszélyt a madarak számára. Ha ködös időben, szürkületben vagy éjszaka nem vagy már csak későn veszik észre a légi akadályt, a vezetéknek ütközve az életük végét jelentő sérülést szenvedhetnek, vagy olyan súlyosan sérülhetnek, amely lehetetlenné teszik számukra a táplálékszerzést. Különösen fenyegetettek az éjszaka aktív madarak, de a nagytermetű, rosszul manőverező szárnyasok - például a túzokok -, és a nagy csapatokban repülő partimadarak vagy a darvak, szürke gémek, hattyúk miatt is aggódhatunk. - hívja fel a figyelmet a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság honlapján.
Vágólapra másolva!

Talán nem is jutna eszünkbe, hogy még a kisebb testű madarak is áldozatul eshetnek a vezetékeknek. A bal oldali képen látható északi madárvendégünket, egy fenyőrigót is ilyen végzetes baleset érte, de guvatot és vörös vércsét is találtunk vezetékek alatt az elmúlt hetekben. A vezetéksorokat több területen is ellenőrzik természetvédelmi őrkerület-vezetőink, a természetmegőrzési osztály munkatársai és a gyepvédelmi tanácsadók, hogy a problémás szakaszokat megismerjük és megoldást sürgethessünk a szolgáltatóktól.

Légvezetékkel való ütközés miatt elpusztult fenyőrigó és hattyú (fotók: ifj. Turny Zoltán) Forrás: https://www.knp.hu/hu/hirek/a-legvezeteknek-valo-utkozes-komoly-veszelyforras-a-madarak-szamara-436

A jellemzően alacsonyan repülő nagy testű túzoknak is igen komoly veszélyt jelentenek a légvezetékek. Előremutató változás, hogy a fokozottan védett faj védelmében az elmúlt években az MVM Démász 35, az E.ON csaknem 30 kilométer középfeszültségű légvezetékszakaszt helyezett földbe a Felső-Kiskunságban, ezzel eltávolítva a túzokot legjelentősebben veszélyeztető tényezőt.

Munkatársaink más szakemberekkel közösen néhány évvel ezelőtt egy cikkben részletesen bemutatták a témát a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület angol nyelvű tudományos madártani folyóiratában, az Ornis Hungarica-ban, mégpedig a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben és környékén észlelt ütközések alapján. 63 faj 519 egyedének adatait elemezték, amelyek vezetékkel való ütközés következtében pusztultak el vagy sérültek meg. A cikk : http://www.ornis.hu/?download&aid=395&volume_id=37&lang=hun

Az elemzés alapján az volt megállapítható, hogy a légvezetékkel történő ütközés leginkább olyan madarakat érintett, amelyek vizes élőhelyeket, illetve vizes élőhelyeket és mezőgazdasági területeket egyaránt használtak.

Az ütközésekben leginkább a daru-, lile-, gödény- és lúdalkatú madarak érintettek. A fészkük/pihenőhelyük és a táplálkozó-területük között rendszeresen, naponta mozgó madaraknál nagyobb a veszélye a baleseteknek. A darvaknál a köd fokozta az ütközéses esetek számát. Az ütközés során a középfeszültségű légvezetékeknél a nagyobb méretű madarak egy része megégett.

Munkatársaink felhívták a figyelmet arra is, hogy a legveszélyesebb vezetékszakaszok földkábelbe helyezése megszünteti az ütközést, a nagyfeszültségű szakaszokon pedig a láthatóság növelésével mérsékelhető a madarak légvezetékkel történő ütközéseinek száma. Javasolták továbbá, hogy vizes élőhelyeken és vizes élőhelyek között új elektromos vezeték csak földkábeles megoldással létesülhessen.

(Forrás: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság: https://www.knp.hu/)