A Pulitzer-díjas író, aki másként beszélt a háborúról

Norman Mailer
Norman Mailerre eredeti stílusa miatt irodalmi körökben a próza- és újságírás úttörőjeként tekintenek
Vágólapra másolva!
Száz éve, 1923. január 31-én született Norman Mailer Pulitzer-díjas amerikai író, a Meztelenek és holtak szerzője, amely fő mondanivalója nem is annyira a háború, mint inkább az emberek reakciója a háborúra.
Vágólapra másolva!

Több hetet töltött a New York Times sikerlistájának élén

A New Jersey állambeli Long Branchben született egy középosztálybeli zsidó családban, és New York Brooklyn negyedében nőtt fel. A törekvő fiú még tízéves sem volt, amikor 250 oldalas sci-fi regényt írt, tizenhat évesen már a Harvard Egyetem hallgatója volt, nem sokkal később fődíjat nyert egy magazin ifjúsági regénypályázatán. Bár diplomáját repüléstechnikai mérnökként szerezte, egy percig sem volt kétséges, hogy hivatásos íróként szerez hírnevet magának.

A második világháború utolsó szakaszában, 1944-ben bevonult, másfél évig a csendes-óceáni hadszíntéren szolgált, katonai pályafutását Japánban szakácsként fejezte be.

Norman Mailer leszerelése után a párizsi Sorbonne-on tanult tovább.

Az USS Bunker Hill repülőgéphordozó fedélzete fél perccel azután, hogy egy kamikaze csapódott a hadihajóba. A második világháború végén rendszeressé váltak az öngyilkos japán támadások Forrás/Illusztráció: U.S. Navy

A hadseregben szerzett élményei ihlették az 1948-ban megjelent Meztelenek és holtak című regényét, amelyet minden idők egyik legjobb háborús regényeként tartanak számon. A japán megszállók kiűzésének története a csendes-óceáni szigetről a militarizmus embertelenségét, a háború értelmetlenségét rajzolja meg. Az úgynevezett antieposznak nincsenek hősei, mindenki pótolható, ágyútöltelék, nyersanyag a nagy katonai gépezetben.

A regény hatvankét hetet töltött a New York Times sikerlistájának élén, alig huszonöt éves íróját pedig a csúcsra röpítette.

Norman Mailer Hollywoodban folytatta pályafutását, de kiábrándult a filmiparból, és szélsőséges politikai nézetek vonzásába került. Következő két regénye a politikai boszorkányüldözéseiről elhíresült McCarthy-korszak feszültséggel teli légkörét ábrázolja, de az 1951-es Barbár part és az 1955-ben publikált Szarvaspark a kritikusok, valamint az olvasók tetszését sem nyerte el.

Az ötvenes évek második felében felkavaró írásokat tett közzé többek között a szexről, kábítószerről, a faji kérdésről, illetve az erőszakról.

1955-ben két írótársával együtt megalapította a Village Voice című folyóiratot, az első amerikai alternatív hetilapot, két évvel később nagy vihart kavart A fehér néger című esszéje, amely az amerikai faji feszültségek és a beatnemzedék elidegenedése között vont párhuzamot. Eredeti stílusa miatt irodalmi körökben a próza- és újságírás úttörőjeként tekintenek rá.

A vietnami háború ellen szervezett tüntetésekre járt

Norman Mailer az 1960-as években írt társadalmi, polgárjogi kérdésekről, háborúellenes mozgalmakról, a megerősödő ellenkultúráról és a szexuális forradalomról. A politika, a szex és az erőszak témáját vegyítette Amerikai álom című, 1965-ben napvilágot látott regényében. Próbálkozott az innovatív újságírás új formáival is, a kor izgalmas politikai eseményeit a regényírás eszközeit és a meggyőző személyes érvelést ötvözte.

A hatvanas évek második felében részt vett a vietnami háború ellen szervezett tüntetéseken a Pentagon előtt, és le is tartóztatták.

Élményeit és tapasztalatait Az éjszaka hadai című írásában összegezte, amelyért 1969-ben Pulitzer-díjat kapott. Norman Mailer 1973-ban megírta a híres színésznő díva, Marilyn Monroe életrajzát, amely csaknem akkora példányszámban kelt el, mint a Meztelenek és holtak.

A saigoni csata katonái - ez az ütközet zárta le végleg a vietnami háborút 1975. április 30-án Forrás: Flickr / manhhai

A hetvenes évek közepén számos kritikus gondolta úgy, hogy Norman Mailer csillaga leáldozott, ő azonban A hóhér dala című regényével gyorsan rájuk is cáfolt.

Ahogy korábban a regényírás eszközeit használta az újságírásban, most újságírói fogásokhoz fordult, hogy bemutassa az 1977-ben kivégzett kétszeres gyilkos, Gary Gilmore életét: nagy példányszámban fogyó könyvéért 1980-ban újabb Pulitzer-díjat nyert. Feldolgozta a két nehézsúlyú bokszlegenda, Muhammad Ali és George Foreman összecsapását, ám a női emancipáció kérdéseit taglaló A szex rabja című írásával a feministák haragját vívta ki.

Norman Mailer a film világába is visszatért: 1984-ben A kemény fickók nem táncolnak című thrilleréből saját maga rendezett filmet. 1992-ben több mint ezeroldalas regényt publikált a CIA történetéről. Anyaggyűjtés közben addig ismeretlen dokumentumokat talált Kennedy elnök gyilkosáról, Lee Harvey Oswaldról, és ennek alapján írta meg az Oswald meséit.

Szinte mindenkit gyűlölt

Norman Mailer meglehetősen provokatív jelenség volt, aki kritikusait és olvasóit is gyakran feldühítette. Magánélete is tele volt feszültségekkel: nem kevesebb, mint hatszor nősült és tíz gyermeke volt. A drogok, az alkohol és az erőszak iránti vonzódása majdnem tragikus fordulatot vett, amikor 1960-ban egy partin megkéselte akkori feleségét; szerencséjére azonban az asszony túlélte, aki nem emelt vádat ellene, azonban a válópert azonnal benyújtotta.

Norman Mailer 1969-ben még nagyobbat álmodott és elindult a New York-i polgármester-választáson, de már kampányszlogenje („No More Bullshit") szalonképtelennek és kinyomtathatatlannak bizonyult,

programjában szerepelt az autók kitiltása Manhattanből, továbbá az, hogy a város alakuljon az 51. szövetségi állammá. Szinte mindenkit gyűlölt a hatóságoktól a homoszexuálisokig, az életét tanulmányozó kutatók szerint valószínűleg még saját magát is. A nőkről alkotott nézetei enyhén szólva sem nevezhetők lovagiasnak, már az 1960-as években „Amerika elasszonyosodásáról" panaszkodott, számtalan feministát magára haragítva hangoztatta, hogy az abortusz és a születésszabályozás esküdt ellensége.

Norman Mailerre eredeti stílusa miatt irodalmi körökben a próza- és újságírás úttörőjeként tekintenek Forrás: Picasa

Norman Mailer 1980-ban nagy vihart kavart, hogy kijárta egy elítélt, irodalmi hajlamokkal rendelkező gyilkos szabadon bocsátását, aki nem sokkal később újra gyilkolt.

Utolsó könyve, a Várkastély a vadonban Adolf Hitler gyermekkoráról szól, és egy teljes évig szerepelt a New York Times bestseller-listáján. Norman Mailer már a folytatásra készült, amikor 2007. november 10-én veseelégtelenségben meghalt.

Norman Mailer írói tehetsége termékeny és sokrétű volt még a kritikusai szerint is: regényein túl verseket, színdarabokat, esszéket és forgatókönyveket is írt; volt film- és színdarabrendező, és hosszú ideig újságíró.

(MTVA Sajtóarchívum)