Új fenyegetést jelentenek az olvadó gleccserek

gleccser
A kutatók friss eredményei szerint évente 8 tonna jég tűnik el a Himalájából
Vágólapra másolva!
A globális felmelegedés miatt olvadó gleccserek okozta áradások világszerte 15 millió ember életét fenyegetik, a legnagyobb veszélyben az ázsiai települések vannak - írták egy kedden publikált tanulmány szerzői.
Vágólapra másolva!

Túlcsordulhatnak a gleccsertavak, súlyos áradásokat okozva

Az olvadó gleccserek vize gyakran gyűlik össze a hegyek sekély tavaiban, ahonnan sziklák és törmelék gátolja lezúdulásukat. Ám ha a tavak túlcsordulnak, a víz áttöri a természetes gátat,

és a lezúduló víztömeg elárasztja a hegyek lábánál húzódó völgyeket.

Tudósok most először vizsgálták meg, hogy globálisan hány embert fenyegetnek ezek az áradások.

Világszerte olvadnak a gleccserek a melegedő égajlat miatt Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Eredményeik szerint a fenyegetett népesség fele Indiában, Pakisztánban, Kínában és Peruban él.

A Nature Communications című folyóiratban publikált jelentés szerint akkor a legnagyobb a veszély, ha egy tó környékén sokan élnek.

Az olvadékvíz megnöveli a gleccsertavak térfogatát Forrás: Pinterest

Stuart Dunning, a Newcastle-i Egyetem fizikai geográfusa, a tanulmány társszerzője elmondta, hogy kutatásukkal nemcsak a gleccsertavak méretére vagy számára koncentráltak, hanem főként arra, hogyan érintheti a gleccserek környékén élőket ez a kockázatos környezet. Az előrejelzések szerint a globális felmelegedés miatt a gleccsertavakból induló árvizek súlyosbodni fognak.

Az olvadó jég miatt ötven százalékkal nőtt a gleccsertavak térfogata

A világ gleccserei 2006 és 2016 között együttesen évente mintegy 332 gigatonna jeget veszítettek. 1990 óta a gleccsertavak száma és térfogata is világszerte mintegy 50 százalékkal nőtt.
Ázsia magas hegységeiben mintegy kilencmillió ember él több mint kétezer gleccsertó közelében. 2021-ben Indiában több mint százan vesztették életüket az északi hegyekből lezúduló áradásokban.

1990 óta folyamatosan zsugorodnak a magashegységi gleccserek Forrás: https://www.sciencefocus.com/planet-earth/hidden-treasures-melting-glaciers/

Az Alpok vagy Észak-Amerika gleccsereihez képest

az ázsiai gleccsereket kevésbé kutatják,

a legtöbbről nem készültek a változásukat rögzítő hosszú távú megfigyelések. A Himalájában a Csota Sigri (Chhota Shigri) gleccsert tanulmányozták a legalaposabban, húsz éve figyelik, hogy egy év alatt mennyi jég képződött rajta és mennyi olvadt el.

Jégolvadás az Everest-Khumbu régió Khumbu gleccserén. A Himalája gleccserei körübelül 250 millió ember vízforrásait adják Forrás: Alex Treadway/ICIMOD

A tavalyi év végén végzett mérések szerint 2022-ben háromszor annyi jég olvadt el a gleccseren mint éves átlagban 2002 és 2022 között.

Már a Himalája gleccserei is olvadnak

Faruk Azam, az Inauri Műszaki Egyetem glaciológusa kiemelte, hogy a felmelegedés hatásai már jól érzékelhetők: a gleccser vékonyodik és visszahúzódik. Ez a helyi vízkészletre is hatással lesz a közeli jövőben – figyelmeztetett. A Himalája gleccsereinek műholdas megfigyelése is arról árulkodik, hogy a méretük csökken.

Egyre több növény él a Mount Everest térségében az emelkedő hőmérséklet miatt Forrás: https://edition.cnn.com/2020/01/10/asia/plants-everest-climate-intl-scli-scn/index.html

Tobias Bolch, a Grazi Műszaki Egyetem glaciológusa hangsúlyozta, hogy az elmúlt évtizedben jelenős volt a gleccserek olvadása, és tömegük egyre gyorsabban csökken.

1990 és 2015 között a Himalájában található gleccserek kiterjedése 11 százalékkal csökkent

egy 2022 júliusában publikált tanulmány szerint.

A kutatók friss eredményei szerint évente 8 tonna jég tűnik el a Himalájából Forrás: Goncalo Diniz/Alamy

Ugyanezen idő alatt a Himalája gleccsertavainak száma 9 százalékkal nőtt, kiterjedésük pedig 14 százalékkal lett nagyobb. A tavalyi kutatások arra figyelmeztettek, hogy több mint 200 gleccsertó nagyon komolyan veszélyeztet himalájai településeket.

(Forrás: MTI/Reuters)