Jó hír: csaknem tízezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon

fülesbagoly
Az erdei fülesbagoly (Asio otus) a leggyakoribb hazai bagolyfajunk
Vágólapra másolva!
Csaknem 10 ezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Intézet (MME) január végén indított országos felmérésének összesítése szerint.
Vágólapra másolva!

Igen sikeresnek bizonyult az országos számlálási kampány

Az MME hétfő közleménye szerint a szervezet idén is a lakosság és a média segítségét kérte a Magyarországon telelő erdeifülesbagoly-csapatok országos felméréséhez. A most elkészült összesítés alapján az összefogás ismét sikeres volt, a beérkező adatokból kiderült, hogy a számolás idején

hazánk legalább 550 településén, 957 helyszínen 9 975 erdei fülesbagoly telelt.

Az erdei fülesbagoly (Asio otus) a leggyakoribb hazai bagolyfajunk Forrás: Magyar Madártani Egyesület

A felmérésben a lakosság mellett az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya, helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzetipark-igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálata, más civil szervezet, óvodák és iskolák, összesen 386 felmérő vett részt. Ennek köszönhetően Magyarország összes vármegyéjéből és a fővárosból is érkeztek megfigyelési adatok.

Rendkívüli hasznot hajtanak a kártékony rágcsálók megtizedelésével

Az évről évre bővülő adatsorokból sok következtetés vonható le. Az idei kapcsán az egyik legsokatmondóbb, a hazai agrárgazdaságot érintő egyik ilyen információcsoport a baglyok által elpusztított kisrágcsálók nagy száma.

Telelő erdei fülesbaglyok Forrás: Magyar Madártani Egyesület/ Orbán Zoltán

A Magyarországon tartózkodó 9 975 bagoly minimum 2 493 750 mezőgazdasági kárt is okozó rágcsálót pusztít el a 2022/2023-as telelési időszakban. Ennyi mezei pocok méretű zsákmányállat össztömege (25 grammos egyedenkénti átlag testtömeggel számolva) több mint 62 tonna. Ezek a számok is igazolják a baglyok védelmének fontosságát - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)