Ezt tegye, ha az orrdugulás miatt nem tud jól aludni

orrcsepp
Sokan esnek abba a hibába, hogy rászoknak a recept nélküli orrcseppekre, míg végül orrcsepp-függőségük alakul ki, ami már a nyálkahártyán is súlyos elváltozásokat okozhat. Orrcsepp-függőség esetén az orrnyálkahártya olyan mértékű károsodása is létrejöhet, amit már csak műtéti úton lehet orvosolni.
Vágólapra másolva!
Előfordulhat, hogy nappal is tüneteink vannak, de akkor enyhébbek vagy átmenetileg meg is szűnnek, emiatt nem is tulajdonítunk neki különösebb jelentőséget. Fekvő helyzetben azonban az orrdugulás fokozódik, így a nyugodt alvást is gátolja. Dr. Augusztinovicz Monika fül-orr-gégész, allergológus, a Fül-orr-gége Központ orvosa elmondta, hogy mi okozhatja és mit tehetünk ellene.
Vágólapra másolva!

Orrdugulás allergia miatt

Az éjszaka folyamán jelentkező vagy erősödő orrdugulást gyakran allergia okozza. Ilyen esetben először a poratka vagy a háziállatok jelenlétére gyanakodhatunk, ilyen irányba érdemes vizsgálódni. A háziporatka a legnagyobb mennyiségben az ágyban, a matracban és a párnában, ágyneműben található meg a lakáson belül. Ha háziállatot tartunk és az ágyunkat is megosztjuk kedvencünkkel, akkor a tőle származó allergének jelenléte is okozhatja panaszainkat. Érdemes még a penész jelenlétére utaló jeleket – szekrények, falvédők mögötti területek, sarkok, hőhidak mentén, cserepes virágok földjén - is ellenőrizni a hálószobában, ha rendszeresen éjjel fokozódik az orrdugulás, mert ez is okozhat allergiát.

Túl alacsony páratartalom a lakásban

Habár a mai lakásokban inkább a magas páratartalom okoz problémát, de előfordulhat az is, hogy túl száraz a belső levegő. Belélegzése kellemetlen feszítő érzést okoz, ez ellen a nyálkahártya intenzív, beszáradó váladék termeléssel védekezni próbál. Így a túlzott orrváladék termelés miatt dugul be reggelre az orrunk. Ha a páramérő készülék szerint 40% alatti a hálószoba páratartalma, akkor párásító eszköz segítségével tehetjük komfortosabbá a levegőt. Ügyeljünk azonban arra, hogy 70% felett tartósan ne legyen, mert a túl nedves levegő az allergének – poratka és penész - számára kedvez.

Horkolással járó orrdugulás

A zajos éjszakákat sokszor az okozza, hogy a beteg képtelen az orrán szabadon lélegezni. Az orrdugulás oka ilyen esetben lehet az alsó orrkagylók megnagyobbodása is. Orrkagylóból három található az orrüregben, ezek melegítik fel, szűrik meg és párásítják a belélegzett levegőt. Előfordulhat, hogy valamilyen okból – akár az orrnyálkahártya tartós gyulladása vagy túlzásba vitt orrspray használat miatt - az alsó orrkagyló megnagyobbodik és így akadályozza a légzést, tartós orrdugulást okoz. A horkolás pontos okainak feltárásához, a fül-orr-gégészeti mellett alvásvizsgálatra is szükség lehet.

Sokan esnek abba a hibába, hogy rászoknak a recept nélküli orrcseppekre, míg végül orrcsepp-függőségük alakul ki, ami már a nyálkahártyán is súlyos elváltozásokat okozhat. Orrcsepp-függőség esetén az orrnyálkahártya olyan mértékű károsodása is létrejöhet, amit már csak műtéti úton lehet orvosolni. Forrás: https://www.fulorrgegekozpont.hu/hirek/van-rosszabb-az-allando-orrdugulasnal-az-orrcsepp-fuggoseg

Meglepő, de reflux is állhat a háttérben

A reflux során a nyelőcső záróizmának gyengesége miatt a savas gyomortartalom visszaáramlik a nyelőcsőbe, de tüneteket nemcsak itt, hanem a légutakban is okozhat. Reggeli torokfájás, krónikus orrmelléküreg-gyulladás következtében pedig orrdugulás is lehet a panasz. A reflux tünetei is rendszerint fekvő helyzetben rosszabbodnak, de gondolnunk kell erre a lehetőségre akkor is, ha műtét ellenére is kiújuló orrpolip okoz ismét orrdugulást. Ilyen esetben a reflux és a polip vagy a krónikus orrnyálkahártya-gyulladás egyidejű kezelésével lehet megszüntetni az orrdugulást.

A tartós orrdugulás hátterében a felsoroltak mellett még több ok állhat, például orrsövényferdülés, bizonyos gyógyszerek szedése, hisztamin intolerancia vagy daganatos elváltozás is. Nem múló panaszok esetén ezért forduljon mielőbb fül-orr-gégészhez!

(Forrás: Fül-orr-gége Központ www.fulorrgegekozpont.hu)