A skót kémikus, akinek a termoszt köszönhetjük

James Dewar a londoni királyi intézményben, 1900 körül

Száz éve, 1923. március 27-én halt meg James Dewar skót kémikus, fizikus, a termosz elődjének a feltalálója, a cseppfolyós és a szilárd hidrogén előállítója.

Az általa felfedezett anyagot Dewar-benzolként emlegetik

James Dewar 1842. szeptember 20-án született a skóciai Forth folyó partján fekvő Kincardine kikötővárosban, egy borász hat fia közül a legfiatalabbként. Szülei 15 éves korában meghaltak. Tanulmányait a Kincardine Egyházközség iskolájában (Kincardine Parish School), majd az úgynevezett Dollár Tudományos Társaságnál (Dollar Academy) végezte.

Az Edinburgh-i Egyetemen végzett kémia szakon, de atom- és molekulaspektroszkópiát is tanult.

James Dewar skót fizikus Forrás: Wikimedia Commons

Ezt követően a skót fővárosban, majd a belgiumi Gentben dolgozott asszisztensként kora neves kémikusai mellett. Tanította többek között Lyon Playfair (később Baron Playfair) brit tudós, akinek később a személyi asszisztenseként dolgozott. Emellett August Kekulé tanítványaként is tanult Gentben; a német elméleti vegyész, egyetemi tanár, a szerves kémia történetének nagy alakja volt a benzolgyűrű szerkezetének elméleti kidolgozója.

1875-ben a Cambridge-i Egyetem természeti kísérleti filozófia professzora lett a kísérleti természettudományok tanszékén, a neves Peterhouse College-ban is tanított, felvette tagjai közé a Brit Királyi Társaság és a Peterhouse tagja is lett.

James Dewar 1867-ben leírta a benzol szerkezetét, de elméleti képletét tudományosan nem erősítették meg. Az általa felfedezett anyagot csak 1962-ben sikerült előállítani, ma Dewar-benzolként emlegetik. Vizsgálta továbbá a nikotin oxidációs termékeit, a kinolin anilinné való átalakulását, a hidrogén fizikai állandóit, az elektromos kisülések kémiáját, a nap és az elektromos szikra hőmérsékletét, valamint a különböző anyagok viselkedését és az élettani hatásait magas hőmérsékleten.

Nem kért szabadalmat az edényre

Az 1870-es évektől az alacsony hőmérsékletű fizikai változások keltették fel a figyelmét, számos dolgozatot írt a levegő cseppfolyósításáról. James Dewar 1874-ben kezdte el kikísérletezni a vákuumlombikot, más néven „Dewar-lombikot" különböző anyagokból.

Olyan edény megalkotására törekedett, amely megtartja a bele kerülő anyag hőmérsékletét, ezért előbb rézből, majd üvegből duplafalú, zárható edényeket készített, amelyeknek a falai között légüres teret hozott létre.

James Dewar azonban nem kért szabadalmat az edényre, így a termoszt harminc évvel később a német Reinhold Burger jegyeztette be és dobta piacra. A skót tudós akkoriban hiába élt panasszal, ám a pert így is elvesztette.

Dewar vákuumlombikja a Királyi Intézet múzeumában Forrás: Wikimedia Commons

Akkoriban vette feleségül Helen Rose Bankst, de gyermekük nem született.

Érdekesség, hogy Helen Charles Dickson, Lord Dickson és James Douglas Hamilton Dicksonnak is a sógornője volt.

James Dewar 1877-ben az optika és a spektroszkópia területén úttörő munkát végző Dr. John Hall Gladstone brit kémikust váltotta a kémiaprofesszori katedrán.

James Dewar 1878-ban bemutatta a Királyi Intézetnek a francia Louis Paul Cailletet és Raoul Pictet oxigén és levegő cseppfolyósítására szolgáló készülékét, illetve kísérleteiket, ez volt az első nyilvános tudományos bemutató Angliában.

Frederick Augustus Abellel közösen feltalálta a füstmentes port és a korditot, utóbbit Dewar keserű tapasztalataiból okulva 1889-ben szabadalmaztatták, és később a brit hadsereg rendszeresítette általános robbanószerként és lőszerek töltőanyagaként.

A benzol hét lehetséges izomerje Dewar javaslata szerint Forrás: Wikimedia Commons

James Dewar-t 1897-ben a Chemical Society, 1902-ben pedig a Brit Tudományos Szövetség (British Association for the Advancement of Science) elnökévé választották, emellett tagja volt 1893 és 1894 között a London vízellátásának vizsgálatára létrehozott Királyi Bizottság és a Robbanóanyagok Bizottságának.

Tudományos munkája széles területet ölel fel

James Dewar készített először folyékony, majd szilárd oxigént, 1891-ben olyan készüléket is épített, amely nagy mennyiségben képes folyékony oxigént előállítani, ezzel megmutatta a folyékony oxigén és a folyékony ózon mágneses tulajdonságait. A francia Henri Moissannal közösen 1897-ben cseppfolyósították a fluort, egy évvel később a hidrogént is.

Dewar 1899-ben szilárd hidrogént állított elő az akkor elért legalacsonyabb hőmérsékleten, -259.15 Celsius fokon (14 Kelvin), amelyen a hélium kivételével minden anyag szilárd halmazállapotot vesz fel.

James Dewar a londoni királyi intézményben, 1900 körül Forrás: Wikimedia Commons

Tudományos munkája széles területet ölel fel: publikáció többek között a szerves kémiával , a hidrogénnel és fizikai állandóival, a magas hőmérsékletű kutatásokkal, a Nap és az elektromos szikra hőmérsékletével, a spektrofotometriával és az elektromos ív kémiájával foglalkoztak.

Számos előadást tartott a Brit Királyi Intézetben:

• Egy szappanbuborék (1878)
• Atomok (1880)
• Az alkímia és a modern tudomány kapcsolata (1883)
• Egy meteorit története (1885)
• A fény és a fényképezés kémiája (1886)
• Felhők és felhőföld (1888)
• Fagy és tűz (1890)
• Levegő: gáznemű és folyékony (1893)
• Karácsonyi előadások epilógusai (1912)

Többször jelölték Nobel-díjra

James Dewar-t többször jelölték Nobel-díjra, de nem kapta meg a kitüntetést. Elnyerte viszont egyebek mellett a Brit Királyi Társaság számos kitüntetését, tagja lett az Edinburgh-i Királyi Társaságnak, a brit Nemzeti Tudományos Akadémiának, az Amerikai Filozófiai Társaságnak, a párizsi Tudományos Akadémiának, és Oxfordban díszdoktori címet kapott. 1897-ben a brit Kémiai Társaság, 1902-ben a Brit Tudományfejlesztési Szövetség elnöke lett. Elsőként kapta meg az amerikai Smithsonian Intézet Hodgkins-aranyérmét, első britként a Francia Tudományos Akadémia Lavoisier-érmét.

René le Brun, Comte de L'Hôpital portréja James Dewarról a Royal Society of Chemistry gyűjteményében Forrás: Wikimedia Commons/Royal Society of Chemistry

1904-ben lovaggá ütötték, az Antarktiszon hegy, a Holdon kráter, az Edinburgh-i Egyetem campusán egy utca viseli nevét.

Jelentős részben James Dewar felfedezéseinek köszönhető, hogy intenzív kutatások folyhatnak a természetben szinte korlátlanul rendelkezésre álló hidrogén energiahordozóként, illetve üzemanyagként történő tömeges felhasználása céljából.

(MTVA Sajtóarchívum, Origó)