Máj véna trombózis- mit kell tudni róla?

máj véna trombózis
A trombózis szó hallatán a legtöbben az alsó végtagok mélyvénás trombózisára gondolnak, ám vérrögök bárhol a testben megjelenhetnek. Ritka, ám igen veszélyes az, amikor a trombózis a májban, az ún.vena portae-ban keletkezik. Az állapot mielőbbi beavatkozást igényel, hiszen az elzáródás hatására a májsejtek pusztulnak, valamint fokozza a vérnyomást az érintett vénában és ágaiban.
Vágólapra másolva!
A trombózis legtöbbször a medence, illetve az alsó végtagokban fordul elő, ám olykor igazán szokatlan helyeken is felléphet a probléma, a vérrögök kialakulása. Dr. Ercsei Ibolyát, a Trombózis-és Hematológiai Központ hematológusát a májban kialakuló trombózisról kérdeztük.
Vágólapra másolva!

Vérrög a májkapuvénában- a vena portae trombózis

A máj portális vénás trombózisa röviden az ún. vena portae (májkapu gyűjtőér) vérrög okozta teljes vagy részleges elzáródása, mely lehet akut és krónikus is. Ekkor az adott érben a nyomás megnő, és ún. portális hipertónia lép fel, ami további gondokat generál (pl. nyelőcső visszértágulatokat, lépmegnagyobbodást, bélinfartkust, hasűri folyadékot). Az így keletkező varix-ok (visszértágulatok) megjelenése azért veszélyes, mert ezek az erek igen sérülékenyek, vérzésre hajlamosak. Nagy problémát jelenthet ekkor a májszövet károsodása is, mivel súlyos esetben ilyenkor nem képes a máj a szükséges fehérjék szintézisére, így fehérjehiány és vérzékenység léphet fel.

A máj véna trombózis lehetséges tünetei:

· Émelygés, hányinger

· Haspuffadás

· Láz

· Sárgaság

· Hányás, hasmenés, véres széklet

Érdemes tudni, hogy előfordulhatnak tünetszegény esetek is (főleg krónikus esetben).

Hajlamosító tényezők

A májcirrózisban szenvedő felnőtteknél igen nagy kockázat a probléma kialakulására: mintegy 25% -uknál lép fel portális véna trombózis, mivel a hegesedő májon keresztüli véráramlás igen lassú, ami pedig fokozza a vérrögképződést. Ezen kívül hajlamosító tényező lehet a hasnyálmirigy gyulladás, hasnyálmirigy rák, májrák, trauma, hasi fertőzések, gyulladásos bélbetegség, krónikus myeloproliferativ betegség, trombofília (pl. antifoszfolipid szindróma, protein C/S hiány, Leiden mutáció) és a terhesség is.

A trombózis szó hallatán a legtöbben az alsó végtagok mélyvénás trombózisára gondolnak, ám vérrögök bárhol a testben megjelenhetnek. Ritka, ám igen veszélyes az, amikor a trombózis a májban, az ún.vena portae-ban keletkezik. Az állapot mielőbbi beavatkozást igényel, hiszen az elzáródás hatására a májsejtek pusztulnak, valamint fokozza a vérnyomást az érintett vénában és ágaiban. Forrás: https://www.tromboziskozpont.hu/hirek/vena-portae-trombozis-verrogok-a-majban

Fontos a véralvadásgátló terápia

Amennyiben felmerül a máj trombózisának gyanúja, úgy a diagnosztizálás során igen nagy szerepe van az ún. Doppler ultrahangnak, mellyel nem csak a máj szerkezete, nagysága figyelhető meg, de a vér áramlása is. A vizsgálatot MRI / CT és endoszkópos vizsgálat is kiegészítheti, ha szükséges.

A probléma terápiája elsősorban antikoagulációs (véralvadásgátló) kezelés, valamint nagy hangsúlyt kap az alap betegség terápiája is, ha az ismert- mondja dr. Ercsei Ibolya, a Trombózis-és Hematológiai Központ hematológusa, aki hozzátette, hogy előfordulhat, hogy az említett kezelés mellett az orvos béta-blokkoló szedését is javasolja, mivel ez segít csökkenteni a nyomást a portális vénában. Amennyiben ez nem lenne elég, úgy sönt behelyezésére is sor kerülhet, szintén a nyomáscsökkentés céljából.

(Forrás: Trombózis-és Hematológiai Központ

www.tromboziskozpont.hu)