Véget ért a békamentés a zalaegerszegi Aranyoslapi-forrásnál

békamenetés
Petecsomó. Önkéntesek segítik az erdőből a tóba való átjutásukat, megmentve őket a tömeges gázolástól. A kis tó környékét és a mellette lévő erdőket átszelő utak évről évre forgalmasabbak. Sajnos lehetetlen a környék összes közútja mellé ideiglenes terelőket felállítani, így a mentés ellenére rengeteg béka esik az autósok áldozatául.
Vágólapra másolva!
Idén március első hetében indult a békák vonulása a zalaegerszegi Aranyoslapi-forrásnál. Az első erdei és gyepi békák megjelenése után rekordidő alatt készült el a több mint 450 méter hosszú ideiglenes terelő, melynek építésében Dr. Illyés Zoltán vezetésével Igazgatóságunk, Zalai Béla, Ferenczy András, a VG Kft. dolgozói, Besenyő és Öreghegy Polgárőr Egyesület, Gálafejhegy Polgárőr Egyesületet és a Rendért polgárőreinek tagjai segédkeztek. - írja Gerencsér Beáta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park honlapján.
Vágólapra másolva!

A napi hőmérsékletkülönbségek miatt egy hónapig (március 06. - április 06.) elhúzódott a mentés, a vödrök ürítése naponta minimum három alkalommal történt. A vonulás során többször a fagyközeli hőmérséklet, vagy a tűző napsütés elől a békák menedéket keresve beásták magukat a terelő fólia előtti avarba, vagy lazább földbe, ami egy kicsit nehezítette a gyűjtésüket.

Petecsomó. Önkéntesek segítik az erdőből a tóba való átjutásukat, megmentve őket a tömeges gázolástól. A kis tó környékét és a mellette lévő erdőket átszelő utak évről évre forgalmasabbak. Sajnos lehetetlen a környék összes közútja mellé ideiglenes terelőket felállítani, így a mentés ellenére rengeteg béka esik az autósok áldozatául. Forrás: https://www.bfnp.hu/hu/hir/veget-ert-a-bekamentes-a-zalaegerszegi-aranyoslapi-forrasnal#prettyPhoto[844694]/0/

A több mint 12 éve tartó mentés adatai alapján 2016-ban mindössze 1232 béka vonult, 2020-ra a számuk elérte a 7847 példányt. Azóta a mentés ellenére folyamatos csökkenés figyelhető meg az állományukban, idén alig 3800 egyed érkezett az Aranyoslapi-forrás kis tavához.

Aranyoslapi-forrás Forrás: https://www.bfnp.hu/hu/hir/veget-ert-a-bekamentes-a-zalaegerszegi-aranyoslapi-forrasnal#prettyPhoto[844694]/1/

Tavasszal a békák a környező erdőkből tömegesen indulnak meg a szaporodásukhoz nélkülözhetetlen kis tóba. Vonulásuk főként éjszaka zajlik, enyhébb hőmérsékletű és esős éjszakákon a legaktívabbak. Az itt előforduló barna varangy, erdei és gyepi békák a tó körüli erdőkben élnek, szaporodóhely-hűségük miatt nagy távolságok megtételére is képesek azért, hogy ugyanoda térjenek vissza szaporodni, ahol ők is átalakultak. A mentés a tó melletti forgalmas útszakaszon történik, ahol a legkoncentráltabban zajlik a békák vonulása.

Ezen a szakaszon önkéntesek segítik az erdőből a tóba való átjutásukat, megmentve őket a tömeges gázolástól. A kis tó környékét és a mellette lévő erdőket átszelő utak évről évre forgalmasabbak. Sajnos lehetetlen a környék összes közútja mellé ideiglenes terelőket felállítani, így a mentés ellenére rengeteg béka esik az autósok áldozatául.

Barna varangyok a békamentő háló mellett. A mentett kétéltűek számának csökkenése országosan tapasztalható tendencia. A forgalomnövekedés, az aszályos nyár, a csapadékszegény enyhe tél, a csapadékszegény tavasz, a nagy napi hőingások, a figyelmetlen autósok, valamint a tóhoz érkező kirándulók zavaró viselkedése mind megnehezítik a békák vonulását, szaporodását és életét. Forrás: https://www.bfnp.hu/hu/hir/veget-ert-a-bekamentes-a-zalaegerszegi-aranyoslapi-forrasnal#prettyPhoto[844694]/2/

A mentett kétéltűek számának csökkenése országosan tapasztalható tendencia. A forgalomnövekedés, az aszályos nyár, a csapadékszegény enyhe tél, a csapadékszegény tavasz, a nagy napi hőingások, a figyelmetlen autósok, valamint a tóhoz érkező kirándulók zavaró viselkedése mind megnehezítik a békák vonulását, szaporodását és életét.

(Forrás: Balaton-felvidéki Nemzeti Park: https://www.bfnp.hu/)