Tudja-e, hogy mi az a rohamivás és miért fontos a kutatása?

depresszió
A leggyakoribb depressziós tünet legtöbb esetben a nem nyilvánvaló okokból eredő szomorúságérzet
Vágólapra másolva!
Dr. Bagosi Zsolt neuroendokrinológus, az Szegedi Tudományegyetem Kórélettani Intézet egyetemi docense a neuropeptidek vágyat, vonzalmat, kötődést, szorongást és depressziót kiváltó hatását kutatja. Az SZTE kutatója jelenleg az alkohol és a nikotin hatásait vizsgálja kísérleti állatokban és arról elmélkedik, hogy mi a hasonlóság egerek és emberek közt – tájékoztatta szerkesztőségünket az egyetem szerdán.
Vágólapra másolva!

Az agyban és a vérben is követhetőek a változások

Ahogy arra az egyetem közleménye rámutatott, Dr. Bagosi Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem SZAOK Kórélettani Intézet egyetemi docense szerint az alkohol a rohamivást követően azonnal szorongásoldó és antidepresszáns hatásokat okoz, míg

másnap szorongás-szerű és depresszió-szerű tüneteket vált ki, és a pozitív és a negatív hatásokat különböző receptorok (CRF2-, illetve CRF1-receptorok) közvetítik.

Kiemelte, hogy az egereken és patkányokon végzett, de emberi párhuzamokat is tartalmazó kutatások másik következtetése az, hogy az alkoholintoxikációt és az alkoholmegvonást a neurohormonok és a neurotranszmitterek olyan specifikus változásai kísérik, amelyek az agyban és a vérben is követhetőek és ezeket a CRF1-, és nem a CRF2-receptorok közvetítik.

A leggyakoribb depressziós tünet legtöbb esetben a nem nyilvánvaló okokból eredő szomorúságérzet Forrás: pexels.com

– mondta el a kutató a Szegedi Tudományegyetem hírportáljának interjújában. – Ennek az alkoholmennyiségnek az elfogyasztása után egy ember 2 órán belül eléri a 0,08 százalékos véralkohol-koncentrációt.

Hozzátette: a rohamivás leginkább bevált állatmodellje a sötétben történő ivás, a „drinking in the dark".

Ennek a módszernek az a lényege, hogy a C57BL/6, azaz a „black six" típusú egereket két héten keresztül éjjel világosban, nappal sötétben tartják és négy napon át 20 százalékos alkohollal itatják.

Dr. Bagosi Zsolt megfigyelése alapján a néhány órán át tartó tivornyázás az egerekben is hasonló eredménnyel jár, mint az emberekben.

– fogalmazott a Szegedi Tudományegyetem szakembere. – Ezek a szorongás és a depresszió vizsgálatára használt standard viselkedési tesztek.

Dr. Bagosi Zsolt a korábbi években a CRF és a nikotin kapcsolatáról két cikket is publikált. Az első publikációban arra a következtetésre jutott, hogy a CRF1 receptor blokkolása antalarminnal mérsékli az akut nikotinmegvonás okozta explorációs hipoaktivitást és sztereotíp viselkedést. A másodikban pedig arra, hogy a CRF2 receptor aktiválása Ucn2 és Ucn3 urokortinokkal enyhíti az akut nikotinmegvonás okozta szorongást és depressziót, valamint az ezeket kísérő stressz-tengely hiperaktivitást.

Összehasonlítható az emberi magatartással

A kutató arról is beszélt, hogy a neuropeptidek változásai nemcsak kísérik, hanem kiváltják az egerek döntéseit, beleértve a társas viselkedést is, és ez is összehasonlítható az emberi magatartással. A CRF és a CRF-szerű neuropeptidek, az urokortinok (Ucn1, Ucn2 és Ucn 3), amelyek két, egymással általában ellentétes hatást közvetítő CRF-receptoron (CRF1 és CRF2) keresztül fejtik ki hatásaikat elsősorban a stresszre adott válasz szabályozásában játszanak szerepet, de a szociális viselkedést is befolyásolják.

– fejtette ki Dr. Bagosi Zsolt neuroendokrinológus. – Ha egy nem-monogám állattal (például mezei egérrel) tesszük ugyanezt, akkor az ismeretlen környezetben lefagy, ismert környezetben pedig hiperaktívvá válik, fokozottan vizsgálja környezetét...

Komoly következményekkel járhat, ha a szervezetünket hetekig vagy hónapokig komoly stresszhatás éri Forrás: Pexels.com

Hozzátette: ahogy említette már, hogy a neuropeptidek nemcsak neurohormonként, hanem neurotranszmitterként is működhetnek.

Ahogy a klasszikus neurotraszmitterek közül az adrenalin is másodpercek alatt kiváltja a küzdj vagy fuss („flight or fight") reakciót, vagy a dopamin is percek alatt okozhat - nem is tudom, mondjuk egy piros ruhás nővel kapcsolatos - obszesszív gondolatot, úgy a CRF és az urokortinok közti egyensúly is seperc alatt felborulhat, és kiválthat egy döntést.

A szakember szerint az ezt kísérő kémiai változások persze általában az agyban és a vérben is követhetőek lesznek, ezért egyesek azt gondolhatják, hogy ezek kísérő folyamatok. Mindamellett, én a neuropeptidek változásaira inkább okként, semmint következményként tekintek

– utalt a jelenleg is folyó és a jövőben tervezett kutatásaira Dr. Bagosi Zsolt. – Sajnos a klinikai vizsgálatok nem váltották be a reményeimet, ugyanis ezek a szerek emberben többnyire hatástalanok voltak.

Szerinte ez annak is köszönhető, hogy ha a peptideket szájon át adjuk, akkor a gyomor-bél traktusban található enzimek hatására lebomlanak, ha pedig intravénásan, akkor a hosszabb aminosavszekvenciák nem képesek áthatolni a vér-agy gáton.

Úgy véli, hogy ezért, ha a neuropeptidekből gyógyszer készül, ezeket enzimgátlókkal és transzporterekkel együtt, esetleg orr-spray formában kellene adni.

A hazai egyetem neuroendokrin kutatócsoportja azonban bebizonyította, hogy az urokortinok szorongásoldó és antidepresszáns hatásainak kifejtéséhez nem szükséges a teljes peptid, hanem elég egy rövidebb aminosavszekvencia is, ezért jelenleg is folyik a biológiailag aktív urokortin-fragmensek tesztelése.