Itt fedeztek fel hazánkban egy új, különleges orchidea-lelőhelyet

pókbangó
A pókbangó a spárgavirágúak rendjébe, a kosborfélék családjának bangó nemzetségébe tartozó, Magyarországon fokozottan védett növényfaj
Vágólapra másolva!
A Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva menti területeinek ártéri növényvilágával kapcsolatosan a szakemberek leginkább a mély fekvésű gyepek orchideáira gondolnak, de bármilyen furcsa is, az ártér magasabban fekvő „homokdombjain" száraz élőhelyeket kedvelő orchideafajok is előfordulnak – tájékoztatta szerkesztőségünket a hétvégén a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP).
Vágólapra másolva!

A Duna-Dráva Nemzeti Park tájékoztatása szerint ezen élőhelyek – az elmúlt időszakok erőltetett erdősítési folyamatainak révén – eltűntek, helyükön ültetvények (erdei fenyő, akác) állnak.

– mutattak rá a közleményben. – Ennek eredményeképpen a korábban ismert védett orchideafajok, mint például agárkosbor, vitézkosbor, poloskaszagú kosbor növekvő állományai mellett az idei évben óriási meglepetésünkre egy ritka, fokozottan védett növényfaj is szem elé került, a pókbangó.

A pókbangó a spárgavirágúak rendjébe, a kosborfélék családjának bangó nemzetségébe tartozó, Magyarországon fokozottan védett növényfaj Forrás: DDNP

Hozzátették: ez a 10–30 centiméter magas orchideafaj nevét onnan kapta, hogy vékony, zöld szárain ülő apró, vörösesbarna virágai rovarra, pókra emlékeztetnek.

Csak közelről igazán mutatós, élőhelyein – a szárazabb gyepeken – nehezen észrevehető, ezért könnyű eltaposni.

A Dráva mentén mindössze két előfordulási helye ismert, amelyek közül ez a most felfedezett állománya a nagyobb; több mint 70 virágzó példányt számoltak és rögzítettek monitoring adatbázisunkba.

A DDNP szerint ezáltal is megerősítést nyert, hogy bármilyen csekély méretű területről is legyen szó, a célirányos élőhely- és fajvédelmi beavatkozás, természetvédelmi kezelés jelentős eredményeket hozhat.

A pókbangó természetvédelmi értéke 100 ezer forint.