Mérgező baktériumok szivárognak a beleinkből, és ennek drámai következménye lehet

baktérium, bélbaktérium
A bél mikrobiomja (illusztráció)
Vágólapra másolva!
Mérgező anyagok szivárognak ki a bélből, ez pedig megzavarhatja a zsírsejtek egészséges működését, ami végső soron elhízáshoz vezet – derült ki egy friss kutatásból, ami elhízott embereket vizsgált. Az eredmények segíthetnek a nem kívánt, egészségre ártalmas súlygyarapodás elkerülésében.
Vágólapra másolva!

Az endotoxinoknak nevezett anyagok a beleinkben élő baktériumok töredékei. Bár ezek az emésztőrendszer ökoszisztémájának normális részét képezik, a mikrobatörmelékek jelentős károkat okozhatnak a szervezetben, ha a véráramba kerülnek.

A BMC Medicine című orvostudományi folyóiratban megjelent tanulmányban a kutatók az endotoxinok zsírsejtekre kifejtett hatását vizsgálták.

Megfigyelték, hogy a toxikus anyagok olyan kulcsfontosságú folyamatokat zavarnak meg, amelyek normál esetben segítenek a zsírfelhalmozódás szabályozásában.

"A véráramba kerülő bélmikroba-fragmentumok csökkentik a zsírsejtek normális működését és anyagcsere-aktivitását, ami súlygyarapodással jár, és hozzájárul a cukorbetegség kockázatának növekedéséhez.

- mondta Mark Christian molekuláris biológus, a brit Nottingham Trent Egyetem munkatársa.

Forrás: Thinkstock

A kutatás menete

A vizsgálatban 156 önkéntes vett részt, közülük 63-an elhízottnak minősültek, 26-an pedig elhízás miatt bariátriai beavatkozáson estek át. Utóbbi eljárás célja a gyomortérfogat csökkentése, így hamarabb kialakul a jóllakottság érzete, és a beteg kevesebbet tud enni.

A résztvevőktől vett mintákat laboratóriumban elemezték. A szakértők két zsírsejt-típusra koncentráltak: fehér és barna zsírsejtekre.

A zsírraktár szövetei nagyrészt fehér (vagy más néven sárga) zsírsejtekből épülnek fel, és nagyobb mennyiségben tárolnak lipideket. A barna zsírsejtek a zsírraktárból felvett zsírt a mitokondriumok segítségével lebontják, és ezzel részt vesznek például a test hőszabályozásában. Megfelelő körülmények között a szervezet képes átalakítani a lipideket tároló fehér zsírsejteket, amelyek ezt követően úgy viselkednek, mint a lipideket égető barna zsírsejtek.

Ezt a kényes folyamatot zavarják meg az endotoxinok, amelyek megakadályozzák, hogy a fehér zsírsejtek barna zsírsejtekké alakuljanak, és így a tárolt zsír mennyisége csökkenjen.

Baj van a túlsúlyos emberek bélrendszerével! Mi lehet a megoldás?

A transzformáció kulcsfontosságú az egészséges testsúly fenntartásában. Ezért ha a kutatók szabályozni tudnák a folyamatot, azzal új terápiás lehetőségek nyílnának meg az elhízás kezelésére.

- mondja Christian.

A bél mikrobiomja (illusztráció) Forrás: Science Photo Library via AFP/CHRISTOPH BURGSTEDT/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Christoph Burgstedt/Science Phot

Ismert, hogy a túlsúlyos emberek belei kevésbé ellenállóak, mint a normális súlyúaké, így az endotoxinoknak nagyobb esélyük van a kijutásra. A tanulmány egyértelműen kimutatta, hogy a szivárgó toxinok még inkább megnehezítheti a zsírsejtek normális, egészséges működését.

A tanulmány szerzői arra is rámutatnak, hogy a bariátriai műtét hatásosan tudja csökkenteni a vér endotoxin-szintjét, és ez elősegíti a zsírsejtek zavartalan működését.