Egykor népes temető helyezkedett el a Pannonhalmi Bencés Főapátság északi udvarán

Pannonhalmi Bencés Főapátság
Az ásatási helyszín az apátság épületegyüttesén belül
Vágólapra másolva!
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) által támogatott Királyok, szentek, monostorok kutatási program keretében 2023. április és május között került sor a Pannonhalmi Bencés Főapátság északi udvarán található lelőhely régészeti feltárására az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) szervezésében. A helyszínen talált szórványcsontok alapján megállapítható, hogy egykor népes temető helyezkedett el itt. Az erősen bolygatott környezetben végzett kutatás megmutatta, hogy a monostor építéstörténete még rengeteg ismeretlen részletet tartogat a szakemberek és az aktív bencés közösség számára. Ezek felderítésével tovább pontosítható az ország legrégebbi, ma is működő apátságának története.
Vágólapra másolva!

A Királyok, szentek, monostorok multidiszciplináris kutatási program keretében végzett régészeti kutatások a tihanyi altemplom 2021-es, illetve a bakonybéli monostor udvarának 2022-es munkálatai után 2023-ban Pannonhalmán folytatódtak. A korai királyi alapítású monostorok kutatása az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat támogatásával és az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) koordinációjában valósul meg.

A legalsó rétegből előkerült temetkezés Forrás: Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága

A projekt keretében a Pannonhalmi Főapátság területén 2023 tavaszán kezdődött meg a tervásatás Takács Ágoston, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Régészettudományi Tanszékének doktorandusza vezetésével. A márciustól áprilisig tartó munkálatok az apátság elöljáróinak segítő támogatásával és a szerzetesi közösség jóváhagyásával zajlottak. A régészeti célú előzetes geofizikai felmérést a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének szakemberei végezték, emellett az apátságnak és közvetlen környezetének LIDAR-technológiájú felmérésére is sor került.

Az ásatási helyszín az apátság épületegyüttesén belül Forrás: Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága

A monostorban zajló kutatás célkitűzései között szerepelt az egykori királyi udvarház maradványainak esetleges azonosítása, emellett a bazilika nyugati homlokzatának vizsgálatával a régész szakemberek arra is választ kerestek, hogy vajon álltak-e ott tornyok valamelyik építési fázisban.

Már a kutatás legelején kirajzolódott, hogy Pannonhalma semmiképpen sem tekinthető átlagos lelőhelynek, hiszen ritka az ehhez hasonló olyan műemlékegyüttes Magyarországon, amelyet ezer éve szinte megszakítás nélkül használnak.

Az ásatási területen, az apátságnak a templomtól északra eső udvarán emiatt kevés olyan helyet találtak, ahol folyamatos rétegsor lett volna akár csak az elmúlt ezer évre visszamenőleg. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a hegy homokköves felszíne viszonylag közel fekszik a mai járószinthez, másrészt annak, hogy a korábbi nagy építkezések a késő középkortól napjainkig nem hagyták érintetlenül a területet.

Középkori vörösmárvány faragvány az ásatásról, eredetileg a templomhoz tartozhatott Forrás: Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága

Bár a korábbi kutatások alapján feltételezni lehetett, hogy az északi udvar részben szerzetesi temetőként funkcionált, itt aránylag kevés sírra bukkantak a régészek, azokat is főként a keleti részen találták. Az északi mellékhajóból nyíló Mária-kápolna közelében egy rétegből két erősen bolygatott sír került elő, amelyek felett törmelékes, kevert föld volt.

A helyszínen talált szórványcsontok alapján megállapítható, hogy egykor valóban népes temető helyezkedett el itt, amelyet már a török korban megbolygattak.

A török kori fal és az égett járófelület Forrás: Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága

Erről árulkodik az a masszív, másfél méter széles, valószínűleg gerendavázzal erősített fal, amely kettészelte az amúgy sem túl tágas udvart. A fal keleti irányban valószínűleg a templom északi mellékhajójához kapcsolódhatott, nyugat felé pedig egy feltehetően barokk boltozat vágta el, így ebben az irányban nem volt tovább követhető. Mivel a várfal jóval kijjebb, a hegytető peremén helyezkedett el, ez inkább a templom belső védműveként értelmezhető. Külső oldalán az égett járófelület talán az egyik török kori tűzvészről árulkodik.

A szentély alapozása Forrás: Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága

A legépebben a szentély keleti oldalán maradtak meg sírok. Itt a viszonylag kis méretű szondában két rétegben összesen három temetkezés maradványa került elő. Mindegyik keletelve, és a szentély falához igazodóan helyezkedik el, ami alapján feltételezhető, hogy a 13. századnál nem lehetnek korábbiak, ugyanis akkor épült a ma látható szentély.

A régészek a szentély alapozásának az aljáig leástak, hogy elválást vagy esetleges korábbi periódusok nyomait tudják vizsgálni, azonban az alapozás egységesnek tűnt, tehát a korábbi, 11-12. századi szentélyalapozás nyomait nem találták meg a vizsgált területen

A barokk kolostorépület által bolygatott sír Forrás: Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága

Az utolsó kutatószondát a bazilikától délnyugatra eső épületszárny jelenleg gépészeti térként használt pincehelyiségében nyitották. Ennek célja az volt, hogy a templomtól északnyugatra talált, toronyalapként értelmezhető nagy méretű alapfal esetleges párját megtalálják. Sajnos a kutatás során kiderült, hogy ezen a részen sokkal mélyebben bolygatott a terület, mint az északi részen, így ennek következtében csak barokk kori és még későbbi építkezések nyomait sikerült azonosítani a területen, alapozás nyomai nem kerültek elő.

Korábbi beásások által bolygatott sírok a templomszentély keleti oldalán Forrás: Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága

A szakmai munkák befejeződtek, jelenleg a burkolat helyreállítása zajlik. A tervezésben, a logisztikában és a helyszíni munkák biztosításában nagy segítséget nyújtottak az apátság elöljárói. Erre különösen nagy szükség volt, hiszen a szűk helyen végzett, jelentős mennyiségű bontással járó munkálatok mellett a monostor turisztikai célú látogathatóságát is fenn kellett tartani.

Az udvar északi részének megnyitott felülete Forrás: Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága

A kis felületen, erősen bolygatott környezetben folytatott kutatás megmutatta, hogy a monostor építéstörténete még rengeteg ismeretlen részletet tartogat a szakemberek és az aktív bencés közösség számára. Ezek felderítésével tovább pontosítható az ország legrégebbi, ma is működő apátságának története.

Régészeti szakmai vezetés a bencés szerzetesek és a látogatók számára Forrás: Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága

A korai királyi alapítású monostorok kutatását célzó projekt keretében a szakemberek Pannonhalma után egy rövid ásatási időszakra visszatérnek a bakonybéli Szent Mauríciusz-monostorba.

(Forrás: Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága: https://elkh.org/)