2008 augusztusában tíz expedíció harminc hegymászója vágott neki a világ legnehezebben megközelíthető csúcsának, a K2-nek, a pakisztáni-kínai határon. Két napon belül közülük tizenegyen halottak voltak. A tragédiát az okozta, hogy a mászók sok időt veszítettek felfelé, ezért a szokottnál sokkal később, késő délután és este fel a csúcsra. Már felfelé menet is ketten meghaltak, de az igazán kockázatosnak a sötétben történő ereszkedés bizonyult. Két jéglavina is érte a hegymászókat, a második elsodorta a teljes koreai csoportot és amegmentésükre küldött serpákat is. A K2 csúcs megmászása az Everestnél nagyobb kihívást jelent a sportban, de sokkal veszélyesebb is: itt minden negyedik mászó meghal. Ezért a K2-t a gyilkos hegynek is nevezik.
Fogjunk össze!
A K2 mászási szezonja júniustól agusztusig tart, de a rossz időjárás miatt július végére már tíz különböző expedíció gyűlt össze a 7900 méteren levő alaptáborban. A csoportok úgy döntöttek, hogy együtt valósítják meg az augusztus 1-jére kitűzött csúcstámadást, épp úgy, mint az 1996-os tragikus Everest-i esetben. A cél itt is ugyanaz volt: biztonságosan feljutni a csúcsra, és ehhez, úgy gondolták, a legjobb megoldás, ha támogatják egymást. A vegyes csapat szerb, norvég, holland, koreai, ír, francia és amerikai mászókból állt, illetve pakisztáni hordárokból és serpákból. Mindenkinek megvolt a feladata a csúcstámadáshoz.
Itt a történet két szereplőjét, a holland Wilco van Rooijen és az ír hegymászó, Gerard McDonnell látható egy fotón, amely még a táborban készült:
Ger McDonnell and Wilco van Rooijen at K2 Base Camp in 2008, from our new book (Pic:Wilco van Rooijen) pic.twitter.com/PAwuA2eTVl
— TheSummitBook (@TheSummitBook) November 13, 2013
A legfőbb feladatot a Bottleneck (Útszűkület) nevű meredek szurdok és az ezt követő átjáró jelentette. Az 50-60 fokos átjáró fölött egy függőleges jégfal húzódik. Ez volt az útvonal legveszélyesebb pontja, mert itt a leggyakoribbak a jéglavinák és jégesések.
Ez egy hegymászó saját felvétele a kérdéses szakaszról. Hallható a mászó gyors légzése, amelyet a ritka levegőben történő nagy fizikai erőkifejtés diktál:
Erre a szakaszra fix kötelet akartak rögzíteni, hogy mindenki gyorsan és viszonylag biztonságosan áthaladhasson rajta. A teherhordók – akik a nevükkel ellentétben tapasztalt magashegyi mászók, és gyakran maguk is elérik a csúcsot -, kapták a kötelek felszerelésének feladatát, és a koreaiaknak kellett volna ellenőrizniük, hogy megfelelő-e a kötélrendszer. De a hordárok vezetője, az egyetlen az összes jelenlevő közül, aki már járt a K2 csúcsán, magassági betegséget kapott, és lejjebb kellett ereszkednie.
Az első csoportnak, a teherhordóknak éjfélkor kellett volna elindulnia, de a sátraikban maradtak. Az ír Gerard McDonnal mászótársa, Pemba Gyalje serpa, a legendás hegyivezető, aki nyolcszor jutott fel az Everestre, és kb. száznegyvenszer mászott 8 ezer méter fölé, átvette az irányítást. A szólóban mászó spanyol Alberto Zerainnel és még néhány hegymászóval, 75 perc késéssel elindult, hogy kihelyezze a köteleket. Mivel azonban nem ismerték kellőképpen a helyszínt, túl korán kezdték befúrni a csavarokat a jégbe, így épp a legfontosabb szakaszra elfogyott a kötél.
Cecilie Skog norvég hegymászónő azt mondta:
Tudtuk, hogy a jégfal egy szörnyeteg, bármikor leszakadhat róla a jég. Ezért tiszteltük is. Az egyetlen lehetőség, ha gyorsan tudsz haladni ezen a szakaszon.
A gyors mászás helyett azonban azzal szembesültek az élcsapat tagjai, hogy várniuk kell, amíg újabb köteleket nem hoznak a többiek.
Fredrik Strang, a nemzetközi team egyik tagja így emlékezik vissza:
Tökéletes volt az idő, ami itt nagyon ritka. Meleg volt! Felnéztem, és láttam az előttünk haladókat. Aztán feltűnt, hogy alig mozognak, alig haladnak. Lesújtott minket a tudat, hogy esélyünk sincs elérni a csúcsot, és még nappal leereszkedni. Úgyhogy annyi hónap erőfeszítése után egyszerűen visszafordultunk és lementünk a IV. táborba.
Mint kiderült, ez a döntés megmentette az életüket.
Délután 4-re a IV. tábor minden hegymászója ott sorakozott a szűk szurdoknál, illetve az átjárónál, és várta, hogy feljuthasson a csúcsra. A szólóban haladó spanyol Alberto Zerain nem várt a kötélre, és egyedül megmászta a jégfalat. Amíg a többiek várakoztak, ő feljutott a csúcsra.
Az első tragédia – Dren Mandic halála
Ahogy a mászók a jégfalnál csoportosultak, a szerb Dren Mandic leoldotta magát a kötélről, hogy kikerülje a norvég Cecilie Skogot. Ahogy megpróbált elmenni a nő mellett, megcsúszott, és a mélybe zuhant.
Egy sikoltást hallottam. Visszafordultam, és azt láttam, hogy hátrafelé lebucskázik a szakadékba. Olyan közel volt, hogy ha kinyújtja a karját, szinte megfoghattam volna.
A táborból is látszott, hogy a szerb mászó 100 métert csúszott, de aztán mindenki örömére felállt. Ezek szerint nem történt baja, gondolták a többiek - aztán Madic összesett.
Ezen a felvételen azt láthatják, milyen az, amikor egy hegymászó lecsúszik a hegyoldalon. Ez az eset Wales-ben történt egy brit mászóval, de jól visszaadja a helyzet veszélyességét. A K2 szurdokának sokkal meredekebb oldalán a csúszást lehetetlen lett volna megállítani:
A szerb csapat tagjai visszafordultak, hogy leereszkedjenek a társukhoz. A többiek a jégfalnál azon tanakodtak, folytassák-e a mászást a csúcsra. Pemba Gyalje serpa szerint a megbeszélés nem tartott sokáig, a mászók hamar eldöntötték, hogy folytatják. Wilco van Rooijen, a holland csapat tagja így indokolta a döntésüket:
Elegendő ember volt a táborban ahhoz, hogy segíteni tudjanak a szerb mászónak, ráadásul a szerb csapat már elindult lefelé. Nem lett volna értelme feladni.
Ezen a ponton, alig 100 méterre a céltól, a norvég Rolf Bae visszafordult, mert biztos volt benne, hogy nem lesz ereje elérni a csúcsot. Arra biztatta azonban a feleségét, Ceciliét, és a harmadik társukat, Lars Nessát, hogy folytassák. Ők így is tettek, és a koreai illetve holland csoporttal együtt végül elérték a K2 csúcsát.
A második tragédia – Jehan Baig halála
A lefelé ereszkedő szerbek, és a korábban visszafordult Fredrik Strang a lezuhant szerb férfihez igyekeztek. Mire odaértek hozzá, csak azt tudták megállapítani, hogy meghalt.
Minden csupa vér volt körülötte.
A szerb mászók elhatározták, hogy leviszik a táborba a társuk holttestét, hogy tisztességesen eltemessék. Strang vállalta, hogy segít nekik.
A mentésben részt vevő negyedik férfi Jehan Baig pakisztáni teherhordó volt, aki lefelé tartott. Valőszínűleg ő is magassági betegségben szenvedett, mert összefüggéstelenül beszélt, és hol felajánlotta a segítségét, hol pedig visszautasította.
Végül egyetlen kötélet rögzítettek a holttestre és magukra. Mivel mind a négyen egy kötélen voltak, abban állapodtak meg, hogy ha valaki elkezdene csúszni a szakadék felé, leoldja magát, nehogy lerántsa a többieket is. Ahogy négyen küszködtek a holttesttel nagyon meredek hegyoldalon, Jehan Baig megcsúszott. A drámai pillanatok hangját megörökítette Strang kamerája, amelyet véletlenül bekapcsolt állapotban tett a zsebébe.
A következő dokumentumfilmben ez a jelenet 26:09-nél látható.
Egy nagy ütést éreztem a vállamon, Rám esett a pakisztáni hordár, aki esés közben véletlenül a lábam köré tekerte a kötelet. Az ő teljes súlya és a holttest súlya húzott a mélység felé. Kiabáltam, hogy oldj le, oldj le! Egyszer csak elengedte a kötelet.
A pakisztáni teherhordó a szakadék felé csúszott. Eric Meyer, a nemzetközi csapat amerikai orvosa közelről látta a halálát.
10 méterre lehetett tőlem. Valószínűleg sokkot kapott. Ez és a kimerültség, a fizikai állapota okozhatta, hogy meg sem próbálta az az önfékezést, a jégcsákánnyal történő megkapaszkodást. Egyszerűen lezuhant a mélybe.
A mentés résztvevői ekkor feladták a tervüket, hogy leviszik a holttestet a IV. táborba, Egy szikléhoz rögzítették Madic testét és betakarták, majd elindultak lefelé.
Ezen a felvételen azt láthatják, amikor 2022-ben a Himalája egy másik hegyén, a Manaslun lavina pusztított el egy tábort. A hegyoldalban tárgyak és testek csúsznak el a mászók mellett.
A K2 csúcsán
Ahogy jeleztük a cikkünkben, Alberto Zerain spanyol hegymászó mindenkit megelőzött, és 15 órakor elérte a csúcsot. Ez azt is jelentette, hogy a csúcstámadók közül ő indult vissza a leghamarabb. Ereszkedés közben elhaladt a még felfelé tartó csoportok mellett.
Emlékszem, a norvégoknak mondtam, hogy még kb. egy órát kell mászniuk a csúcsig.
A mászók többsége 17 és 19 óra között érte el a K2 csúcsát. A hollandok 19:20-kor értek fel, a szólóban mászó olasz Marco Confortola 19:30-kor.
Csodálatos volt a csúcson. Soha életemben nem láttam ilyen fényeket, mint ott. A Föld görbülete is látszott, olyan magasan voltunk. Ugráltunk, kiabáltunk örömünkben és videóztuk egymást.
Mindez jóval később történt, mint a K2-n ajánlott. Itt az ideális a kora délutáni érkezés és visszafordulás, hiszen este mindig romlik az idő, felerősödik a szél, és az ereszkedés a sötétben nagyon veszélyes. Amikor tehát a csapatok elérték a csúcsot, már régen lefelé kellett volna tartaniuk.
A csúcson Ger McDonnel odaadta a mászótársának, Pemba Gyalje serpának a műholdas telefonját és a kameráját. Pemba elindult lefelé.
Cikkünk folytatódik a a tragikus ereszkedéssel Kérjük, lapozzon!