Akár azonnal is elérhető CT-vizsgálat a Semmelweis Egyetemen

A Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikája nyílt közbeszerzésen nyerte el a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Budapest Onko-projekt 2. fordulóját. Ennek részeként december 31-ig összesen 2088 daganatgyanús vagy már diagnosztizált daganatos páciens CT-vizsgálatát tudjuk elvégezni soron kívül - mondta dr. Maurovich Horvat Pál, a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikájának igazgatója.
A program rendkívül gyors diagnosztikára ad lehetőséget, hiszen
a vizsgálatok hét napon belül elérhetőek, de sok esetben akár aznapra is tudnak időpontot adni a betegeknek, a lelet pedig három napon belül elkészül.
A CT-vizsgálatok szakorvosi beutalóval három budapesti helyszínen vehetők igénybe a Budapest Onko-projekt részeként: az Orvosi Képalkotó Klinika Korányi Sándor utca 2. szám alatti telephelye mellett a klinika Sebészeti és Transzplantációs Radiológiai Osztályán (Baross utca 23.) és a Szent Rókus Klinikai Tömbben (Gyulai Pál utca 2.).
A klinikaigazgató hangsúlyozta: ebben a programban nem az egészséges, esetleg kockázati csoportba tartozó emberek szűréséről van szó, hanem
kimondottan olyan vizsgálatokról, amikor már felmerült a daganatgyanú vagy ismert daganatos betegség hatékonyságát kell nyomon követni CT-vel,
éppen ezért csak szakorvosi beutalóval tudják ellátni a betegeket.
A klinikán a legmodernebb, nagy felbontású CT-készülékek, köztük a fotonszámláló detektorral rendelkező csúcskategóriás CT is elérhető, ha pedig igazolódik a daganatos betegség, a betegek gyógyulását is segíteni tudja az intézmény. A Semmelweis Egyetemen szinte az összes daganatterápiás lehetőség elérhető, folyamatos a konzultáció a sebészekkel, onkológusokkal és a további társszakmák képviselőivel. (semmelweis.hu)