Az árvaszúnyog lárvája tó üledékében nevelkedik, és onnan rajzik ki, jellemzően két nagyobb hullámban, tavasz végén/nyár elején és augusztus-szeptemberben. Mennyisége általában nagyon eltér a tó egyes területei között – jellemzően a Szigligeti és a Keszthelyi medencékben jóval gyakoribb, illetve az egyes években is nagyon változó mennyiségben fordul elő. Ez azért van, mert e faj mennyiségét alapvetően befolyásolja a táplálékukként szolgáló mikroszkopikus algák mennyisége. Ahol és amikor nagyon kevés volt az alga a megelőző időszakban, ott szinte alig találkozhatunk vele. Ám amikor az algák mennyiségét jellemző klorofill-a koncentráció átlépi a 20 mikrogramm per liter értéket, azt követően az árvaszúnyogok nagyon felszaporodhatnak, magasabb algatermés esetén akár tömeges szintet is elérve.
A Chironomus balatonicus az 1980-as és 90-es években volt nagyon gyakori a tóban, gyakran az embereket is zavaró (az ideinél is sokkalta nagyobb!) mértékű rajzásokkal. A vízminőség javulásával párhuzamosan visszaeső algaprodukció miatt, az 1990-es évek végétől napjainkig csak viszonylag ritkán és inkább csak a tó nyugati részein találkozhattunk- e fajjal. Viszont, az idei évben, köszönhetően feltételezhetően a tartósan igen magas vízhőmérsékletnek is, az algák mennyisége a nyár végére már a tó egészében magasabban alakult az előző évekhez képest. Mindez pedig lehetővé tette az árvaszúnyogok szokásosnál nagyobb állományának kialakulását.
Ugyanakkor fontos tudni, hogy az árvaszúnyogok lényeges szerepet töltenek be a tó anyagforgalmában, a megtermelődött algákat elfogyasztva, azon felnőve, alapvető táplálékot biztosítanak a halak és a víz mentén élő madarak, kétéltűek számára.
Összefoglalva, az árvaszúnyogok tömeges megjelenése egyfelől jelzi az algák magasabb koncentrációját a vízben, de egyben kedvezőbb életfeltételeket is teremtenek más vízi szervezetek számára.
Végül, az árvaszúnyogok számunkra zavaró hatását csökkenthetjük, ha napközben kerüljük a pihenő helyükként szolgáló bokrok és fák bolygatását, illetve figyelembe vesszük, hogy éjjel e rovarokat erősen vonzza a fény.
(Forrás: Balatoni Limnológiai Kutatóintézet: https://www.blki.hun-ren.hu/)