Ezért kellett meghalnia a fiatal hollywoodi filmcsillagnak

Múlt-kor cikk, Múltkorcikk, James Dean, JamesDean, 2024.09.27.
A színész 1953-ban
Fotó: Wikimedia Commons
Vágólapra másolva!
Nemcsak a sofőrje, hanem az autó is legendássá vált, miután a feltörekvő színész, James Dean halálos karambol áldozata lett. Korának egyik legnagyobb szexszimbóluma üstökösként tűnt fel Hollywood egén, ám éppen induló karrierjének a tragikus baleset váratlanul véget vetett.
Vágólapra másolva!

A farmon nevelkedett fiú korán elveszítette édesanyját. Az apjával való kapcsolatát egész életében távolságtartás és más problémák jellemezték, így a félárvaságra jutott James a nagybátyjánál talált új otthonra. Az apjával fennálló bonyolult helyzetéből aztán sokat merített későbbi színészi pályafutása során. 

Múlt-kor cikk, Múltkorcikk, James Dean, JamesDean, 2024.09.27.
a Haragban a világgal című filmben
Fotó: Wikimedia Commons

Középiskolai tanulmányait Indiana államban végezte, és rengeteg tevékenységben lelte örömét és csillogtatta tehetségét: érdekelte többek között kosárlabdázás, de már ekkor kiemelkedő teljesítményt nyújtott a színészetben is. 

Fiatal felnőttként apjához költözött Kaliforniába, és elhatározta, hogy színész lesz belőle. A Los Angeles-i szárnypróbálgatások után egy baráti tanács nyomán New Yorkba került, ahol a filmek mellett a színpadon is lehetőségekhez jutott.

Út a csillagok közé

James Dean sikere a tehetségén túl nagyban múlott a megjelenésén is. Kifejező tekintetű szemeiben olyan szomorúság és meg nem értettség lakozott, amelyhez kortársai azonnal és mélyen tudtak kapcsolódni. 

Múlt-kor cikk, Múltkorcikk, James Dean, JamesDean, 2024.09.27.
Dean egy raliversenyen
Fotó: Wikimedia Commons/Chad White

Első igazi nagy dobása az 1955-ben mozikba kerülő Édentől keletre volt, ahol Cal Trask karakterét formálta meg. Az alkotás rövidesen kultuszfilm lett, népszerűsége pedig Deant is a valódi sztárok közé repítette. 

Két másik jelentős filmje is készült rövid karrierje során, és életében kétszer, halála után még egy alkalommal jelölték Oscar-díjra is. Az Óriás című filmben a korszak kiemelkedő művészeivel dolgozott együtt: Elizabeth Taylor és Rock Husdon oldalán játszott.

A csillagok között szárnyaló James Dean karrierje mellett magánélete is az érdeklődés középpontjába került. Talán ő volt az első férfi színész Hollywoodban, aki szexszimbólummá vált, és magára vonta a nők tekintetét. 

A „női tekintet”, vagyis „woman’s gaze” kifejezése utal arra a törekvésre is, amely a későbbi évtizedekben jellemezte hollywoodi filmgyártás egy részét. A filmekben, sorozatokban akkor már a férfi testet is szexualizálták a képernyőn, kedvezve ezzel a női nézőknek. 

Szerencsétlenséget hozó alkatrészek

A James Deanről alkotott képből ezek után már csak egy hozzá illő autó hiányzott, de erre sem kellett sokat várnia. Tökéletes választásnak tűnt a Porsche 550 Spyder. Dean a sajátját „Little Bastard”-nak, vagyis kis gazembernek nevezte el. A típus a korszak egyik, ha nem a leggyorsabb autójának hírében állt. 

Múlt-kor cikk, Múltkorcikk, James Dean, JamesDean, 2024.09.27.
egy Porsche 550-es napjainkban
Fotó: Wikimedia Commons/Jeremy Noble

Azon a tragikus, szeptember végi délutánon, 1955. szeptember 30-án ez be is bizonyosodott, miután az autógyártó egyik vezetőjével volán mögé ült és egy másik járműben fotósok követték. Bár délután fél négy tájban megbüntették őket gyorshajtásért, a száguldozás nem ért véget.

Nem sokkal később egy szemből érkező autó teljes erőből James Dean autójának csapódott, amely a színészre nézve végzetes baleset következtében totálkáros lett. A jármű egyes alkatrészei ezután még forgalomban maradtak, de a híresztelések szerint rejtélyes körülmények között további baleseteket okoztak. Állítólag Alec Guinness, a legendás brit színész egy héttel a baleset előtt figyelmeztette kollégáját, hogy ne üljön az autó volánja mögé, mert az a vesztét fogja okozni. James Dean halála után kocsijának motorja egy orvos járművébe került, aki szintén közúti balesetben halt meg. Csakúgy, mint a gumiabroncsok új tulajdonosa. 

Múlt-kor cikk, Múltkorcikk, James Dean, JamesDean, 2024.09.27.
a színész 1953-ban
Fotó: Wikimedia Commons

Az állítólagos átok okait azóta is próbálják megfejteni. Sokan utólagos reklámkampányt sejtenek a rejtélyes balesetek hírének terjesztése mögött. Bárhogyan is történt, James Dean halálát majdnem akkora figyelem övezi, mint tragikusan korán véget ért életét.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!